A bön friss ereje

Az idézet forrása: Gyógyító hangok című könyv • Filosz Kiadó

Részlet Tenzin Wangyal Rinpocse tanításából

Bon buddhizmus

A bön Tibet legősibb szellemi hagyománya

Olyan tanításokat és gyakorlatokat foglal magában, melyek az élet minden területén hasznosíthatók, ideértve a természet elemi minőségeihez való viszonyunkat, etikai és morális magatartásunkat, a szeretet, az együttérzés, az öröm és a kiegyensúlyozottság kibontakoztatását, valamint a dzogcsenről vagy „nagy tökéletesség”-ről2 szóló legmagasabb tanításokat. A bön hagyomány ezeket Tönpa Senrab Mivocsé Buddhától származtatja, aki sok ezer évvel az indiai Sákjamuni Buddha születése előtt jelent meg ebben a világban, hogy kifejtse tanításait. A bön követőit szóbeli tanításban és átadásban részesítő tanítók egy olyan hagyományvonal tagjai, mely töretlenül folytatódott az ősidőktől egészen napjainkig.
Kolostori képzésem magában foglalta a Bön Vitatkozástudományi Iskola hagyományos tanulmányainak tizenegy éves kurzusát, mely a gese4 fokozat megszerzésével ér véget – ez nyugaton a „vallásbölcselet doktora” címnek feleltethető meg. Amíg a kolostorban éltem, tanítóim közelében laktam. Az egyik gyökértanítóm, Lo­pön Szangyé Tenzin5 fölismert a híres meditációs mes­ter, Khjungtül Rinpocse tulkujaként vagy újraszületéseként.

A bön buddhista hagyomány bővelkedik a módszerekben,

melyekkel minden lényt vezetni tud a megszabadulás ösvényén. Az, hogy képes vagyok ezeket az értékes tanításokat elérhetővé tenni itt nyugaton is, egyrészt tanítóim mélységes bölcsességének és szeretetének köszönhető, másrészt annak a fáradhatatlan munkálkodásnak tudható be, amit e tanok megőrzése érdekében folytattak.
Miközben a nyugati hallgatóságot tanítottam, magam is rengeteget tanultam. A tibetiek nem szoktak ilyen sok kérdést feltenni! Számos nyugati tanítvány segített nekem azáltal, hogy a Dharmáról, a szenvedéstől megszabadító ösvény tanításairól kérdezett. E kérdések igen értékesnek bizonyultak, amikor szembekerültem a kihívással, hogy a tibeti bön buddhista Dharmát elhozzam nyugatra. Előzőleg a kolostorban tapasztaltam a tanítás egy módját; később itt nyugaton megismertem egy másikat. Így jutottam el oda, hogy felajánlhassam az öt harcos szótag gyakorlatát, mint a munkám, a gyakorlásom, a tanítványaimmal és a nyugati kultúrával folytatott párbeszédem eredményét. Tanítási stílusom sok év tapasztalatának és elmélkedésének a gyümölcse.

 

A Dharma egyáltalán nem olyan sikeres nyugaton, mint amilyen lehetne, és ez elszomorít.

Azt látom, hogy egyesek mindenféle értelmetlen dolgokat művelnek a buddhista filozófiával és eszmékkel. Vannak, akik a buddhizmust intellektuális serkentőként használják, amiről évekig vitatkozhatnak. Végül azonban hová vezet mindez? Milyen változást eredményez a tanítvány életvitelében? A hallgatók újra meg újra elismétlik ugyanazokat a Dharmával kapcsolatos beszélgetéseket a jelenlegi tanítójukkal, majd egy új tanítóval, különféle tanítványtársakkal a különböző elvonulásokon. Később sokan pontosan ugyanoda érkeznek vissza, ahonnét tíz, tizenöt vagy húsz évvel korábban elindultak. A Dharma nem hatotta át őket elég mélyen, vagy nem gyökerezett meg bennük a megfelelő módon.

 

A spirituális élet, amire törekszünk, gyakran elszakad mindennapi életünk valóságos problémáitól.

Spiritualitás és hétköznapok —  két terület sokszor köszönő viszonyban sincs egymással. Például a szellemi gyakorlatainkban az együttérzés kifejlesztéséért imádkozunk, s buzgón ismételgetjük: „Bárcsak valamennyi érző lény megszabadulna a szenvedéstől és a szenvedés okától!” De mennyire valódi az együttérzés az életünkben? Milyen mélyen hatotta át az életünket ez a törekvés? Ha megvizsgálnánk, hogyan élünk valójában, lehet, hogy csalódnánk, mert akár a bosszantó szomszédunkra, akár a korosodó szüleinkkel folytatott legutóbbi szóváltásunkra gondolunk, nyomát sem találjuk magunkban az igazi együttérzésnek. Még ha újra meg újra recitáljuk is, hogy „Bárcsak minden érző lény megszabadulna a szenvedéstől és a szenvedés okától”, egy minket jól ismerő személy joggal kérdezhetné tőlünk: „Amikor »minden érző lényről« beszélsz, tényleg beleérted ezeket az embereket is?”

Az öt harcos szótag gyakorlata képes megváltoztatni az életünket. A szellemi gyakorlásunkat azonban az életünk ténylegesen tapasztalt körülményeire és küzdelmeire kell irányítanunk. Ha a mindennapjaink egyszerű küzdelmeit nem tudjuk átalakítani, akkor nem leszünk eredményesek a nagyobb dolgokban sem, ahol az összes lény javát kívánjuk szolgálni. Ha képtelenek vagyunk szeretni azt, akivel együtt élünk, vagy kedvesnek lenni a szüleinkkel, a barátainkkal és a munkatársainkkal, akkor idegeneket sem fogunk tudni szeretni, és biztosan nem fogunk rokonszenvezni azokkal, akik rossz érzéseket keltettek bennünk. Hol kezdjük hát? Kezdjük azzal, hogy szembenézünk önmagunkkal. Ha változásokat szeretnénk az életünkben, de nem látjuk ezeket a változásokat, figyeljünk oda e meditációs gyakorlat világos útmutatásaira, és a gyakorlást vigyük be közvetlenül az életünkbe.
Őszintén kívánom, hogy az öt harcos szótag egyszerű és kitűnő gyakorlata – amely az általam vonalhordozóként képviselt tibeti bön buddhista hagyomány legmagasabb tanításain alapul – minél több lénynek javára szolgáljon itt nyugaton. Kérem, fogadják az áldásommal ezt a gyakorlatot, és emeljék át az életükbe. Segítse önöket kedvessé, erőssé, világossá és felébredetté válni.

Szólj hozzá!