A magány leküzdése

Kategória: Könyvrészletek | 0

Az idézet forrása: A gyógyulás valódi forrása című könyv • Filosz Kiadó

Tenzin Wangyal Rinpocse tanításaiból:

Tanítványaim gyakran kérnek tanácsot elszigeteltségük és magányuk enyhítésére. Az ellenszer nem feltétlenül a társasági élet. Úgy érzem, hogy ez a kérdés külön figyelmet érdemel, mivel a magány szoros kapcsolatban van a lélekerő elvesztésével.

Manapság emberek milliói kerülhetnek virtuális kapcsolatba egymással, mégis több az érzelmileg és spirituálisan elszigetelt ember, mint valaha. Lehet, hogy századmagunkkal élünk egy házban, használjuk ugyanazt a liftet, sétálunk ugyanazokon az utcákon, étkezünk ugyanazokban a szomszédos éttermekben, ugyanazon a hálózaton kommunikálunk, és mégis a szétválasztottság érzését éljük meg.

A lélekerő visszanyerése azzal kezdődik, hogy megtaláljuk magunkban a mélyebb kapcsolatot. Onnan aztán másokkal is lehetségessé válik egy mélyebb kapcsolat kialakítása. Ha ügyesen alkalmazzuk e könyv gyakorlatait – beleértve e fejezet végén lévőket is – nem valószínű, hogy a magány továbbra is problémát jelent majd, még ha egyedül is élünk. Amikor a lélek begyógyul – amikor egyensúlyba kerülnek az elemek – egésznek és teljesnek érezzük magunkat, és többé nem másoktól várjuk, hogy teljessé tegyék az életünket.

Amikor ránk tör a magány

A magány az emberi élet velejárója. Sokak számára azonban tartós és nem szívesen látott vendég. Talán egész napunkat partnerünkkel töltjük, minden éjjel vele alszunk, mégis magányosak vagyunk. A magány azt az erős vágyat kelti fel bennünk, hogy valakihez vagy valamihez kapcsolódnunk kell. Elveszettnek vagy elhagyottnak érezzük magunkat öröm, lelkesedés és motiváció nélkül. A magány nem csak a lélekerőnket meríti ki, hanem az egészségre is ártalmas. Sokféle nemkívánatos tünettel is együtt jár, például depresszióval, magas vérnyomással, alvászavarokkal, az immunrendszer legyengülésével és – különösen idősek emberek esetében – a szellemi leépüléssel.

Néhány ember úgy reagál a magányra, hogy saját sötét érzésein rágódik. Mások megpróbálják elterelni a figyelmüket vásárlással, takarítással, szervezéssel vagy internetezéssel. Nyugaton sokan számos tevékenységbe fognak bele egyszerre, nem mintha különösebb késztetést éreznének rá, hanem csak azért, mert érzik a szociális nyomást arra, hogy állandóan elfoglalják magukat. Állandóan elfoglaltnak lenni a tibeti kultúra szerint nem erény. Természetesen, ha tevékenykedni akarunk, megtehetjük, de ne számítsunk rá, hogy ennek eredményeként elérjük a benső felébredést!

A megszokott hozzáállás szerint a magány legjobb ellenszere egy kapcsolat, vagy az aktív társadalmi élet lehet. Igaz, hogy az emberekkel való érintkezés átmenetileg enyhítheti a magány fájdalmát, de ha egyszer sikerült kapcsolatot létesítenünk, vajon az valóban bizalmas és az összetartozás érzését nyújtja? Csak akkor lehetünk bizalmas kapcsolatban mással, ha magunkkal is bizalmas kapcsolatban vagyunk. Ha önmagunkban nem vagyunk boldogok, mással sem lehetünk azok. Ha önmagunkhoz nem tudunk kapcsolódni, akkor máshoz sem. A magány valódi gyógyszere a benső menedékhez való kapcsolódás. Az otthonlét érzése önmagunkban.

Sok ember, aki magányosnak érzi magát, és társadalmi tevékenységekbe kapcsolódik be, tartósan elégedetlen azzal, hogy hol van, ki ő, és mit csinál. Például egy férfi némán ül a felesége mellett az étteremben, és nem érez késztetést rá, hogy kapcsolódjon hozzá, miközben esetleg erősen vágyik arra, hogy a szomszéd asztalnál folyó eleven társalgásban részt vegyen. Lehet, hogy valakinek remek állása van, mégsem érdekli a saját munkája, és azzal van elfoglalva, hogy a kollégája munkája viszont milyen érdekes.

Ha személyes életünkből hiányzik a bizalom, és folyton másutt keressük a kapcsolódottság érzését, nem valószínű, hogy megleljük, amit keresünk. Máshol keressük az elégedettséget, így nem találjuk meg a valódi kapcsolat helyét.

 

Szólj hozzá!