“A buddha nem egyéb, mint egy varangyos béka” – a mester szerepe az illúziók felszámolásában

Az idézet forrása: Dógen zen - Sóbógenzó zuimonki című könyv • Filosz Kiadó

Egy este Dógen így beszélt:

Dógen Zendzsi

A pátriárkák hagyományában a zen gyakorlásáról szóló Dharma-beszédek megértésének igaz útja az, hogy tanítónk utasításait követve fokozatosan megreformáljuk azt, amit addig tudtunk és gondoltunk.

Még ha mostanáig azt gondoltátok is, hogy egy buddhának kiváló tulajdonságai1 vannak – mint Sákjamuninak2   vagy Amidának3   –, hogy dicsfényt sugároznak, a Dharmát hirdetik, és jót tesznek az érző lényekkel, ám ha a tanítótok azt mondja, hogy a buddha nem egyéb, mint egy varangyos béka vagy egy nyomorult féreg, akkor hinnetek kell neki, és el kell vetnetek korábbi elképzeléseiteket illúzióitokat. Ha azonban kiváló tulajdonságokat, dicsfényt vagy a buddha egyéb erényeit keresitek a varangyos békában vagy a féregben, akkor még mindig nem reformáltátok meg megkülönböztető tudatotokat. Ha csak egyszerűen megértitek, amit itt és most láttok, az már maga a buddha. Ha tanítótok utasításainak megfelelően folyamatosan így változtattok megkülönböztető gondolkodásotokon és alapvető ragaszkodásotokon, természetes módon eggyé váltok az Úttal.

A mai tanítványok azonban belekapaszkodnak megkülönböztető tudatukba. Gondolkodásuk saját személyes nézeteiken, illúzióikon alapul, hogy a buddhának ilyennek és ilyennek kell lennie, s ha mégsem olyan, amilyennek képzelik, azt mondják, hogy a buddha nem lehet ilyen.

Akiknek ilyen a hozzáállásuk, és erre-arra tévelyegnek az illúziók között, azt keresve, ami megfelel előzetesen kialakult véleményüknek, azok közül kevés ér el bármilyen előrehaladást a Buddha útján.

Tegyük fel, hogy felmásztok egy száz láb magas pózna4   csúcsára, és a tanítótok azt mondja, hogy engedjétek el a póznát, s a testi lét fontosságát félretéve másszatok egy lépéssel tovább. Ha ebben a helyzetben azt mondjátok, hogy csak akkor tudjátok Buddha útját gyakorolni, ha életben vagytok, akkor nem igazán követitek tanítótokat. Gondolkodjatok el ezen!

*   *   *

1 Különféle buddhista legendák szerint Buddha harminckét fizikai fő jellemzővel és a fizikai kiválóság nyolcvan jelével rendelkezett.

2 Sákjamuni (a Sákja-klán bölcse) a buddhizmus alapítója. Szuddhódana király és Májá királyné gyermekeként született Kapilavasztuban, India középső részén. Sziddhárthának és Gautamának is nevezték. Megnősült, született egy fia, de huszonkilenc (más forrás szerint tizenkilenc) éves korában elhagyta családját, hogy az üdvözülés útját keresse. Kilenc év gyakorlás után elérte a megvilágosodást, és attól kezdve Buddhának (Megvilágosodottnak) nevezték. Sok embernek tanította az Utat, így létrejött a buddhista rend (a szangha). Nyolcvanéves korában halt meg. Születési és halálozási évére vonatkozóan a vélemények eltérnek, pl.
J. Takakuszu szerint Kr. e. 565–486, H. Nakamura szerint Kr. e. 463–383. A théraváda buddhizmus hagyománya úgy tartja, hogy Kr. e. 624-től 544-ig élt.

3 Amida (kín. A-mi-to, szkt. Amitábha) a mahájána-buddhizmus egyik legnépszerűbb buddhája. A Murjódzsu-kjó (szkt. Szukhávatí-vjúha-szútra) szerint Amitábha korábban király volt. Amikor találkozott egy buddhával, Szedzsizaióval (szkt. Lókésvararádzsa), benne is felébredt a vágy, hogy buddhává váljon. Ekkor lemondott a világi életről, és szerzetes lett. Buddhista neve Hózó (szkt. Dharmákara) lett. Felvette a negyvennyolc fogadalmat, és különféle bódhiszattva-gyakorlatokat végzett. Sok világkorszak elteltével teljesítette is azokat, s a végtelen fény és élet buddhája lett. Földjét, amely nyugatra van, Gokurakunak (szkt. Szukhávatí) vagy paradicsomnak nevezik. Tizennyolcadik fogadalma szerint bárki, aki komolyan hisz benne, és a nevét recitálja, vagyis a nenbucut ismételgeti, az ő hatalma révén a nyugati paradicsomban születik újra. Amida transzcendens buddha, szemben a történeti Sákjamunival, és általában úgy tekintik, mint jutalmazástestet (jap. hódzsin, szkt. szambhógakája). Az Amidát középpontba helyező buddhista iskola „tiszta föld” néven ismert. Indiában jött létre, Kínában fejlődött tovább, majd Japánban még inkább kiteljesedett.

4 A példa Csósa Keisin (kín. Csang-sa Csing-cen) (854–935) kínai zen-mester egyik verséből származik:

„Mozdulatlan ember száz láb magas póznán,
Bár az Útra lépett, nem igaz embere annak.
Egy lépéssel tovább kellene haladnia a csúcsról,
Az egész tízirányú világ a teste.”

Szólj hozzá!