Modern vakfoltjai az archaikus tudás fényében II.

Kategória: Könyvrészletek, Sámánizmus | 0

Az idézet forrása: Sámánok, gyógyítók és javasemberek című könyv • Filosz Kiadó

Holger Kalweit, a könyv szerzője az archaikus tudás érvényt vesztéséről:

Holger Kalweit

 

Biztonsággal mondhatjuk, hogy a korszerű tudomány hosszú elméleti tévút után ma neuropszichológiai ismereteink alapján úgy döntött, kiterjeszti vizsgálatait a tudat olyan területeire, amelyek a hagyományos szemlélet számára már évezredek óta ismertek voltak. Ma már nem elegendő csupán feljegyezni bizonyos népek mágiával kapcsolatos furcsa szokásait és elképzeléseit, hanem meg kell mutatni azok valódi gyakorlati értékét a tudat lehetőségeit illető legújabb kutatások fényében. Ez a vállalkozás nem tehet mást, mint hogy szentségtörőn szétszaggatja az antropológiai semlegesség kötelékeit, és összhangba hozza az antropológiát a többi tudomány mai fejlődési fokával.

A vallásetnológia, mely a modern tudatkutatással szembeni tartózkodó álláspontja miatt különösen elavult, kiváltképp újraélesztésre szorul. Hasonló a helyzet a hagyományos egyetemes néprajz politikai elkötelezettségével. Merev, befagyott tudományos „objektivitása” lehetetlenné teszi számára, hogy ítéletalkotásra és annak alapján megfelelő tettre szánja el magát. A szórványos terepmunkával tarkított karosszéknéprajz ideje lejárt. Az etnológiának ma a gyakorlatban is részt kell vennie a fenyegetett törzsi kultúrák küzdelmében, egyrészt hogy e kultúrákat megvédjük magunktól, másrészt hogy új életminták révén megújítsuk önmagunkat és civilizációnkat.

A transzperszonális antropológia új irányai

SámánA transzperszonális antropológia szemlélete a hagyományos antropológia fordítottja. A klasszikus néprajzkutatók kívülről nézték a sámánt, adatközlőnek tekintették, feljegyezték rítusait és testmozgását a révülés során, a mai etnográfusok azonban sokkal nehezebb feladattal állnak szemben. Nemcsak a megszokott feladatokat kell elvégezniük, hanem meg kell kísérelniük a behatolást a spirituális ember belső, pszichikai világába, más tudatállapotába. Olyan emberébe, aki teljesen más tér- és időkritériumokkal él, mint amilyenekkel a kutató szokásos, tudományos tudata megbirkózik.
Az antropológiában a mágikus gondolkodás értelmezése kapcsán eddig felmerült gondok ma két különböző mentális működés közti kommunikációs problémának látszanak. Tudatunk jóval több a tapasztalat newtoni–euklideszi szerkezeténél. Ez csak egyetlen különleges állapot, melyet Nyugaton agyondicsőítettek és túlzottan általánosítottak.

A különleges tudatállapotok felértékelődése

A nem szokványos tudatállapot pszichikus törvényei olyan látványosan ütköznek a hétköznapiéval, hogy az ember szinte hajlana arra a következtetésre, mely szerint ezek kölcsönösen kizárják, nem pedig kiegészítik egymást. Jelenleg alig található a szakirodalomban leírás a sámán módosult tudatállapotáról, mert az új pszichológiai ismeretek még nem jutottak el az etnológia területére. Eddig a nyugati társdalom a pszichológia területeinek kutatásában szinte kizárólag a szokásos tudatállapotra szorítkozott, az ebbe nem illő állapotokat pedig a pszichopatológia külön részlegébe száműzte. Ennek alapján beszélhetünk a normál tudatállapot hatalmáról, amellyel uralja és elnyomja a többi tudatformát. Amíg a törzsi társadalmakban a tudat több formája is hozzáférhető, a nyugati világ a mentális spektrum minimális hatósugarára korlátozta magát.
Ezért hangsúlyoztam ismételten, hogy éleslátásunk még nem érte el azt a szintet, ahol megbirkózna a javasemberek pszichikus szférájával. Ők a tudat formáinak szélesebb skáláját használják, amelyhez képest a nyugati átlagember és tudomány csupán gyerekcipőben jár. Jelenlegi tudományos hedonizmusunk ezen a területen nem szakértő, és alaptalannak bizonyul azon állítása, hogy vezető szerepet játszik a psziché területén. Így ezután nem tehetünk mást, mint hogy lerójuk tiszteletünket a sámántudat előtt. A transzperszonális tudomány az elképzeléseink és tapasztalataink körét tágítja, és arra hív bennünket, hogy járjunk a sámánok nyomában.

A modern látásmódunk kelepcéi

Gyógyító sámánCsak az anyagelvű világkép kialakulásával keveredtek rossz hírbe a magasabb emberi tudatformák, majd a tudomány és a varázslás szembenállása befutotta sehova sem vezető pályáját. Egyre kevésbé heves az összecsapás a szokásos tudományos és a mágikus tudat között. Időközben a tudomány úttörői a világ tradicionális felfogásának övezetébe lőtték ki magukat. Bebizonyosodik, hogy azonos a múlt és a jövendő. Most már csak részletes dokumentálás kérdése, hogy az emberiség, túlélési esélyeit növelendő, a kezdet kezdetétől igénybe veszi a hétköznapitól eltérő tudatállapotokat.

Maga a racionális vizsgálódási stílus szüli ma a felismerést, hogy másfajta vizsgálati módra van szükség. Amiképp a klasszikus fizika átalakította magát a relativitáselmélet révén, napjainkban a szokásos tudatállapot ismeri fel saját korlátait, és önmagát csak az átfogóbb tudatállapotokhoz vezető út egy szakaszának tartja. Jelenleg önfeladás árán a tudás új szintjéért kiált. A racionális módszer a végsőkig kihasználja lehetőségeit, elér a tapasztalat határmezsgyéjére, és ott, ahonnan már nincs visszatérés, önmaga elpusztítása mellett dönt.
Egy tudatállapot úgy őrzi meg stabilitását, hogy rossz hírét kelti a nem szokványos észleléseknek, és azoknak, amelyek kételyt ébresztenek. Minden tudatállapot egyensúlya megőrzésére, alapelvei legteljesebb világosságára törekszik, és elnyomja a zavaró észlelési formákat. És, mivel az átalakuláshoz minden tudatállapotnak tudatmódosító lépések sorozatára van szüksége, a mi szilárd tudatparadigmánk, az uralkodó tudományos elmélet csak akkor semmisül meg, ha elegendő más jellegű adat áll rendelkezésre. Éppen most érünk el erre a pontra. Újabb kopernikuszi fordulat, a tudat globális forradalmának küszöbén állunk.
Milyen nyomot hagy a hétköznapi tudatállapoton más tudatállapot megtapasztalása? A transzperszonális szimbólumok, a paranormális kapcsolatok, a nem emberi lényekkel folytatott kommunikáció és a többi emléke érintetlen marad, de jellegzetesen lefordítja magát a szokásos tudat nyelvére. Az emberek kapaszkodnak a spirituális kinyilatkoztatásokba, és a szertartásokban újra akarják élni ezeket. Ebből vallások születnek – összes intézményükkel együtt. A vallás és a varázslat – a varázslat pedig nem más, mint a transzperszonális dimenzió megtapasztalása – eredete a módosult tudatállapotban rejlik. A mágia törvényei a magasabb tudatszféra törvényei. Etnológiánk a hétköznapi értelem eszközeivel próbál megbirkózni a mágikus szférával. E vállalkozás kudarcra van ítélve, mert láthatatlan módszertani fal és a világ hétköznapi tudaton átszűrődő megtapasztalása megakadályozza a belépést más tudati szférákba, és így a tudomány arra kényszerül, hogy feltalálja a kizárólag saját racionális-kauzális gondolkodásának megfelelő törvények szerint működő mágiát. Ezért aztán a vallási jelenségek tanulmányozása a közönséges megértés autisztikus világába zárt áltudomány marad.

Mit lát a külső megfigyelő

A nyugati kultúra a „primitív” világképben kimondatlanul benne rejlő bírálatának eddig esélye sem volt nyíltan megnyilvánulni. Nem vitás, egyes társadalomfilozófiai irányzatok más kultúrákra alapozva bírálják a civilizációt, de nemigen merték a mechanikus-materialista beállítottsággal szemben a mágikus-vallásos világképet követendő példának állítani. Mindazonáltal nekünk itt ez a célunk – elég döbbenetes módon éppen a nyugati tudomány segítségével. E paradoxon csak azért állt elő, mert a modern pszichológiai és fizikai ismeretek egyre inkább emlékeztetnek a hagyományos társadalmak nézeteire. Most, hogy a mikrofizikusok a fizika és a tudat egységéről kezdtek beszélni, a transzperszonális tudomány teszi meg a végső lépést, és feltárja a tudatosság széles spektrumát az egyszerű egoállapottól a misztikus élményig, a minden létezővel való egység megéléséig. Az alternatív tudatállapotok általános jellemzője, hogy elősegítik az egység létrejöttét, akár pszichotróp növény vagy gomba, akár ima, tánc vagy meditáció, akár aszketikus módszerek, böjt, alvásmegvonás vagy önsanyargatás révén. Ezáltal mindig erősödik a spirituális kapcsolat és az egyébként oly távolinak tetsző világ dolgaival való találkozás. Az egyszerű, esetleg pszichedelikus növény okozta tudatállapot-változás és a teljesség misztikus megélése között az intenzitás az egyetlen különbség. Állandó viszont a transzperszonális tudat minden szintjét jellemző alapelv, az egység. Az egység megélését kísérő folyamat az egyre hangsúlyosabb integráció és a mindenség, a lét összes aspektusa között fennálló kölcsönhatás egyre mélyebb megismerése. Tudományunk a dolgok közti húzzuk-vonjuk típusú kölcsönhatás naiv elgondolásával kezdte, a newtoni bolygómodell szerint, ma pedig, az új fizikában, igazolást találunk arra, hogy az összes elemi részecske kölcsönösen hat egymásra, és egymástól függ. Makrokozmikus szinten is felismerjük a növények, az állatok és az emberek világának egységét, akárcsak bolygónk összes emberfajtájának és kultúrájának egységét.

A módosult tudatállapotok tárgyalásával azt akartam bemutatni, hogy környezetünkhöz fűződő kapcsolatunkat racionális-lineáris szemlélet jellemezte, s ennek egyoldalúsága nem volt képes harmonikus kapcsolatra a külvilággal, a mással, a különbözővel, mert a világot kizárólag egyéni tényezők véletlenszerű összességeként érzékelte. A nyugati civilizáció kulturális, ökológiai és pszichológiai válságára aligha kell rámutatni. Mivel ez a civilizáció nem hajlandó kritikusan megvizsgálni saját paradigmatikus modelljét, ma egyre terebélyesedő katasztrófa közepén találjuk magunkat. Ennek oka lényegében abban rejlik, ahogyan emberi és természeti minőségeinkhez fűződő viszonyunkat meghatároztuk. Az a helyzet, hogy nem ismertünk más módot a gondolkodásra és a világ megélésére, ettől pedig korábban ismeretlen, körkörös gondolatmenetbe gabalyodtunk. Az etnológia, amelytől várhattuk volna, hogy segít a probléma megoldásában, az eltérő kultúrákat nem lehetséges alternatívaként, hanem visszataszító, kilátástalan, primitív életszemléletként mutatta be, amelyekből semmit sem tanulhatunk. Így aztán hozzájárult a tautologikus önmegerősítés folyamatának fenntartásához.

A gépek istenítését tekintették civilizációnk csúcsteljesítményének, ami ugyanakkor kifejezi egyre szegényesebb belső világunkat is. Minden energiánkat a gépekbe öltük, és ma kiürült pszichikus porhüvelyünk a belül üres gépek világától függ. Szimbiózisra kell lépnünk az általunk teremtett kibernetikus robotokkal. Kiborggá, kibernetikus-szerves hibridekké, egy skizofrén tragédia szereplőivé silányultunk. Pszichénk ereje elvesztette szerepét, a röntgenkészüléktől a látcsőig mindenféle eszköz fontosabb lett a pszichénél. Az elme és a szerkentyűk világának versenyében a gépek kijátszották adujukat feltalálóikkal szemben, önirányítóvá váltak, és ma tömegesen fordulnak alkotóik ellen. Az emberi lények, miután saját teremtményeik tehetetlen alkatrészeivé süllyedtek, belső erejükre vakon, tétlenül hagyják, hogy forgassák őket a turbinák.

Ugyanakkor a teljes egészében az elméből fakadó mágia önmagát a „természeti erők nagy gépével” egybefonódva látja. Mindazonáltal a természet mozgására hangolódva, azzal összhangban sikeresen biztosítja, hogy ezek az erők ne forduljanak ellene. Az igazi mágia semmi több, mint az igazi élet, olyan élet, amellyel kapcsolatot vesztettek tudós köntösükben az etnológusok, olyan élet, melynek finom, fenséges gyümölcsét sosem ízlelik. Az igazi mágia az élet minden oldalának teljes koherenciája, a természet intenzíven átélt, érzett és érzékelt mozgása. Mindenségmodellünkben oly szorosan összefonódik a természet kizsákmányolása és tönkretétele az ember elszigetelt egóvá fokozásával, hogy többé már nem is találunk érintkezési pontot a kultúra és a természet vagy az ego és a természet között. Eszközök általi, célratörő tetteinket és gondolkodásunkat tartjuk hatékonynak. Ezzel szemben az empátiára törekvő, tisztán érzésekre hagyatkozó gondolkodást archaikusnak, fejletlennek véljük.

A mágia kulcsa, akárcsak a modern fizikáé, az anyag és a tudat kapcsolata. Mindkettő számára a tudat az atommag, amely körül kering a létezés. Ez igencsak ellentétes a tudományban általános nézettel, amely teljes mértékben az anyag elsődlegességét vallja. Napjainkban mind a hagyományos természetfilozófiák, mind a mikrofizika felismeri a tudat és az anyag szétválaszthatatlan egységét. Valamiképpen, bár még nem látjuk, hogyan, át fogjuk hidalni a szakadékot e két tudomány között.

A néprajzkutató magányossága

Ha a néprajzkutatók bátran és önzetlenül elemeznék önmagukat, hamar kiderülne mentális és spirituális elidegenedésük saját maguktól, a munkájuktól, munkájuk eredményétől, embertársaiktól, a természettől, a kozmosztól. Egy minden érzéstől mentes társas robotot találnának. A természet valóságos folyamatai mindent magyarázó, mindent szétszerelő tudományuk révén eltűntek a szemük elől. A valódi integritásról – vagyis intenzíven átélt kapcsolódásról a természetes folyamatokhoz és az emberi életciklus szakaszaihoz –, amit ma más népeken tanulmányoznak, nemigen jut más eszükbe, mint hogy primitív. Ugyanis az individualizmus, az objektivizmus, a materializmus fogalmai képtelenné tették őket arra, hogy a hagyományos társadalmak kapcsolatrendszerének gazdagságába hatoljanak. A néprajzkutatók szerint az, aki megengedhetetlen kapcsolatokat létesít, az primitív; ezzel szemben az, aki észreveszi a megengedhetetlen kapcsolódásokat, majd létrehozza a nyugati elme híres-hírhedt kedvenc játékszerét, a mechanikus építőkocka-univerzumot, az korszerű, és az igazságot írja le.

A fejezet címében szereplő „a fehér embernek van” kifejezéssel nemcsak arra utalok, hogy ipari épületeink dugig vannak ember készítette árukkal, hanem arra, és különösképpen arra, ahogyan intellektuálisan kisajátítjuk a világot. A hétköznapi tudat racionális kifejezése a birtoklásra irányul. Megkísérli a világot helyes kis csomagocskákba osztani és mechanikusan kezelhetővé tenni. A nyugati elemzi a létezést, és ebben a pillanatban el is pusztítja, mert elemzésének kerete behatárolt, és a lét kapcsolatrendszerének végtelen gazdagságát puszta képletekre és mesterséges fogalmakra redukálja. Mindamellett ez az elemzés hűen elvezet önmaga feloldásához és meghaladásához, s ezen a ponton lepkévé válik a hernyó – olyan lepkévé, amelyet a jelek szerint meg akarunk tanítani repülni.
Az itt tárgyalt elemzés ómega-pontja a fizika előrelépése olyan területekre, ahol az anyag energiává alakul, és ahol az egyes részecskékről kiderül, inkább események, mint merev struktúrák. Olyan események, amelyek szétválaszthatatlanul összeköttetésben állnak egymással, és nem elemezhetők elszigetelten. Ám ez új ismeretelméleti módszertant követel. Ez a módszertan pedig valamiképpen kapcsolódik a kutató saját tudatához, hiszen a tudat és a kutatás tárgya egységet alkot, habár ezt az egységet nem tudjuk pontosan meghatározni. És az egység az a bűvös szó, amelyen tudományos kutatásunk alapul majd. A transzperszonális tapasztalat és a módosult tudatállapotok a tudás mélyebb összefüggéseket mutató szintjén mozognak, mint a kutató esze. Ezért mondom, hogy „a fekete pedig csak van”, mert a természeti népek nem kutatják a módosult tudatállapotokat. Ezek inkább szertartásaik részei, beletartoznak a világ mágikus-vallásos megélésébe.

Szólj hozzá!