Az istenek méze – a meditációban kibontakozó teljességélmény

Az emberi lényeket korábban egyéni „energiacsomagokhoz” vagy sejtekhez hasonlítottuk. Az upanisadok szerint: „Az a nap az Isten méze”, a világegyetem pedig a lép. A világegyetem egy számos sejtből álló lép, amelyek mindegyikét méz tölti ki. A sejtek elkülönülnek egymástól, a méz azonban nem – a … Folytatás

A libidó, a vágy, az önmegtartóztatás és a szublimáció

Ez a fejezet választ kíván adni az önmegtartóztatás, illetve az ember spirituális és meditatív élete során felmerülő szenvedélyes vágyak megtapasztalásának kérdéseire – amely valójában egyetlen kérdés két része. A kérdés első fele bizonyos szavak megértését és használatát veti fel – ilyenek például … Folytatás

Koncentráció és a szexualis élmény – a szamádhi extázisa

A koncentráció révén az, aki a jóga útján jár, sokkal jobban tudja élvezni az érzékeit, mint az, aki nem sajátította el a koncentráció művészetét. Manapság azonban az érzékiséggel kapcsolatos kérdések terén uralkodó hozzáállásunk tragikusnak mondható: azt hisszük, hogy minél gyakrabban merülünk … Folytatás

Ítélkezés helyett megértés

Kategória: Egyetemes tudás, Könyvrészletek | 0

Válasszuk azt, hogy nem csinálunk nagy ügyet semmiből, legyünk jóindulatúak, megbocsátók, könyörületesek, és szeressük feltétel és kivétel nélkül az élet minden kifejeződési formáját, önmagunkat is beleértve. Összpontosítsunk az önzetlen szolgálatra és a minden teremtmény iránti szeretetre, figyelmességre és tiszteletre. Tartózkodjunk … Folytatás

Az új valóságparadigma megjelenése

Kategória: Egyetemes tudás, Könyvrészletek | 0

Az emberiség tudatfejlődésének velejárójaként jelentős változások mennek végbe jellemző beállítottságában és társadalmi formáiban. Fokozatosan elveszíti vonzerejét minden, ami negatív, kevésbé lesz elfogadható, és már nem olyan meggyőző. Egyre kevesebb híve marad a gyűlöletnek, a bosszúállásnak, a büszkeségnek és a képmutatásnak. Ekkor … Folytatás

Gondolkodom tehát vagyok???

Kategória: Egyetemes tudás, Könyvrészletek | 0

Az elmét a túlélés és saját működésének állandósítása ösztönzi. Mintha attól félne, hogy eltűnik, ha csak egy pillanatra is elhallgat. (A legtöbben háttérzenével és beszélgetéssel nyomják el a csendet.) Az elme elcsendesítéséhez az Istennek való önátadás révén el kell engednünk bizonyos késztetéseket: A gondolkodás … Folytatás

A vallás, mint a spirituális tévhitek forrása

Kategória: Egyetemes tudás, Könyvrészletek | 0

A hagyományos „igaz” vallásokban gyökerező téves elképzelések két hibaforrásra vezethetők vissza. Az egyik az eredeti nagy tanító jellegzetes tanításainak egyszerű félreértése vagy téves magyarázata. Akik elsőként hallották ezeket, nem voltak megvilágosodottak, az eredeti tanításokat tehát megfertőzte egójuk, amit aztán a későbbi nemzedékek … Folytatás

Az okokba vetett hit, mint az ego legfőbb támasztéka

Kategória: Egyetemes tudás, Könyvrészletek | 0

Áttörő felismerések akkor történnek, amikor eltávolítjuk az útjukat álló akadályokat. Ezek az akadályok önmaguktól ledőlnek, ha a támasztékaikat elmozdítjuk. Ilyen támaszték az „ok” fogalma. Ha megértjük, hogy az okokba vetett hit az egyik legfontosabb alappillére a különálló, önálló léttel rendelkező és … Folytatás

Együttérzés valamennyi élőlény iránt

„Neki [az igaz törekvőnek] nem szabadna kihúznia [az illatos növények] gyenge gyökereit [melyeket gyakran  Istentiszteletekhez használnak]; még a leveleket sem szabad leszakítania; egyetlen élőlényt se bántson dühtől vezérelve; szívtelenül ne tépjen le még virágokat se! Dévíkálóttara” Éppen akkor, amikor Bhagaván reggeli sétájára indult, a … Folytatás

"Menj vissza oda, ahonnan jöttél!" – Ramana iránytűje a megvilágosodáshoz

Egyszer egy Andhra államból érkezett fiatalember így szólt Bhagavánhoz: — Szvámí, mindenféle könyvet elolvastam a védántáról, mert annyira vágyom a megszabadulásra (móksa), és szeretném tudni, hogyan érhetem el. Mindegyik könyv különbözõképpen írja le. Sok tanult embert is felkerestem, és amikor erről kérdeztem őket, … Folytatás

Aki elnyeri mindazt, amire vágyik…

„Az Önmaga mentes a bűntől, mentes az öregedéstől, mentes a haláltól, mentes a szomorúságtól, mentes az éhségtől és a szomjúságtól, vágyai igazak, szándékai igazak; őt kell keresned, őt kell megismerned. Aki megtalálja és megismeri ezt az Önmagát, az elnyer minden … Folytatás

A Mester szolgálat valójában az Önvaló szolgálata

Az elmúlt két-három hónapban Bhagaván segítői gyógynövényolajjal masszírozták a lábát, hogy enyhítsék reumatikus fájdalmát. Néhány követő megirigyelte őket, hogy hozzáérhettek Bhagaván testéhez, ezért félórás váltásokban elkezdték masszírozni Bhagaván lábát. Ez jelentős fennakadásokat okozott az ásram napi menetrendjében. Hát el kell ezt … Folytatás

1 2 3 4 5 6 19

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás