Az ego átvilágítása – az esemény kisajátításának mechanizmusa – David R. Hawkins elemzése

Kategória: Olvasószoba | 0
David R. Hawkins
David R. Hawkins

Az elmélkedés és a meditáció megingatja azt a hitet, hogy igazi önmagunk egy képzeletbeli „én”, mert felismerjük, hogy minden jelenség önmagától következik be, nem pedig egy belső, akarattal rendelkező „én” létének folyományaként. Az élet jelenségét egyáltalán nem idézte elő senki és semmi. Elsőre néha zavarba ejtő az a felismerés, hogy az élet minden eseménye a természetben és a világegyetemben uralkodó feltételek összes jellemzőinek személytelen, önálló kölcsönhatása. Ez magában foglalja a test működését, az értelmi tevékenységet és az elme által a gondolatoknak és történéseknek tulajdonított értéket és jelentést. Ezek az önkéntelen válaszok a korábbi programozás személytelen következményei. Gondolatainkat hallgatva rájöhetünk, hogy csupán ezt a programozást halljuk. Valójában nem létezik egy belső „én”, amely előidézi ezt a tudatfolyamot. Ezt felfedezhetjük azzal az egyszerű gyakorlattal, hogy az elmét a gondolkozás felfüggesztésére kérjük. Nyilvánvalóvá válik, hogy az elme teljes mértékben figyelmen kívül hagyja kívánságainkat, és folytatja, amit eddig is tett, mert nem szándékos döntés nyomán cselekszik. Ami azt illeti, gyakran éppen az ellenkezőjét teszi annak, amit szeretnénk.

Az ego folytonosságának és hatalmának alapvető eleme, hogy magáénak vallja a személyes tapasztalatokat. Az „én gondolom” életünk minden jellemzőjének feltételezett okaként villámgyorsan közbeékeli magát. Ezt nem könnyű észrevenni, csak nagyfokú figyelemösszpontosítással van rá esély, miközben a gondolatfolyam eredetéről elmélkedünk.

Körülbelül egy tízezred másodperc telik el, mielőtt az ego egy belül érzékelt történést magának tulajdonít. Amint felfedezzük ezt a hézagot, az ego elveszti uralmát. Egyértelmű lesz, hogy tanúi vagyunk a jelenségeknek, nem pedig okozói vagy előidézői. Ezt követően inkább tanúi vagyunk az énnek, és nem tanúként vagy azonosulunk vele. Érdekes dolog a nyomon követés képessége és működése. Az ego tulajdonképpen a valóság és az elme közé helyezi magát. Feladata egy hifiberendezés tape monitor erősítőfokozatához hasonlít, amely a másodperc töredékével korábban rögzített műsort játssza vissza. Ezért a hétköznapi élettapasztalatai az ego által rögzített dolgok azonnali visszajátszásai. E rövid pillanat alatt az ego korábbi programozásának megfelelően szerkeszti át a bejövő anyagot. A torzítás ezáltal „beépített”, és önmagától bekövetkezik.

Ez a szűrő elhomályosítja a valóságot, és elrejti a tudat elől. Az első dolgok egyike, ami az ego meghaladásakor észlelhető, az a semmihez sem hasonlítható átalakulás, ahogyan az élet egésze szikrázó elevenséggé változik. Megtapasztaljuk a valóságot, mielőtt eltorzulna, tompává válna, és az előfeltevések átírnák. Aki először tapasztalja meg az igazi mivoltában megjelenő valóságot, teljesen a hatása alá kerül. Mielőtt a hamis én tévképzete szertefoszlana, utolsó másodperceiben egy futó pillanatra megjelenik előtte a Valóság, amely minden képzeletét felülmúlja. Az ego érzékelő rendszerének eltűnésével csodás tündöklés ragyog fel. Akkor, arra a rövid pillanatra megjelenik a tényleges halál érzése, ahogy az ego szerkezete semmivé foszlik a meggyőződéssel együtt, hogy egyedül az volt valóságos.

Összefoglalva azt mondhatjuk, hogy az ego szembeállítások gyűjteménye, amelyeket a hiúság és a félelem tart össze. Feltétlen alázattal oldható fel, amely aláássa burjánzását.