Az élő jelen – jelenlét

Az idézet forrása: Én Az vagyok című könyv • Filosz Kiadó

Niszargadatta Mahárádzs gondolatai a jelenlétről

Srí Niszargadatta Mahárádzs

Mi is az élő jelen? Mi a jelenlét ? Hogyan viselkedik az elménk? A valóság valóban valóság? Miért baj kellemes keresése, a kellemetlen kerülése? Ebben a könyvrészletben Niszargadatta Mahárádzs gondolatait osztjuk meg az olvasóval:

Kérdező: Nem látok semmiféle problémát sem a testemmel, sem a valódi lényemmel kapcsolatban. Egyiket sem én hoztam létre, és semmi szükség a megjavításukra. Ami elromlott, az a ”belső test”, melyet nevezhetünk elmének, tudatosságnak, antahkaranának, akárhogy.

Mahárádzs: Mire gondolsz, mi baja van az elmédnek?

Kérdező: Nyugtalan, a kellemes dolgok után sóvárog, és fél a kellemetlen dolgoktól.

M: Miért baj a kellemes dolgok keresése és a kellemetlen dolgok kerülése? Az élet folyója a fájdalom és az élvezet partjai között folyik. Csak akkor válik problémává, amikor az elme visszautasítja, hogy együtt áramoljon az élettel, és megreked a partoknál. Az élettel való együtt áramlás alatt elfogadást értek: jönni hagyni, ami jön, menni hagyni, ami megy. Ne vágyj, ne félj, figyeld, ami van, ahogyan és amikor történik, mert te nem az vagy, ami történik, hanem az, aki számára történik. Végső soron még a megfigyelő sem vagy. Te a végső potencialitás vagy, amelynek a mindent felölelő tudatosság a megnyilvánulása és kifejeződése.

Kérdező: De a test és önmagam között ott lebeg a gondolatok és érzések felhője, amely nem szolgálja sem a testet, sem önmagamat. Ezek a gondolatok és érzések sekélyesek, átmenetiek és értelmetlenek, merő mentális porfelhők csupán, amely vakít és fullaszt, sőt zavaros és romboló.

M: Kétségtelen, hogy egy esemény emléke nem azonos magával az eseménnyel. Az előre látása sem. Van valami kivételes, egyedülálló a jelenben zajló eseményben, amivel a megelőző vagy az eljövendő nem rendelkezik. Életteliség, valódiság jellemzi; éles rajzolatú, mintha ki lenne világítva. A jelenlegi a ”valóság bélyegét” viseli magán, amellyel a múlt és a jövő nem rendelkezik.

Kérdező: Mi üti a jelenre a ”valóság bélyegét”?

M: Semmi olyan sajátossága nincs a jelenben zajló eseménynek, ami megkülönböztetné a múlttól vagy a jövőtől. Egy pillanatra a múlt jelen volt, és a jövő hasonlóképpen azzá fog válni. Mi teszi a jelent annyira mássá? Nyilvánvalóan az én jelenlétem. Én valóságos vagyok, mert mindig most vagyok, a jelenben, és ami velem van, most osztozik a valóságomban. A múlt az emlékezetemben van, a jövő pedig a képzeletemben. Magában a jelen eseményben semmi olyan nincs, ami valóságossá tenné. Lehet az valamilyen egyszerű, ismétlődő esemény, például az óraütés. Ismereteink ellenére, miszerint az egymást követő ütések egyformák, a jelenben hallatszó ütés meglehetősen különbözik az előzőtől és a következőtől – ahogyan arra emlékezünk, vagy ahogyan elvárjuk. A jelen gyújtópontjában lévő dolog velem van, mert én örökké jelen vagyok; az én saját valóságom az, ami a jelenlegi eseményhez hozzáadódik.

Kérdező: De úgy szoktuk tekinteni az emlékeinkben lévő dolgokat, mintha azok valósak lennének.

M: Csak akkor törődünk az emlékekkel, amikor azok belépnek a jelenbe. Az elfeledett dolog egészen addig nem számít, amíg vissza nem emlékszünk rá – vagyis, amíg a mostba nem hozzuk.

Kérdező: Igen, értem, a mostban van valamilyen ismeretlen tényező, amely a múlékony jelenlegi helyzet számára pillanatnyi valóságot biztosít.

M: Ne nevezd ismeretlennek, mivel állandóan működni látod. Mióta megszülettél, változott-e valaha is? A dolgok és gondolatok folyton változnak. De az érzés, hogy ami most van, az valódi, soha nem változott, még álomban sem.

Kérdező: Mélyalvásban nem tapasztalható a jelen valósága.

M: A mélyalvás üressége kizárólag a sajátos emlékek hiányának köszönhető. Jelen van viszont a jóllét általános emléke. Különbség van a ”mélyen aludtam” és a ”nem voltam jelen” érzései között.

Kérdező: Térjünk vissza kezdeti kérdésünkhöz: az élet forrása és az élet kifejeződése (a test) között ott van az elme és annak folyton változó állapotai. A mentális állapotok áradata vég nélküli, értelmetlen és fájdalommal teli. A fájdalom az állandó tényező. Amit mi élvezetnek nevezünk, az két fájdalmas állapot közötti rés, szünet csupán. Az élet szövete a vágy és a félelem, és mindkettő a fájdalomból születik. Kérdésünk a következő: létezhet-e boldog elme?

M: A vágy az élvezet emléke, a félelem pedig a fájdalom emléke. Mindkettő nyugtalanná teszi az elmét. Az élvezet pillanatai szünetek csupán a szenvedés áradatában. Hogyan lehetne az elme boldog?

Kérdező: Ez abban az esetben igaz, amikor vágyunk az élvezetre, illetve számítunk a fájdalomra. De vannak a váratlan, előre nem látott öröm pillanatai is. A tiszta, vágytól szennyezetlen öröm, mely kéretlen, ki nem érdemelt, istenadta.

M: Az öröm csupán a fájdalom háttere előtt megjelenő öröm.

Kérdező: A szenvedés kozmikus vagy csupán mentális?

M: A világmindenség teljes, és ahol teljesség van, ahol semmi nem hiányzik, mi okozhatna szenvedést?

Kérdező: A világmindenség lehet, hogy teljes, mint egész, de részleteiben tökéletlen.

M: Az egésznek a része az egészhez viszonyítva szintén teljes. Csak akkor válik elégtelenné, és így a fájdalom székhelyévé, ha elszigetelten vizsgálod. Mi az elszigeteltség oka?

Az elme korlátai, természetesen. Az elme nem látja az egészet, a részek miatt.

M: Így van. Az elme természetéből fakadóan szétválaszt és szembeállít. Lehetne másmilyen elme, amely egyesít és harmonizál, amely látja a részben az egészet, és a részt az egésszel teljesen összefüggő dologként látja?

Kérdező: Másmilyen elme – hol található ilyen?

M: A korlátozó, megosztó és szembeállító elmén túl. Az általunk ismert mentális folyamat befejeződésekor. Amikor ennek vége, az az elme akkor születik.

Kérdező: Abban az elmében az öröm és bánat problémája nem létezik többé?

M: Nem, legalábbis ahogyan mi ezeket ismerjük, kívánatosként, illetve kerülendőként. Inkább annak a szeretetnek a kérdésévé válik, amely ki szeretne fejeződni, és akadályokba ütközik. A befogadó elme cselekvő szeretetként harcol a körülmények ellen, kezdetben hasztalanul, végül győzedelmesen.

Kérdező: A szellem és a test között a szeretet létesíti a hidat?

M: Mi más? Az elme hozza létre a szakadékot, a szív pedig áthidalja.

Szólj hozzá!