Az út és a mészáros

Kategória: Könyvrészletek, Tanmesék | 0

Az idézet forrása: A világ vallásai című könyv • Filosz Kiadó

D. E. Harding könyvéből:

Kínai közember

A nagy bölcs, Csuang-ce, aki éppolyan szellemes volt, mint mély értelmű, a következő hasonlattal élt:

„Képzeljük el, hogy valaki csónakkal kel át a folyón, és egy üres csónak sodródik felé. Még egy hirtelen haragú ember sem gurulna dühbe ilyenkor. De tegyük fel, hogy valaki van a második csónakban. Ekkor az első csónakos rákiáltana, hogy térjen ki. Ha a másik nem hallgatna a felszólításra, sőt még a harmadik kiáltásra sem, akkor elkerülhetetlenül ingerült szavakat vonna a saját fejére. Az első esetben nem jelent meg harag, ellentétben a másodikkal, hiszen először üres volt a csónak, míg a másodikban nem. Ugyanígy áll a helyzet az emberrel. Ha képes lenne üresen végighaladni az életén, ki lehetne ártalmára?”

Ez a passzív, negatív oldala a Taónak, annak művészete, hogyan legyünk üresek. Az aktív, pozitív oldalt, az előbbi kiegészítőjét, annak művészetét, hogyan engedjük, hogy az Üresség a nevünkben cselekedjen, szintén gyönyörűen ábrázolja Csuang-ce egy másik példázatában:

„Ven Hui herceg szakácsa egy ökröt darabolt fel. Ráillesztette kezét, vállával nyomást fejtett ki rá, elhelyezkedett lábával, nekifeszítette térdét s ahogy a bőr sercegve repedt és a kés tovasiklott a húsban, az egész művelet ritmikusan folyt: a hangok és a mozdulatok úgy kapcsolódtak egybe, akárcsak a »Szedererdő« táncában vagy a King Sou muzsikájában.

»Ah! –kiáltott fel a herceg –hisz ez bámulatos! Micsoda tökéletes művészet!«

A szakács letette kését és a herceg felé fordulva így válaszolt:

»Szolgád a Tao tisztelője, ezért halad mesterségében. Amikor először kezdtem ökröket feldarabolni, semmi egyebet nem láttam magam előtt, mint az állati test egész tömegét. Három év múlva kezdtem aztán nem egészben látni. Ma már teljesen szellem szerint járok el, nem szemem látása irányít. Érzékeim használatát kikapcsoltam és szellemem szabadon cselekszik. A természetes irányvonalakat követem, behatolva a nagy réseken, áthaladva a test üregein, értékesítek minden adott előnyt. Ügyességem tájékozódik az inak és a porcok között és elkerüli a nagyobb csontokat. A jó szakács évente egyszer cserél kést, mert vág; a közönséges szakács havonta egyszer, mert eltöri. Én tizenkilenc éve használom a késemet, több ezer ökröt szeltem fel vele, s a pengéje még ma is éppoly éles, mintha csak az imént került volna ki a köszörűkő alól. A csontok között vannak hézagok és a pengének nincs vastagsága, az behatol a hézagokba és kényelmesen siklik tovább: a pengék számára akad hely bőven. Mindamellett ahányszor csak egy bonyolultabb ízülethez érek, átlátom a nehézségeket, óvatosan és figyelmesen haladok tovább, szememet le sem véve a nehéz pontról a kezem lassan működik. S egyszerre, íme a késnek egy szinte teljesen észrevehetetlen mozdulatára az egész szétválik s úgy hull le, mint rög a földre. Ilyenkor ott állok a késsel a kezemben, körülnézek, bizonyos megelégedettséggel pihenek kicsit, majd megtörlöm tisztára a kést és helyére teszem.«

Ven Hui herceg így szólt:

»Pompás! Szakácsom szavait hallgattam s megtanultam belőlük, hogyan kell bánni az élettel.«”

 

Csuang Ce bölcsessége. Magánkiadás, Budapest, 1992. Brelich Angelo fordítása.

Szólj hozzá!