Bede Griffiths

Kategória: Életrajzok | 0

Anglia, 1906. december 17 – India 1933 május 31.

Angol születésű bencés szerzetes, aki egy dél-indiai asramban élt, és jelentős jógiként ismerték el.  A kereszténység és a hinduizmus közötti párbeszéd kialakításában kiemelkedő munkát végzett. Griffith része volt a keresztény asram mozgalomnak.

Bede Griffith

Az ifjú Griffiths első misztikus élménye

Bede Griffiths oxfordi évei előtt és után is részesült misztikus élményekben. Gimnazista fiúként érte ez első hatalmas átalakulás, amikor egy alkonyatkor a sportpályákon sétált keresztül, és hirtelen belévillant, hogy a madarak úgy dalolnak, mint soha korábban, s a galagonyabokrok úgy virágzanak, mint soha korábban. Elöntötte az áhítat, és térde roskadt. A természet ettől kezdve szentséggel teli ruhát öltött számára, minden egyes napnyugta vallásos áhítatot váltott ki benne, s úgy érezte, felfoghatatlan mélységű Misztérium jelenléte veszi körül. Oxfordból kikerülve misztikus tapasztalatai egy kétélű kard másik oldalának bizonyultak, „az önismeret és a megtisztulás illúziókat szétzúzó tapasztalatának”.

Megpróbáltatás és lelki válság

London nyomornegyedeiben végzett munkája térdre kényszerítette, lelkében a válság viharai dúltak. Böjtölni kezdett, egész éjszaka imádkozott, míg könnyekben törve ki ráébredt, hogy már nem ő „életének középpontja”. Ez megkönnyebbülést hozott számára, de a válság viharai még nem csitultak el. Ezután egy egész napot imádságban töltött, noha úgy érezte, mintha csupán két óra telt volna el. Bede atya teljesen megadta magát a Megfeszítettnek, s ekkor megtörtént az áttörés: felragadtatott a „valós imádságba”. Ez volt, mint később írta, „visszatérése önmaga középpontjába”. Nem sokkal ezután lépett be a római katolikus egyházba, majd a kolostorba. Mindezek misztikus tapasztalatok voltak, olyan pillanatok vagy éppen órák, melyek áhítatot és átalakulást szültek benne, az egység tapasztalatát, melyet hihetetlenül kifinomult érzékelés és mélységes lelki gyönyörűség kísért, és a mindenséghez való tartozás eddig ismeretlen érzése. A misztikus azonban olyan ember, aki az átalakulás többé-kevésbé folyamatos állapotát éri el, melyhez a communio, az istenivel való bensőséges egység állandó tapasztalata társul.

Szélütés és az “advaita-tapasztalat”

Bede atyát ez idősebb korában érte, eszközének pedig első szélütése bizonyult, melyről később úgy nyilatkozott, hogy három szinten gyakorolt rá hatást: a test, a lélek és a szellem szintjén. A szellem szintjén ez volt a „kettősségnélküliség, az advaita tapasztalata”. A hindu hagyományban gyakran úgy utalnak az egység e megtapasztalására, mint ami teljesen meghaladja a kettősség minden arculatát: „sem nem ez, sem nem az” – mondják.

Kelet és Nyugat házasságaBede atya azt mesélte erről az élményről, hogy ez váltotta ki benne az eddig elnyomott, ám nagyobb figyelmet követelő és lelkének többi részével egységesülni vágyó feminin oldal felébredését. Harminc nappal a szélütés utáni gyógyulásáról pedig úgy számolt be, mint az istenség női oldalának intenzív tapasztalásáról, mely korábban soha nem érzett szeretetet váltott ki belőle. Napokig zokogott, és képtelen volt megszólalni. Egyik, szívéhez közeli tanítványa ezeket írta:

Ez nem csupán pszichológiai analízis volt, hanem mélyen kontemplatív áttekintése mindannak, amin keresztülment. Utalva arra, hogy ezt a misztikus élményt képtelenség megfelelő módon szavakba önteni, az atya a szimbólumok nyelvéhez fordult, hogy megpróbálja kifejezésre juttatni a tapasztalás mélységét. A két szimbólum, amit használt, a Fekete Madonna és a Megfeszített Krisztus volt. Mint mondta, e két szimbólum összegzi számára azt a tapasztalást, amelyben feltárult előtte az istenség női aspektusa és a szenvedés misztériuma.”

A Fekete Madonna

Amikor először beszélt a Fekete Madonnáról, azt mondta, hogy a Madonna megtapasztalása mélységesen összekapcsolódott benne a Földanya formáival, a női elv ősi, sziklákban, barlangokban és a természet különböző jelenségeiben megnyilvánuló alakjaival. A női princípium azon tapasztalatához hasonlította ezt, melyet a hindu Sakti, a feminin isteni energia fogalma fejez ki. Később az atya ezeket a jegyezte le a Fekete Madonnáról: „A Fekete Madonna a Természet és az Élet Sötét Energiáját képviseli számomra, az anyaméh rejtett erejét… Úgy érzem, ez az erő érintett meg engem is. Kegyetlen és pusztító, ugyanakkor mélységesen tud szeretni és táplálni.” Néhány hónappal később még ezt tette hozzá: „A Fekete Madonna alakja a női princípium minden formáját képviselte. Éreztem a késztetést, hogy átadjam magamat az Anyának, és ez váltotta ki bennem a szeretet egész lényemet elsöprő tapasztala- Bede Griffiths, az ember, a szerzetes, a misztikus.

Ráébredtem, hogy önmagunk megadása a halálnak és az önmagunk számára való meghalás nem más, mint a Szeretet Teljességének való meghódolás.” A Megfeszített Krisztusra vonatkozóan az atya úgy nyilatkozott, hogy sikerült mélyebben megértenie a keresztre feszítés misztériumát. Mint írta: „a Kereszten Jézus ennek a Sötét Energiának adta meg magát. Mindent elveszített: a barátait, a tanítványait, a saját népét, azok törvényét és vallását. Végül pedig meg kellett magát adnia az Istennek: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?” Még Mennyei Atyjának, a személyes Isten képzetének is el kellett tűnnie. Be kellett lépnie a Sötét Éjszakába, ki kellett tárnia magát az alvilág mélysége előtt. Csak ekkor válhatott mindenné és semmivé, ekkor nyílhatott meg mindenre, amit csak szóba lehet fogni, vagy ki lehet mondani; csak ekkor lehetett eggyé a sötétséggel, az Űrrel, a Sötét Anyával, aki maga a Szeretet.” Végezetül álljon még itt egy idézet abból a beszédből, melyet 1991 májusában Dzsaiharikalban mondott: „Szeretnék megosztani veletek valamit azzal az élménnyel kapcsolatban, amelyben megtapasztaltam az advaitát, a kettősségnélküliséget… Árként öntötte el és ragadta magával egész lényemet a szeretet. Megnyílt bennem a feminin oldal, és egy teljesen új látásmód ébredt bennem. A szeretetet láttam, mint az egész világmindenség alapvető princípiumát. Láttam Istent a földben, a fákban, a hegyekben. Mindez ahhoz a meggyőződéshez vezetett engem, hogy a világon nincs abszolút jó vagy gonosz. Meg kell szabadulnunk az összes olyan képzettől, amely jóra és rosszra, helyesre és helytelenre osztja a világot, és meg kell látnunk az ellentétek egymást kiegészítő voltát, mint azt Nicholas Cusanus bíboros tanította, amikor a »coincidentia oppositorum«-ról, az ellentétek egybeeséséről beszélt.”

Úgy vélem, az atya,1990-ben történt első szélütésétől egészen a haláláig, az ellentétek egyesítésének kontemplatív küzdelmén ment végig. Az a misztikus nyelv, amit a Fekete Madonna és a Megfeszített Krisztus szimbolikus formájáról beszélve használt, ennek az integrációnak a mélységéről tanúskodik, valamint arról, hogy ez az egyesítés a Kereszt formájában jön létre. Önmagát átadva és megfigyelve állt hozzá az egész folyamathoz, s hagyta, hogy anélkül menjen végbe, hogy értelmi elemzéssel vagy bármilyen más beavatkozással megzavarná. Úgy hiszem, mindez mélyen kontemplatív válasz volt a végső integráció azon folyamatára, amely lényének mélységeiben végbement. Az a nyitottság és befogadókészség, mellyel az atya erre az egyesítési folyamatra reagált, csakis egy egész élet kontemplatív tapasztalatából fakadhatott. (Judy Walter: Father Bede’s Influence on My Life, 5/13/94.) Szélütése és az abból való felépülés után Bede atya rengeteget utazott különböző országokba. Elmondása szerint attól fogva soha nem veszítette el az isteni jelenlét tapasztalatát. Magára az élet egészére is teljesen másként tekintett, mint amit a társadalom jelenleg tanít nekünk. Nyolcvanöt évesen, mint mondta, bátorkodik elhatárolódni azoktól, akik úgy vélik, hogy negyvenéves korban az élet véget ér, és utána már csak a lejtő következik. Meglátása szerint az emberi élet három egymással összekapcsolódó szakaszból áll. Születésünktől húszéves korunkig tart az első, amíg a testünk fejlődik, s elménk és személyiségünk éretté válik. Húszéves korunktól negyvenéves korunkig terjed a második, mikor lelki-pszichés képességeink gyarapodnak. A legtöbb ember ekkor házasodik és alapít családot, ekkor tesz szert szakmai jártasságra, esetleg a sportban vagy a művészetekben tökéletesíti magát. Az emberek java része sajnos azt gondolja, vagy legalább is azt tanítják neki, hogy az élet ennyiből áll, és ettől kezdve csak a hanyatlás következik. Bede atya azonban ragaszkodott ahhoz, hogy negyvenéves kortól kezdődik csak igazán az, amiről az élet valójában szól. A többi csak előkészület az egész személyiség kivirágzásához. Számára ez az a kor, amikor a szellem erői kezdenek kibontakozni, és túllépnek a test és az elme képességein. Nem hátrahagyják ezeket, hanem egy olyan egész részévé teszik, mely magára az örökkévalóra nyílik. Ennek révén tárul fel előttünk az Abszolút, a Transzcendens, a minden Valóság mélységes Forrása. Ez a misztikus létezésbe való áttörés, és Bede atya úgy tartotta, hogy ez mindenki nagy reménysége. Mint mondta, élete utolsó húsz éve volt a legcsodálatosabb. Ez az ember, szerzetes és misztikus nem csupán szavai, hanem mindenekelőtt egész élete révén üzent nekünk!

Pascaline Coff nővér az Osage Kolostor,
az Egyesült Államok Oklahoma államában lévő
Sand Springsben található kolostor-ásram alapítója.

A szerző könyvei