Ganga – Geneviève Decoux

Kategória: Életrajzok | 0

(1947 - )

Filozófus, ismert spirituális tanító, az advaita egyik jeles képviselője, Pápádzsí tanítványa

Ganga

Ganga – eredeti nevén Geneviève Decoux – a gyermekéveit Belga-Kongóban, Afrikában töltötte. Az ország függetlenségének kikiáltása után szüleivel Belgiumba költözött, hogy ott fejezze be a középiskolát és az egyetemet. Itt mély elégedetlenség kezdett eluralkodni rajta az élettel kapcsolatban, és kétségbeesetten kereste az élet értelmét. „Mi az élet? Mi az élet célja?” Állandóan ezek a kérdések gyötörték, s mivel nem talált rájuk kielégítő választ, boldogtalansága egyre nőtt. Végül amikor filozófiavizsgájára készült, találkozott Szókratész híres kijelentésével. Ez akkora hatással volt rá, hogy tudta: megtalálta a kérdést, amelyet érdemes megválaszolni. A saját elmondása szerint:

„Éppen a filozófiavizsgámra tanultam, amikor olvastam Szókratész szavait: »Ismerd meg önmagad!« A szavak szinte tigrisként vetették rám magukat, és közvetlenül a szívemhez szóltak. Ráébredtem, hogy nem ismerem magam, és hogy ezt a tudást kell keresnem. Azonnal Görögországba indultam. Elmentem, hogy találjak egy élő Szókratészt, egy mestert, aki meg tudja mutatni nekem, hogy ki vagyok. Még a vizsgáimat sem fejeztem be. Nem tudtam várni. Még aznap abbahagytam az egyetemet, ahogy Szókratész szavait olvastam. Három nappal később már úton voltam autóstoppal Görögország felé. A táskámban egy üveg bor volt, némi kenyér és hagyma, meg hatvan dollár. Ez volt minden, amit az útra vittem. Így mentek a dolgok a hatvanas években. Elindultam, de igen türelmetlen voltam, mert már megkérdeztem a filozófiatanáraimat, és egyikőjük sem tudott kielégítő válasszal szolgálni. Görögországban sem találtam senkit, aki segíteni tudott volna. Mindenütt csak filozófiát találtam, vagy valami vallásos miszticizmust, de valahogy tudtam, hogy nem azt keresem. Azt éreztem: »Tehát nincs élő Szókratész. Akkor élő Buddha van, és Indiában találom meg őt.« Továbbutaztam hát Indiába, és azonnal a Gangeszhez mentem.”

Ez 1968 nyarán történt, amikor Ganga még csak huszonegy éves volt. Tucatnyi különböző guru címét adták neki, de ő egyikőjüket sem kereste fel, mert ösztönösen érezte, hogy a felismerésnek a mester és a tanítvány között kell megtörténnie. Ezért hát a Gangesz Himalájánál lévő szakaszához ment, mert tudta, hogy arrafelé élnek jógik. Miután három hónapig különböző jógikkal és szentekkel élt és tanulta a technikáikat, tanácstalan lett, hogy vajon melyik módszer az igazi: a bhakti vagy a dnyána ösvénye, vagy valamelyik másik? Ezért úgy határozott, hogy egy darabig egy barlangba költözik, és maga vizsgálja meg a kérdést. Vízuma időközben lejárt, és a pénze is szinte teljesen elfogyott. Egyetlen rúpiája maradt, és egy könyve Kabírtól. De semmi sem oldódott még meg, és a keresése nem ért véget.
Utolsó rúpiájával egy teaárushoz ment, ahol egy férfi megkérdezte tőle, segítségére lehet-e valamiben. Ganga udvariasan visszautasította. Erre a férfi így szólt: „Ha szükséged van rám, minden reggel öt órakor megtalálsz a Gangesz partján.” Két éjszakára rá álmában megjelent előtte a férfi arca, és azt mondta: „Talán én vagyok az, akit keresel.”
Másnap reggel Ganga elment arra a helyre, amelyet a férfi meghagyott. Az azutáni eseményekről így számol be:
„Reggel ötkor elmentem hát a Gangeszhez, hogy felkeresem. Ő ott is volt, és amikor meglátott, nevetve kérdezte:
– Mit szeretnél?
– Kozmikus tudatosságot! És ha ismersz annál is többet, akkor azt!
– Mit teszel mindezért? – érdeklődött.
– Meditálok.
– Mutasd meg, hogyan! – kérte tőlem.
Erre lehunytam a szemem, nem tudom, milyen hosszú ideig, majd kinyitottam, és a Gangeszre néztem, az égre, a madarakra és őrá… Minden nagyon egyszerű lett. A dolgok csak azok, amik. Minden megállt. Nem valamiféle drámai robbanás történt. Inkább valami elképesztő tény. 
Tudtam, hogy megtaláltam a mesteremet. Határozottan azt éreztem, hogy már nagyon régóta ismerem. Következő szavai ezért szíven ütöttek:
– Most elmehetsz. Megkaptad, amiért jöttél, elmehetsz.
Tudtam, hogy végre megtaláltam a mestert, akit kerestem, de ő azt mondta: »Nem, most menj! Ha szükséged lesz rám, ott leszek.« Mennem kellett. Nem tudtam a nevét, és ő sem tudta az enyémet – semmit sem tudtunk egymásról. De elmentem, mennem kellett. A tökéletes elragadtatottság állapotában voltam…”
Később kétségbeesetten próbálta újra megtalálni őt. Az egyetlen közös pont, amelyet ismertek, az a bizonyos hely volt a Gangesz partján. Ganga ezért nyolc hónapig itt élt egy fa alatt, miközben meditált és várt. Egyik este aztán a mester visszaérkezett, és ezután egyre több időt töltöttek együtt.
A mestert Pápádzsínak hívták, teljes nevén H. V. L. Púndzsának, és a XX. század második felének egyik legnagyobb dnyáníja (bölcse) volt. Pápádzsí és Ganga (vagy Mírá, ahogy akkoriban ismerték) 1977-ig szinte folyamatosan együtt volt. Ganga elkísérte mesterét első nyugati útjára 1971-ben, és számos más utazására is vele tartott. Időközben indiai szertartás szerint házasságot kötöttek, és 1972-ben megszületett lányuk, Mukti.
1976-ban Muktit be kellett íratni az iskolába, és úgy döntöttek, hogy Nyugaton kezdje meg a tanulmányait. De ez egyben azt is jelentette, hogy fizikailag el kell válniuk egymástól.
Ganga visszatért Nyugatra, de végül Venezuelában kötött ki, ahol három évig élt Pápádzsí egyik tanítványával. Ezután Belgiumba ment dolgozni, és Mukti ott járt iskolába.

Az évek során, egészen Pápádzsí 1997-ben bekövetkezett haláláig, Ganga és Mukti rendszeresen felkereste őt, és sűrűn leveleztek. Soha nem érezték, hogy valóban elváltak volna egymástól. „Az első hatás akkor ért, amikor először találkoztam vele – mondta Ganga –, de az is nagyon megérintett, amikor elhagyta a testét. A kettő közötti időszakban csak különböző szintű tapasztalatokban volt részem, és elégett minden, amiről azt gondoltam, hogy én vagyok.”
Pápádzsí szintén észrevette benne ezt a lángolást: „Felismertem benne a tüzet, a szabadságért lobogó tüzet. Ez a tűz nagyon ritka, nem sok arcon látom, de egy pillantás elég volt, hogy felismerjem: ő az egész életét annak szentelte, hogy megtalálja a szabadságot.”
Pápádzsí halála után Ganga három hónapig meg sem tudott szólalni, de még azután sem tért vissza korábban ismert életéhez, hogy újra beszélni kezdett. „Az élet teljesen megváltozott, és gondomat viseli. A kereső nyomtalanul eltűnt. Távozása pillanatában rettenetes sürgetést éreztem, hogy hallgassak arra, amire mindig is utalt. Egy mondat jelent meg előttem: „Szánj negyed másodpercet önmagadra!”, amit meg is fogadtam, és a teljes struktúrám megváltozott… Valóban, valóban felismertem, mit jelent az, hogy »Ismerd meg önmagad!«”
Pápádzsí halála után Gangát megkérték, hogy tartson szatszangokat, és ő igent mondott a felkérésre. Akkoriban Brüsszelben élt, de később a Francia-Pireneusokba, majd Dél-Portugáliába költöBejegyzés megtekintésezött, ahol jelenleg is él édesanyjával, Durga Mával, Muktival és unokáival, Arunnal és Satyával, és szatszangokat tart az Atlanti-óceán partján.

Életrajzi források

  • Lynn Marie Lumiere, John Lumiere-Wins: The Awakening West. Conversations with Today’s New Western Spiritual Leaders. Fair Winds Press, Berkeley, 2003.
  • David Godman: Nothing Ever Happened. (Vol. II.) Avadhuta Foundation, Boulder, 1998.
  • Malik Tóth István (szerk.): India misztikája. Az egység tanítói. Filosz, Budapest, 2002.
  • Személyes beszámoló, Franciaország, 2002.
  • Ganga: Ki vagy valójában? Kérdések és válaszok a megfogalmazhatatlanról. Filosz, Budapest, 2010.

A szerző könyvei