Gondolkodom tehát vagyok???

Kategória: Egyetemes tudás, Könyvrészletek | 0

Az idézet forrása: A Mindenség Szeme című könyv • Filosz Kiadó

A gondolatalkotás kényszerűségének elengedésére szólít fel David R.Hawkins az alábbi cikkben

Az elmét a túlélés és saját működésének állandósítása ösztönzi. Mintha attól félne, hogy eltűnik, ha csak egy pillanatra is elhallgat. (A legtöbben háttérzenével és beszélgetéssel nyomják el a csendet.)

Az elme elcsendesítéséhez az Istennek való önátadás révén el kell engednünk bizonyos késztetéseket:

A gondolkodás vágyát.

A gondolkodás öröme iránti vágyat.

A megnyugtató érzést, hogy ezáltal szavatoljuk létezésünk folytatását.

Nem ajánlatos a gondolatok áramának akaratlagos megállításával próbálkozni, hiszen így csak állandósítanánk az elme működését, mert arra kényszerítenénk, hogy továbbra is önmaga leállítására törekedjen. Hatékonyabb technika, ha elengedjük a gondolkodás szándékát és a képzelt jutalmat vagy egyéb előnyöket, amelyeket feltételezésünk szerint a gondolatalkotás nyújthat. A gondolatok mögött valójában nem áll személyes entitás. Szokásból gerjesztik önmagukat. A gondolatokhoz voltaképpen kényelemből folyamodunk, és nem a fennmaradást szolgálják, hiszen amikor az elme elcsendesedik, az élet boldogan megy tovább – nélkülük.

Amikor nekilátunk, hogy elengedjük az elmét, először azt vesszük észre, hogy történeteket és hosszadalmas forgatókönyveket alkot. Elengedhetjük a vágyát, hogy ezt tegye. Az elme ezután rövidebb szakaszokban, majd mind kurtább mondatokban, kifejezésekben és szókapcsolatokban beszél. Bármilyen formában jelennek is meg a gondolatok, tartalmuktól vagy képeiktől függetlenül a hátterükben ugyanúgy az önérvényesítés és gondolatalkotás vágyának ösztönző ereje áll, amely a következő pillanat tapasztalatának uralására és előre látására irányul.

A gondolatok az azokat fenntartó és kibontakoztató energiamezőből bukkannak fel, és a differenciálódás kezdeti állapotát meghaladva mind részletgazdagabb formát öltenek, akár egy embrió szervkezdeményekké összeálló sejtjei. A gondolatalkotás mögött álló indítékok elengedésére összpontosítva lehetségessé válik, hogy a gondolatokat már a kialakulásuk korai fázisában megragadjuk. A gondolatformák plazmája1 egy adott gondolat kialakulását megelőző pillanat törtrészében észlelhető. Ebben a plazmában tetten érhető a gondolatok létrehozása mögött álló finom nyomás. Ezt a szándékot elengedve megszűnnek a gondolatok. Az így beálló csendben Minden Létezőként a Jelenlét nyugalma uralkodik, és Lényegének isteni természete téren és időn túli pompás tökéletességben ragyog fel, a minden forma mögötti formanélküliségként.

A gondolatalkotás elengedését megkönnyíti annak tudata, hogy spirituális nézőpontból minden gondolat hiábavaló, nincs igazi valóságuk vagy értékük. Vonzerejük, amit a túlértékelésnek köszönhetnek, csak növekszik azáltal, hogy a „sajátunknak”, tehát különlegesnek, tiszteletreméltónak, megbecsülésre és gondos megőrzésre érdemesnek tartjuk őket. Az elme szorításának megtöréséhez mélységes alázat szükséges, és mindennél inkább hajlandónak kell lennünk mögöttes szándékainak az elengedésére. Ez a hajlandóság az Isten iránti szeretetből fakadó készségességből, és abból a szenvedélyből nyeri energiáját és erejét, amellyel lemondunk a gondolat szeretetéről Isten szeretetének javára.

Egyebek között azért is vonakodunk elengedni a gondolatokat, mert tévesen nemcsak „sajátunkként”, hanem „önmagunkként” azonosulunk velük. Az elme hajlamos büszkén tekinteni gondolataira, mintha hatalmas kincset őrizne. Segítségünkre lehet az a felismerés, hogy az Önvaló a számítógép hardveréhez vagy alapszerkezetéhez, míg egy-egy gondolat külső eredetű, cserélhető programként a szoftverhez hasonlítható.

Az összes program közül gyakran a véleményeket tartjuk a legértékesebbnek, noha tüzetesebben szemügyre véve kiderül, hogy alapjában véve semmit sem érnek. Minden elme szüntelenül véleményt alkot mindenről, még akkor is, ha semmit sem tud az adott dologról. A vélemények haszontalanok, nincs valódi értékük, és tulajdonképpen a tudatlanság következményei. Veszélyt jelentenek tulajdonosaikra nézve, mert érzelmi töltetük révén nézeteltéréshez, viszályhoz, veszekedéshez és sarkos álláspontokhoz vezethetnek. Egyetlen véleményhez ragaszkodva sem haladhatjuk meg az ellentéteket. Az alázat megkönnyíti a vélemények elengedését. Amikor az elme áthatol önimádata falán, felismeri, hogy a szó szoros értelmében képtelen a tudásra. Az elmének csak ismeretei vagy elképzelései lehetnek bármiről. Valójában nem képes a tudásra, mivel a tudás egyet jelent a tudás tárgyával való azonossággal. Minden egyéb csupán elméleti vizsgálódás és feltételezés. Az elmén túllépve nincs mit tudni, mert a valóságban az Önvaló Minden, Ami Létezik. Ekkor nincs miről kérdést feltenni. Ami teljes, az semmiben nem szenved hiányt, és ez a teljesség Mindenségében önmagáért beszél.