Haragszik-e a Buddha?

Az idézet forrása: Tisztán ragyogó forrás című könyv • Filosz Kiadó

A tanítvány kérdezi Szuzuki zen mestert:

Bódhidharma

Tanítvány: Amikor látom, hogy valaki bántja a másikat, az érzelmileg kizökkent. Ez azért van, mert nem úgy látom a helyzetet, ahogy az ténylegesen van? Ha úgy látnám, ahogy ténylegesen van, nem zökkennék ki?

Szuzuki rósi: Erre a kérdésre nehéz válaszolni. Nem könnyű felismerni, hogy az egyik ember a megfelelő módon segíti-e a másikat, vagy sem. Ha nem, akkor kizökkensz. Legalábbis zaklatott leszel. De akkor is kizökkenhetsz, ha megfelelő a segítség. Tudod, hogy ez történik. Ha valaki a megfelelő módon segít a barátnődnek vagy a barátodnak, akkor is kizökkenhetsz. Ez nagyon gyakran előfordul.

Tanítvány: Rósi, a kérdésem túlmutat ezen: ha valaki tényleg tisztán látja a dolgokat, akkor nincs olyan helyzet, amely érzelmileg kizökkentené?

Szuzuki rósi: Érzelmileg kizökkentené? Nem hiszem. De hatással lehet rá. A kettő között nagy a különbség. Egy buddha könnyen kizökkenhet, abban az értelemben, hogy mélyen megérinti valami. De ez nem a ragaszkodása miatt történik. Néha dühös, ám a harag helyénvaló lehet, ha az buddha haragja. Nem ugyanaz, mint amit általában érzünk. Ha egy buddha nem zökken ki, amikor ki kellene zökkennie, az is az előírások megszegése. Amikor arra van szükség, dühösnek kell lennie. Ez az előírások követésének sajátossága a mahájána útján. Azt mondjuk: „néha a harag olyan, mint a naplemente”. Még ha haragnak tűnik is, valójában az egy gyönyörű, vörösen izzó naplemente. Ha a tiszta tudatból származik, a lótuszhoz hasonlatos tisztaságból, akkor helyénvaló.

Tanítvány: Rósi, megfigyeltem, hogy az érzelmeink függetlennek tűnnek az intellektuális megértésünktől, és önálló életet élnek, aminek semmi köze ahhoz, amit tudunk vagy megértünk. Hol található az érzelmek forrása, a testünkben vagy a tudatunkban? Honnan jönnek?

Szuzuki rósi: Leginkább testi eredetűek. Talán élettani dologról van szó. A gondolkodó tudat olyan, mint egy folyó. Amikor gondolkodunk, azt egyetemes, folyószerű módon tesszük, nem véve tudomást a testi, élettani körülményekről. Ha a számos – öt, tíz, húsz, száz vagy több – lehetséges körülményre koncentrálnánk, lehetetlen lenne gondolkodni. A gondolkodó tudat sajátossága, hogy figyelmen kívül hagyja az összes körülményt, és a saját csapásirányán halad, tehát az ember hajlamos rá, hogy csak gondolkodjon, és ne hagyja abba. Bármi történjék is, nem számít. „Miről beszélsz? Ezt kell tennünk!” Meglehet, ez inkább a férfiakra jellemző. Talán a nők jobban odafigyelnek a körülményekre, alaposan megfigyelik azokat, és kitalálják, hogy mit tegyenek, lépésről lépésre.

Hasonlóságot fedezhetünk fel a gondolkodó tudattal és az érzelmekkel való gyakorlás között. A gyakorló nem bonyolódik bele annyira a dolgokba sem emocionálisan, sem intellektuálisan, ezáltal pedig könnyebb úgy látni a dolgokat, ahogyan azok vannak.