Hétköznapi tudat, buddha-tudat

Az idézet forrása: Nincs mindig úgy című könyv • Filosz Kiadó

Sunrjú Szuzuki egy zazen után így beszélt tanítványaihoz:

Sunrju Suzuki

Beszédem célja, hogy valahogyan támogassam a gyakorlásotokat. Nincs szükség arra, hogy emlékezzetek arra, amit mondok. Ha ragaszkodtok hozzá, a támasztékhoz ragaszkodtok, nem pedig magához a fához.

A fának, még ha elég erős is, szüksége lehet arra, hogy megtámasszák, de a legfontosabb mégiscsak maga a fa, nem a támaszték.

Én is egy fa vagyok, és ti is mindannyian egy-egy fa vagytok. Egyedül kell megállnotok. Ha egy fa egyedül meg tud állni, akkor azt a fát buddhának nevezzük. Más szavakkal, ha zazent gyakoroltok annak igazi értelmében, akkor valóban buddhák vagytok. Néha fának nevezzük, néha pedig buddhát mondunk. A „buddha”, a „fa” és a „te” ugyanannak a buddhának a különböző nevei.

Amikor ülsz, független vagy a különféle létezőktől, de kapcsolatban is vagy a különféle létezőkkel. Ha teljes nyugalom van a gyakorlásodban, mindent magadba foglalsz. Nem egyszerűen csak te magad vagy. Az egész világ és az egész kozmosz is vagy – buddha vagy. Amikor tehát ülünk, egyszerű emberek vagyunk, és buddhák vagyunk. Mielőtt leülsz, talán ragaszkodsz ahhoz a gondolathoz, hogy hétköznapi lény vagy. Amikor tehát ülsz, nem ugyanaz a lény vagy, mint mielőtt leültél. Érted?
Talán most azt mondod, hogy nem lehet egyszerre hétköznapinak és szentnek is lenni. Ha így gondolkodsz, a megértésed egyoldalú. Japánul mi az olyan embert, aki a dolgoknak csak az egyik oldalát fogja fel, „tamban-kannak” hívjuk, és ez azt jelenti, hogy „valaki, aki deszkát visz a vállán”. Mivel az egyik vállán egy nagy deszkát visz, a másik oldalra nem lát. Azt hiszed, hogy hétköznapi ember vagy, de ha leteszed a deszkát, megérted: „Ó, én is buddha vagyok! Egyszerre vagyok buddha is, meg hétköznapi ember is! Fantasztikus!” Ez a megvilágosodás.

Amikor az ember megtapasztalja a megvilágosodást, szabadabban érti meg a dolgokat. Nem törődik vele többé, hogy a többiek mit beszélnek róla. Hétköznapi tudat? Rendben, hétköznapi tudatom van. Buddha? Igen, buddha vagyok. Hogyan lehetek egyszerre buddha és hétköznapi tudat? Nem tudom, de valóban buddha vagyok, és hétköznapi tudat is vagyok.

A buddha valódi értelmében nem különbözik a hétköznapi tudattól, a hétköznapi tudat pedig nem különül el attól, ami szent. Ez énünk teljes megértése. Amikor ezzel a megértéssel gyakoroljuk a zazent, akkor az igazi zazen. Semmi nem zavar bennünket. Bármit is hallunk, bármit is látunk, az rendben van. Ahhoz, hogy ezt érezhessük, előbb hozzá kell szoknunk a gyakorláshoz. Ha kitartunk a gyakorlás mellett, természetes módon el fogjuk érni ezt a megértést és érzést. Ez nem csupán intellektuális dolog. Tényleg érezni fogod.

Tevékenységünk egyszerre kozmikus és személyes, tehát nem szükséges megmagyaráznunk, hogy mit teszünk. Talán néha mégis szívesen magyaráznánk, de nem kell kényelmetlenül éreznünk magunkat, ha nem sikerül, mivel lehetetlen megérteni. Valójában itt vagyunk, éppen itt, tehát mielőtt megértenéd magadat, te már te vagy. Miután megmagyaráztuk, többé már nem igazán vagyunk ugyanazok. Csak egy képünk van. Általában azonban ragaszkodunk a képhez, ami már nem mi vagyunk, és figyelmen kívül hagyjuk a valóságot. Ahogyan Dógen zendzsi mondta: „Mi, emberek, ragaszkodunk valamihez, ami nem valóságos, és elfeledkezünk mindenről, ami valóságos.” Valóban ezt tesszük. Ha ezt felismerjük, lelki nyugalmunk tökéletes lesz, és bízhatunk magunkban. Bármi is történjék velünk, nem számít. Bízunk önmagunkban, és ez már nem azonos azzal a szokásos önbizalommal vagy hittel, amikor valami nem valóságosban bízunk vagy hiszünk.

Amikor képesek vagyunk bármiféle kép vagy hang nélkül, nyitott tudattal ülni, az az igazi gyakorlás. Ha képesek vagyunk ezt megtenni, szabadok vagyunk mindentől. Ezzel együtt továbbra is élvezhetjük az életünket, pillanatról pillanatra, mert nem mint valami konkrét és örökkévaló dolgot élvezzük. Életünk futólagos, átmeneti, és ugyanakkor minden pillanat magába foglalja saját múltját és jövőjét. Így pillanatnyi és örökkévaló életünk tovább folytatódik. Valójában így folytatjuk és így élvezzük mindennapi életünket, és így vagyunk szabadok mindenféle nehézségtől.

Hosszú ideig fekvő beteg voltam, és ezeken a dolgokon gondolkodtam. Tulajdonképpen zazent gyakoroltam az ágyban. Élveznem kellene az ágyban levést. [Nevet.] Néha nehéz volt, de olyankor kinevettem magam: „Mi ebben annyira nehéz? Miért nem élvezed a nehézségeket?”

Azt hiszem, ez a mi gyakorlásunk.
Nagyon köszönöm.

Szólj hozzá!