Isten természete

Kategória: Egyetemes tudás, Könyvrészletek | 0

Az idézet forrása: A Mindenség Szeme című könyv • Filosz Kiadó

David R. Hawkins tanításai az Önvaló természetéről

A teremtés csodája

Rendkívül kevesen ismerik Istent közvetlen tapasztalatból. Több mint tízmillió ember közül legfeljebb egy éri el a megvilágosodást. Kevés az igaz tanító, viszont rengeteg az ámító. Ha a tömegek a helyes irányba tartanának, a szentté válás vagy a megvilágosodás mindennapos volna. Ez azonban nem így van. A Buddha azt mondta: „Ne rendelj főt a sajátod fölé. Csak az igaz tanításokat kövesd.” Az igaz út egyszerű és közvetlen. Ennek megértése igen fontos, mert ennek ismeretében hamar megállapíthatjuk, mi az, ami nem Isten. Az ego téves értelmezése és emberszerű tulajdonságokat kivetítő észlelése miatt számos vallás az igazság félreértésének és eltorzításának formájában tanítja, hogy mi nem Isten. Isten mindenütt jelen van, tehát itt és most is. Nem máshol, nem egy távoli mennyországban, és nem is a jövőben van, ahol csak a mennybe érkezésünk után találkozhatunk vele. Isten jelenlétét tehát mindenki bármikor megtapasztalhatja. Ráébredni erre pusztán tudatosság kérdése.

Isten túl van az észlelésen, a kettősségen, az álláspontokon vagy a részekre tagoltságon. Isten minden ellentétpár, így a jó és a rossz, a helyes és a helytelen, a nyereség és veszteség felett áll. Isten fénye mindenkire egyformán ragyog, akár a Nap. Isten szeretete nem korlátozódik egy kegyelt kisebbségre. Mégis csak kevesen tapasztalják meg közvetlenül, de a mások – akár a háziállataink vagy a természet – iránti szeretetünk révén átragyog a felhőkön. Isten szeretetének jelenlétét minden ember feltűnően eltérő mértékben éli meg tudatszintjének függvényében.
Mint az üres tér, amelyet nem szennyez be a tartalma, vagy a víz, amely a benne úszó haltól függetlenül létezik, Isten elméje túl van minden formán. Akár az űr, egyformán jelen van a benne lévő tárgyakban.
Ami mindenható, mindentudó és mindenütt jelenvaló, nincs kitéve fenyegetésnek vagy érzelmi viharoknak. Istenben tehát nincsen meg a bosszú, a féltékenység, a gyűlölet, az erőszak, a hiúság, az önzés hajlama, és nincs szüksége hízelgésre vagy dicséretre. Isten hajdani jellemzései közül sok valójában siralmas, és csupán az ember bűntudatának szüleménye, amelybe félelmeit vetíti ki. A mindentudó és mindenütt jelenvaló mindent számon tart. A tudat minden eseményt, gondolatot, érzést és történést nyomon követ és azonnal feljegyez, vagyis tudása mindig tökéletesen tisztában van mindennel.

A megvilágosodott lények nem számolnak be olyan tapasztalatról, hogy Isten szólt vagy szavakat intézett volna hozzájuk. Ez Isten és a másik személy kettőségét feltételezné, akihez Isten beszél.
A misztikusok egyfajta szavak nélküli, magától feltáruló tudás révén hangolódnak Istenre. Az Istentől érkező üzenetek a spirituális egótól származnak, amely különvált, és egy „másik” valóságként vetül ki. „Isten hangja” rendszerint érzékcsalódás, bizonyos esetekben asztrális entitások állnak mögötte, amelyek némelyike „Istennek” mondja magát
Isten nem rendel el áradást, tűzvészt, földrengést, vulkánkitörést, vihart, villámlást vagy felhőszakadást. Ezek a fizikai világban és annak univerzumában lévő állapotok személytelen hatásai. Isten nem gerjed haragra, és nem „töröl el” dühében országokat, civilizációkat, városokat vagy népeket a föld színéről. Ilyen dolgok már a társadalmak létezése előtt is történtek a bolygón. Isten nem bonyolódik bele az emberek közti ellentétekbe, a politikai vagy vallási küzdelmekbe, viszályokba. Nem érdeklik a háborúk csatamezői. Nincsenek ellenségei, akiket el kellene pusztítania.

Isten önmagától mutatkozik meg, túl van minden formán, mégis eredendően jelen van minden formában. Isten csendes, derűs, békés, mozdulatlan, mindent magába foglal, mindenütt jelen van, és Minden Létező lévén mindent tud. Isten teljes, hiánytalan, nyugalmas, szeretettel teli, túl van téren és időn, részek nélküli és oszthatatlan, a kettősség felett áll, egyformán jelen van Minden Létező egészében, és nem más, mint az Önvaló.
A tudatosság az Önvaló tudatossága, amely abból a magától feltáruló tudásból fakad, hogy Ő maga Minden Létező; ezért aztán nincs „miről” ismeretekkel rendelkezni. Nincsen tudó és tudott; a kettő egy és ugyanaz.
Az Önvaló az érzékeken túl tudatában van önmagának. Az Istenség tiszta kinyilatkoztatásként ragyog fel. Egyértelműen és megkérdőjelezhetetlenül nyilvánvaló, mint a tündöklő fény.