Ki mondja meg, mi a megvilágosodás?

Az idézet forrása: Nincs mindig úgy című könyv • Filosz Kiadó

Ha valamit meg akarsz vizsgálni, jobb, ha nem ismered a választ. Mivel nem éred be azzal, amit mások mondanak neked, és mivel nem támaszkodhatsz semmire, amit valaki más állapított meg, ezért úgy tanulmányozod a buddhizmust, hogy nem tudod, hogyan kellene azt tanulmányozni. Így te magad deríted ki, mit jelent a „buddha-természet”, a „gyakorlás” vagy a „megvilágosodás”.
Mivel a szabadságot keresed, különböző utakat próbálsz ki. Természetesen néha ki fog derülni, hogy csak vesztegetted az idődet. Ha egy zen mester szakét iszik, esetleg úgy gondolhatod, hogy a legjobb út a megvilágosodás elérésére az, ha te is szakét iszol. De még ha annyi szakét iszol is, mint ő, mégsem fogod elérni a megvilágosodást. Úgy tűnhet, hogy elfecsérelted az idődet, de a hozzáállás a fontos. Ha így folytatod, több erőre teszel szert a dolgok megértéséhez, és nem fogod pazarolni az idődet.
Ha behatárolt elképzelésekkel vagy egy meghatározott céllal teszel valamit, akkor valami konkrét dolgot fogsz elérni. Ez elfedi valódi természetedet. Tehát nem az a kérdés, hogy mit tanulmányozol, hanem az, hogy úgy látod-e a dolgokat, és úgy fogadod-e el azokat, ahogyan van.
Lehetnek köztetek olyanok, akik csak akkor tanulmányoznak valamit, ha tetszik nekik. Ha nem tetszik nekik, nem törődnek vele. Ez önző hozzáállás, és behatárolja a tanulmányozásra való képességeteket is. Jó vagy rossz, kicsi vagy nagy, tanulmányozzuk, mert ki akarjuk deríteni az igazi okát, hogy miért olyan nagy, vagy miért olyan kicsi, miért olyan jó, vagy miért nem annyira jó. Ha csak a jó dolgokat akarjátok felfedezni, lemaradtok valamiről, és mindig korlátozzátok a képességeiteket. Ha egy behatárolt világban éltek, nem lesztek képesek a dolgokat olyannak látni, amilyen.
Még ha egy zen mesternek csak két-három tanítványa lenne is, akkor sem tenné meg soha, hogy részletesen elmagyarázza nekik az utunkat. A vele való tanulás egyetlen lehetséges módja az, hogy együtt esztek, beszélgetsz vele, és mindent vele együtt csinálsz. Segítesz neki, anélkül hogy bárki megmondaná, hogyan tedd ezt. Többnyire nem fog boldognak látszani, és látszólag minden ok nélkül állandóan szidni fog. Mivel nem tudod kitalálni az okát, te sem leszel túlságosan boldog, és ő sem lesz túlságosan boldog. Ha valóban vele akarsz tanulni, azt kell tanulmányoznod, hogyan járj a kedvében, és hogyan tedd boldoggá a vele élt életedet.
Mondhatod, hogy ez a fajta gyakorlás nagyon ódivatú. Lehet, hogy így van, de azt hiszem, nálatok, a nyugati civilizációban is hasonló volt az élet, bár nem pontosan úgy, ahogy nálunk, Japánban. Az embereknek azért volt nehéz dolguk a tanítójukkal, mert nincs meghatározott módja a tanulásnak. Mindegyikünk más és más. Ezért mindegyikünknek a saját útját kell járnia, és a helyzetnek megfelelően változtatnunk kell a módszerünkön. Nem ragaszkodhatunk semmihez. Az egyetlen, amit tehetünk, hogy kiderítjük, hogyan viselkedjünk új körülmények között.
Reggel például takarítunk. Nincs elég rongyunk és seprűnk, ezért szinte lehetetlen, hogy mindenki részt vegyen a takarításban. De még ilyen körülmények között is lehet találni valamilyen tennivalót. Én nem szidlak benneteket túl sokat, de ha szigorú zen mester volnék, nagyon mérges lennék, ha nagyon könnyen feladnátok, mondván, hogy „ó, nincs elég takarítóeszköz”, vagy „nekem nem jutott semmilyen feladat”. Hajlamosak vagytok így gondolkodni, és könnyen feladjátok. Ilyen esetben még keményebben próbálkozzatok kitalálni, hogyan gyakoroljatok. Ha nagyon álmosak vagytok, azt gondolhatjátok: „jobb, ha pihenek”. Igen, néha tényleg jobb, de ugyanakkor ez jó lehetőség lehet a gyakorlásra.
Amikor az Eihei-dzsiben voltam, és a tanítómnak segítettem, ő nem mondott nekünk semmit, de valahányszor hibát követtünk el, megszidott bennünket. A tolóajtóknak általában a jobb szárnyát kellett kinyitni, de amikor így nyitottam ki, megszidott: „Ne úgy nyisd ki! Ne azon az oldalon!” Így másnap reggel a másik oldalra nyitottam ki, de akkor megint csak szidalmat kaptam. Nem tudtam, mit tegyek. Később rájöttem, hogy azon a napon, amikor jobb felé nyitottam ki az ajtót, tanítóm látogatója a jobb oldalon volt, így a másik oldal felé kellett volna kinyitnom az ajtót. Mielőtt kinyitottam az ajtót, figyelmesen körül kellett volna néznem, hogy melyik oldalon található a vendég.
Azon a napon, amikor kijelöltek arra, hogy őt kiszolgáljam, bevittem neki egy csésze teát. A csészét általában nyolctized részéig kell megtölteni. Mivel ez a szabály, nyolctizedig vagy héttizedig töltöttem meg, de ő azt mondta: „Hozz nekem meleg teát. Töltsd meg a csészét nagyon meleg, erős teával.” Így másnap reggel, amikor ott volt néhány látogató, minden csészét kilencvenkilenc százalékig teletöltöttem forró, erős teával, és felszolgáltam. Megint megszidott! Valójában nincs szabály. Õ maga a nagyon forró, keserű teát szerette, csordultig töltve, a vendégek legtöbbje viszont nem. Neki keserű, forró teát kellett felszolgálnom, míg a vendégeknek a szokásos módon.
Soha nem mondott nekünk semmit. Amikor húsz perccel az ébresztő harangszó előtt keltem fel, kikaptam: „Ne kelj fel ilyen korán! Zavarod az álmomat.” Általában jó volt, ha korábban keltem fel, de neki nem annyira. Amikor megpróbálod a dolgokat jobban megérteni, minden szabály és előítélet nélkül, az nem más, mint az énnélküliség. Mondhatjuk valamire, hogy az a „szabály”, de a „szabályok” már önmagában önző elképzelés. Valójában nincsenek szabályok, tehát amikor azt mondod, hogy „ez a szabály”, akkor rákényszerítesz valamit – a szabályt – másokra.
A szabályokra csak akkor van szükség, amikor nincs sok időnk, vagy amikor nem tudunk másoknak közelebbről, kedvesebb módon segíteni. Könnyű azt mondani, hogy „ez a szabály, tehát ezt kell tenned”, de valójában ez nem a mi utunk. A kezdők számára talán szükséges az eligazítás, de az előrehaladottabb tanítványoknak nem adunk túl sok instrukciót, és ők különféle módokat kipróbálnak. Ha lehet, mindenkinek egyénileg adunk útmutatást. Mivel ez nehéz, ezért többnyire csoportosan tesszük, vagy előadást tartunk, mint most. De ne ragaszkodjatok az előadások szövegéhez! Arra gondoljatok, amit valójában mondani akarok.
Sajnálom, hogy nem tudok sokat segíteni. Az igazi zen tanulás végül is nem szavak útján zajlik. Csak nyisd ki magad, és adj fel mindent. Bármi történik is – akár azt gondolod, hogy jó, akár azt, hogy rossz –, tanulmányozd kitartóan, és majd meglátod, milyen eredményre jutsz. Ez az alapvető hozzáállás. Néha minden különösebb ok nélkül teszünk dolgokat, mint a gyerekek, akik képeket rajzolgatnak, nem törődve azzal, hogy jó-e az, vagy rossz. Ha ez számodra nehéz, valójában nem állsz készen a zazen gyakorlásra.
Ezt jelenti az, hogy átadjuk magunkat, holott valójában nincs semmi, amiről le kellene mondanunk. Anélkül, hogy elveszítenénk magunkat valamilyen konkrét szabályhoz vagy felfogáshoz ragaszkodva, állandóan, pillanatról pillanatra meg kell találnunk önmagunkat. Csak ezt az egy dolgot kell tennünk.

Szólj hozzá!