Kódó Szavaki zen mester

Kategória: Életrajzok | 0

(Japán, 1880 - 1966 dec. 21.)

A 20. század kiemelkedő zen mestere, a megdermedt japán zen megújítója.

Kódó Sawaki zen mester

A zen XX. századi megújulása Japánban Kódó Szavakinak volt köszönhető. Akárcsak Bódhidharma és Dógen, ő is kizárólag a zazen gyakorlatára és tanítására fordította minden erejét.

Születés, gyermekkor

Kódó Szavaki rosi egy Isze Srine mellett élő jómódú, boldog család gyermekeként született 1880-ban. A Caikicsi nevet kapta. Öt éves korában meghalt az édesanyja, és nyolc évesen elveszítette az apját is. Az idő közben szintén elhunyt nagybátyjának egyik barátja fogadta örökbe. Szavaki Moncsiki gyenge jellemű, lusta ember volt, csak a “cigarettában és a szexben” hitt, és már tizenegyszer házasodott.

Az idő tájt egy hisztériás prostituált volt a felesége. Caikicsinek már tizenhárom évesen dolgoznia kellett, hogy legyen mit ennie. Ebben a züllött negyedben a szerencsejátékosok azért fizették, hogy figyelmeztesse őket, ha rendőrök járnak a környéken. Egy nyilvánosházban tanúja lett egy öreg ember halálának, és ekkor elhatározta, hogy nem fogja ehhez hasonló szégyenteljes módon befejezni az életét.

A felébredés pillanatai

Megundorodott addigi életétől – ez az élmény elindította a buddhizmus felé. Ismeretséget kötött a Marita Szosicsi családdal, amelynek tagjai tanult, becsületes és jó szándékú emberek voltak; a tőlük kapott támogatás ablakot nyitott az igazságra. Egy sinsú templomot kezdett látogatni. Amikor szerzetessé szentelését kérte, hogy megszabadulhasson a családjától, egy sinsú pap azt tanácsolta neki, hogy legyen inkább zen szerzetes. Ezért elment az Eihei-dzsi-be, ahol azonban már rögtön a megérkezése után nehézségekkel találta szemben magát: mivel itt senki sem ismerte őt, nem lehetett szerzetes.

El kellett fogadnia egy templomszolgai állást, így minden buktató ellenére mégiscsak megtanulhatta a zazent. Végül a kjusui templomban Szavade Kóhó Osónál megkapta a tokudó-t, és Kódó néven szerzetessé avatták. Később Fueoka Szunum Osó személyében megismerkedett egy másik mesterrel, aki megtanította a helyes zazenre: ne keresse se a szatori-t, se bármi egyebet. Csupán csak üljön le gyakorolni. Mester-tanítvány kapcsolatuk egy évig tartott, elválasztotta őket a japán-orosz háború – amelyben Kódónak is részt kellett vennie, és amelyben súlyosan megsebesült. Öt évnyi megszakítás után, huszonkilenc éves korában a narai Horjú-dzsi templom iskolájában folyttott filozófiai tanulmányokat, azonban eközben sem hanyagolta el a zazent és a Sóbógendzó-t.

1912-ben megtették a Josszen-dzsi dódzsó első kisegítőjének, Ezután harminchét éves koráig magányosan élt, majd az ezt követő években számos templomban töltött be különféle tisztségeket. 1935-ben a Komaszava egyetemen a zazen oktatója, majd a Szódzsi-dzsi templom godó-ja lett. Ekkor, 1936-ban fogadta tanítványává Taiszen Desimarut. A háborút megelőző években egy nagy hegyi templomot is vezetett, a Tengjó Zen Ien-t. A háború után azzal lett híres Japánban, hogy az ország különböző pontjain szesshin-eket és nyári elvonulásokat szervezett. Nem csak szerzeteseket, világi hiveket is oktatott; tartott előadást egyetemeken és börtönökben, és részt vállalt számos dódzsó megalapításában. Elnevezték ,,otthontalan Kódónak’‘, mert nem volt hajlandó megtelepedni egy adott templomban, és mindig egyedül utazott. Friss levegőhöz juttatta a haldokló zent azáltal, hogy újra bevezette a zazen egyetemes gyakorlatát. Ezen időszak alatt Desimaru mester mindenhová követte őt. Ekkor adta át neki Kódó Szavaki a buddhizmus lényegét.

Öregkor, távozás

Nyolcvanhat éves korában súlyosan megbetegedett. Utolsó három hónapját Antai-dzsi-ben töltötte, abban a templomban, amelyet ő tett a tiszta gyakorlat helyévé. Ágyában fekve hosszú ideig pihentette tekintetét a Takagamine-hegyen. Három nappal a halála előtt azt mondta az egyik szerzetesnőnek:

– Nézd csak ezt! A természet csodálatos. Én megértem az emberek problémáit. Nem találkoztam soha senkivel sem az életem során, akinek képes lettem volna engedelmeskedni, vagy akit imádni tudtam volna. De ez a Takagamine-hegy mindig magasról néz le rám, és azt mondogatja: ,,Kódó, Kódó…’‘

Ezek voltak az utolsó szavai.

A szerző könyvei