Vissza ide: Pszichológia
Akció!

Ruediger Dahlke - Thorwald Dethlefsen

Út a teljességhez

Készleten

2790 Ft2511 Ft10%

Készleten

, 2013

Oldalszám: 286

Kötés típusa: Kartonált

Fordító: Hajós Gabriella

ISBN: 9786155113284

Műfaj:

Az ezoterikus pszichológia alapműveinek tekinthetők a Dethlef-sen/Dahlke szerzőpáros A sors mint esély, illetve az Út a teljességhez című könyvei. Húsz évvel első magyarországi megjelenésük után sem veszítettek tanításaik igazságából és népszerűségükből.

A szerzők abból az azóta már széles körben elterjedt elméletből indulnak ki, hogy a betegségeknek lelki hátterük van, vagyis pszichés problémák testi megjelenési formái. Tehát a betegségek szimbolikájának megismerésével módunk lesz arra, hogy megfejtsük a beteg mindenkori problémáját. A könyv először a betegség filozófiáját tárgyalja, majd sorra veszi a leggyakrabban előforduló betegségeket, megvilágítva azok valódi jelentését, illetve jelentőségét lelki problémáink megoldásában.

A könyv azoknak az olvasóknak szól, akik a tudásra vágynak, nem a tudományra. Akik hajlandóak saját útjukon járni, akik képesek eltöprengeni az élet által rájuk mért nehézségeken, és nem akarják a külvilágra, a környezetre áthárítani minden esetben a felelősséget.