A krija-jóga művészete

Az idézet forrása: Egy jógi önéletrajza című könyv • Filosz Kiadó

A  krija-jóga művészete, amelyről oly sok szó esik e lapokon, Lahiri Mahásaja – gurum guruja – közreműködésével terjedt el az újabb kori Indiában. A krijá szanszkrit szó, töve a kri, azaz ’csinál, tesz, visszahat’ ige; ugyanaz, mint ami a karma szóban található (mint tudjuk, a karma az ok-okozat természeti elvét fogalmazza meg). A krija-jóga eszerint egyesülés (jóga) a Végtelennel, mégpedig bizonyos gyakorlatok révén. A kitartóan gyakorló jógi fokozatosan ledolgozza karmáját, azaz az ok-okozat igazságtévő láncolatát.
Bizonyos ősi jógaelőírások miatt e könyv lapjain nem fejthetem ki maradéktalanul a krija lényegét a nagyközönség számára. A módszert magát egy erre feljogosított, az Önmegvalósítás Közössége (az indiai Jogoda Szatszanga Társaság) alkalmazásában álló krijabántól (krija-jógitól) tanulhatják meg. Itt csupán nagy vonalakban vázolom a lé­nyeget.
A krija-jóga egyszerű pszichofiziológiai módszer, amelynek révén csökken a vér szén-dioxid-tartalma és növekszik oxigéntelítettsége. Az így nyert többletoxigén atomjai életárammá átalakulva megújítják az agyat és a gerinc erőközpontjait.
A clevelandi neves tudós, dr. George W. Crile a Tudomány Fejlődéséért Amerikai Társaság 1940-es találkozóján beszámolt kísérleteiről, amelyek során sikerült bebizonyítania, hogy a test minden egyes szövete negatív elektromos töltéssel bír, az agy és az idegrendszer szöveteit kivéve, amelyek pozitív töltetűek, mert gyorsabb ütemben képesek a regeneratív oxigén felvételére. A vénás pangás kiküszöbölésével a jógi mérsékli vagy megakadályozza a szövetek elhalását. A magas szintre jutott jógi képes tiszta energiává átformálni sejtjeit. Illés, Jézus, Kabír és a többi próféta a krija nagy mesterei voltak, vagy hozzá hasonló módszereket követtek, amelyek segítségével tetszés szerint jelentek meg és foszlottak semmivé.
A krija ősi tudomány. Lahiri Mahásajának nagy guruja, Bábádzsí adta át. Ő fedezte fel újra és tisztította meg az idők homályába veszett technikát. Bábádzsí egyszerűen krija-jógának keresztelte át a módszert.
„A krija-jóga, amelyet a segítségeddel a világnak adok ebben a 19. században – mondta Bábádzsí Lahiri Mahásajának –, ugyanannak a tudománynak az újraélesztése, amelyre évezredekkel ezelőtt Krisna tanította meg Ardzsunát, s amelyet később Patandzsali, Krisztus, Szent János, Pál apostol és a többi tanítvány is ismert.”
Krisna, India legnagyobb prófétája kétszer is megemlíti a krija-jógát a Bhagavad-gítában: „A jógi felajánlja a belélegzést a kilélegzésnek, a kilélegzést a belélegzésnek, amivel mindkét lélegzetet semlegesíti. Ily módon a szívből életerőt szabadít fel, és azt ellenőrzése alá vonja.”
Bhagavad-gítá. IV. 29. (A szerző fordítása alapján.) A magyarázata: „A jógi megállítja a test romlását többlet-életenergia hozzáadásával, és megállítja a növekedés módosulását is (a kiválasztási áramlatot). A hanyatlást és a növekedést semlegesítve, majd a szívet lecsendesítve, a jógi megtanulja kontrollálni életét.”

A Bhagavad-gítá egy másik versszaka szerint:

„A világot kizáró bölcs,
ki két szemöldöke közé
szegzi tekintetét s orrán
csak lassan lélegzik ki-be,

s úr érzékein, elméjén,
eszén, s nem gyötri vágy, düh, félsz,
míg megváltása gondján csügg –
az ilyen megváltásra lel.”

Bhagavad-gítá, V. 27–28., Lakatos István fordítása, i. m. 55. o.

Krisna azt is elmondja, hogy egyik korábbi megtestesülésében ő volt az, aki egy régi megvilágosultnak, Vivaszvatnak átadta az elpusztíthatatlan jóga ismeretét, aki továbbadta Manunak, a nagy törvényhozónak.
Manu a szerzője a történelem előtti időkből származó Mánava dharmasásztráknak (Manu törvényeinek). Manu polgári törvényei a mai napig érvényben vannak Indiában. Louis Jacolliot francia tudós azt írja, hogy „Manu működésének ideje India történelem előtti éjszakájába veszett. Eddig egyetlen tudós sem merte tőle megtagadni a világ legősibb törvényhozójának kijáró titulust”. La Bible dans l’Inde (India Bibliája) című könyvében (a 33–37. oldalakon) Jacolliot párhuzamos szövegreferenciákat közöl annak bizonyítására, hogy a római Justinianus törvénykönyve milyen szorosan követi Manu törvényeit. Ő pedig Iksvákut, az indiai napharcos dinasztia alapítóját tanította meg rá. A királyi jóga így szállt át egyik nagy risiről a másikra, egészen az anyagelvűség korának
A hindu szent iratok szerint az anyagelvűség kora Kr. e. 3102-ben vette kezdetét. Ez volt a napéjegyenlőségi ciklus utolsó leszálló dváparajugájának kezdete, s ugyanebben az évben kezdődött az egyetemes ciklus kalijugája (lásd a 167. o. 3. lábjegyzetét). A legtöbb modern tudós úgy véli, hogy 10 000 évvel ezelőtt az emberiség barbár körülmények között élt a kőkorban, ezért puszta kitalációként intézi el a legősibb civilizációk – Lemúria, Atlantisz, India, Kína, Japán, Egyiptom, Mexikó stb. – hagyományait. eljöveteléig. Ekkortól a papok titkolózása és az emberi közömbösség következtében a szent hagyomány egyre inkább háttérbe szorult.
Patandzsali, a hajdankor nagy bölcse, a legfontosabb jógakönyv szerzője kétszer is említi a krija-jógát. „A krija-jóga a test fegyelmezéséből, az elme szabályozásából és az Aumon való meditálásból áll.”
Jóga-szútra, II. 1. A krija-jóga szót használva Patandzsali vagy arra a módszerre utalt, amelyet később Bábádzsí tanított, vagy egy ehhez nagyon hasonló technikára. Hogy az életerő befolyásolásának rendkívül körülírt módozatáról van szó, azt a Jóga-szútra alább idézett szakasza (II. 49.) is bizonyítja. Patandzsali úgy beszél Istenről, mint a meditációban hallható kozmikus hangról, az Aum-ról.
I. m. I. 27. Az Aum a Teremtő Ige, az isteni motor zúgása, az isteni jelenlét.
„Kezdetben vala az Ige, és az Ige vala Istennél, és Isten vala az Ige… Minden ő általa lett és nála nélkül semmi sem lett, a mi lett” (Jn 1,1–3). A Védák Aumjából lett a tibetiek Humja, a muszlimok Ámínja, az egyiptomiak, görögök, rómaiak, zsidók és keresztények Ámenje. A szó a héberben ’biztosat, hívőt’ jelent. „Ezt mondja az Ámen, a hű és igaz bizonyság, az Isten teremtésének kezdete” (Jel 3,14). Már a kezdő jógázó is hamarosan meghallja az Aum csodálatos zengését. Ez az üdvözítő spirituális biztatás meggyőzi őt arról, hogy magasabb rendű világokkal áll kapcsolatban.
Patandzsali másodízben a következő megfogalmazásban említi a krija-módszert, azaz az életerő szabályozását:

„A megszabadulás ama pránájáma révén érhető el, amely a belégzés és kilégzés elválasztását foglalja magában.”

Jóga-szútra, II. 49.

Pál apostol is ismerte a kriját vagy egy ehhez hasonló módszert, s általa tetszés szerint ki tudta kapcsolni az életáramokat érzékszerveiben. Ezért jelenthette ki: „Naponként halál révén állok. A veletek való dicsekedésre mondom, mely van nékem a Krisztus Jézusban a mi Urunkban.”
1Kor 15,31. Szent Pál itt a Krisztus-tudat mindenütt jelenvalóságára utal, és örvendezésen valójában a „mi örvendezésünket” érti, nem pedig a „ti örvendezéseteket”. A magyar Károli-féle bibliafordításban a „dicsekvés” szó szerepel, ami egy kicsit félrevezető. (A lektor) A testi életerők befelé fordításával (amelyek tudniillik rendesen kifelé, az érzékek világa felé áradnak, valóságosnak tüntetve fel az anyagi létet), Pál apostol naponta egyesülést élt át a Krisztus-tudat üdvösségével. Ebben a kiváltságos állapotban „halottnak” tudta magát az érzéki káprázat, a májá világával szemben.
Az Istennel való eggyé válás első fokozataiban (szavikalpa szamá­dhi) a hívő tudata beleolvad a Világszellembe. Életerejét ilyenkor visszavonja testéből, amely „halottnak”, mozdulatlannak és dermedtnek tetszik. A jógi teljesen tudatában van az életfunkciók felfüggesztésének. Amikor azután magasabb rendű spirituális szinteket is átél (nirvikalpa szamádhi), már a testtől függetlenül egyesül Istennel, teljesen éber állapotában, akár napi teendői végzése közepette is.
A szanszkrit vikalpa szó jelentése: ’különbség’, ’különbözőség’. A szavikalpa a szamádhi „különbözéstudattal” átélt formája, a nirvikalpában ez utóbbi eltűnik. Azaz míg a szavikalpában a hívő bizonyos mértékig még különbözőnek érzi magát Istentől, a nirvikalpa szamádhiban maradéktalanul azonosul a Szellemmel.
– A krija-jóga felgyorsítja az ember fejlődését – magyarázta tanítványainak Srí Juktésvar. – A régi idők jógijai felismerték, hogy a kozmikus tudatosság titka szoros kapcsolatban áll a légzés feletti uralommal. Ez India páratlan hozzájárulása a világ tudásának kincstárához. Az életerő, amely rendesen a szívműködés fenntartására fordítódik, a légzés szüntelen követelőzésének visszaszorításával magasabb rendű célokra szabadul fel.
A krija-jógi tudatával úgy irányítja életenergiáját, hogy az felfelé és lefelé, a gerinc hat erőközpontja mentén áramlik. (Ezek: a gyökérközpont, a keresztcsonti központ, a napfonatközpont, a szívközpont, a torokközpont és a szemöldökközpont). Ez a hat erőközpont az állatöv tizenkét jegyének, azaz a jelképes Kozmikus Embernek felel meg. Az energia félperces forgása az érzékeny emberi gerincoszlop körül finom fejlődést eredményez. Egy félperces krijagyakorlat egyévi természetes spirituális fejlődéssel ér fel.
Az emberi test csillagrendszerében hat (a polaritás törvényénél fogva tizenkettő) belső csillagkép kering a mindentudó spirituális szem Napja körül. Forgásuk kölcsönös összefüggésben áll a Nap égi pályájá­val és a tizenkét állatövi jeggyel. Az emberre tehát egyaránt hat a belső és a külső univerzum. A risik egykor felismerték, hogy az égi és földi környezet tizenkét éves ciklusokban löki előre az embert természetes fejlődésének ösvényén. A szent iratok állítása szerint több millió éves természetes fejlődésre van szüksége az embernek, hogy agya olyan tökéletes legyen, amely alkalmas a kozmikus tudat befogadására.
Ezer krijagyakorlat, amelyet egy nap alatt, nyolc és fél órában hajt végre a jógi, ezerévnyi természetes fejlődéssel ér fel, vagyis egyetlen földi év során 365 ezer évnyi fejlődést érhetünk el a krijával. Három év leforgása alatt tehát egy krija-jógi értelmes erőfeszítéssel ugyanazt éri el, mint a természet évmilliók alatt. Ezt a lerövidített utat kézenfekvően csak magas szintre jutott jógiknak szabad végigjárni. A guru vigyáz arra, hogy a jógi gondosan előkészítse testét és elméjét az erőteljes gyakorlás során felébredő erők elviselésére.
Aki kezdő a krijában, az mindössze napjában kétszer, tizennégy-huszonnégy gyakorlatot hajtson végre. Számos jógi éri el a megszabadulást hat, tizenkét, huszonnégy vagy negyvennyolc év alatt. Ám ha történetesen a teljes megvalósulás előtt éri a halál, akkor is magával viszi a krija-jóga gyakorlatokból származó jó karmát következő életébe, ahol már eleve közelebb jutott végtelen céljához.
Az átlagember teste olyan, akár egy 50 wattos lámpa, amely nem képes elviselni a krija túlzott gyakorlásával járó több milliárd wattos teljesítményt. E módszer fokozatos és rendszeres alkalmazása és a gyakorlatok fokozatos nehezítése egyszerű és biztos eljárás ahhoz, hogy az emberi test napról napra asztrálisan mind jobban átalakuljon, s végül alkalmas legyen a kozmikus energia végtelen erőinek kifejezésére, amely a Szellem első, anyagi síkon tevékeny kifejeződése.
A krija-jógának semmi köze azokhoz a tudománytalan légzőgyakorlatokhoz, amelyeket úton-útfélen oktatnak félrevezetett emberek. A lélegzet erőszakos visszatartása a tüdőben nemcsak természetellenes, de határozottan kellemetlen is. A krija gyakorlása ezzel szemben kezdettől fogva a béke érzésével jár, s megújító hatása van a gerincoszlopra.
Ez az ősi jógaeljárás elmeanyaggá alakítja át a lélegzetet. Spirituális fejlődésünk révén képesek leszünk arra, hogy a lélegzetet mentális fogalomnak, az elme tevékenységének, álombeli légzésnek ismerjük el. Sokféleképpen szemléltethetjük a légzésszám és a tudatállapot-változások közti matematikai összefüggést. Ha valami teljesen leköti a figyelmünket, például intellektuális vitában veszünk részt, vagy nehéz, esetleg bonyolult fizikai feladatot hajtunk végre, a légzésünk magától lelassul. Összpontosításkor a légzés lelassul. A gyors vagy szaggatott légzés mindig zaklatott lelkiállapot – félelem, kéjvágy vagy harag – jele. Egy nyughatatlan majom percenként 32-szer vesz levegőt, míg az embernél a légvételek percenkénti száma 18. A hosszú életű állatok – az elefánt, a teknős és a kígyó – az embernél is lassabban lélegeznek. Az óriásteknős például akár háromszáz évig is elélhet,
A Lincoln Library of Essential Information szerint az óriásteknős 200-300 évet él. s mindössze négyszer vesz levegőt egy perc alatt.
Az alvás frissítő hatása annak tudható be, hogy ideiglenesen nem vagyunk tudatában testünknek és légzésünknek. Az alvó ember voltaképpen jógivá lép elő: minden éjjel öntudatlanul is szakít azzal, hogy önmagát a testével azonosítsa, illetve eggyé olvasztja az életerőt a nagyagyban és a gerinc hat erőközpontja körül keringő gyógyító áramokkal. Az alvó így töltődik föl – anélkül hogy tudna róla – az élet fenntartásához szükséges kozmikus energiákkal.
A jógi ezt a folyamatot tudatosan hajtja végre, ellentétben az alvóval. A krija-jógi e módszerrel maradandó fénnyel itatja át és táplálja szervezete fizikai sejtjeit, amelyek így spirituálisan feltöltődnek. A jógi tudományosan teszi szükségtelenné a légzést, s ennek gyakorlásakor nem kerül az alvás vagy a halál állapotába.
Az emberben a májá, azaz a természeti törvények hatására az életáramok a külvilágba áradnak, ahol egyrészt elfecsérlődnek, másrészt beszennyeződnek az érzékelés folyamatában. A krija gyakorlása megfordítja az életenergia áramlási irányát: ezt az energiát a tudat a belső kozmosz felé irányítja, ahol újraegyesül a gerinc finom energiáival. Ez a megújulás spirituális elixír gyanánt ifjítja meg a jógi szervezetét és agysejtjeit.
A megfelelő táplálkozás, a napsütés és a harmonikus gondolatok révén a csak a természet és annak isteni rendje által vezérelt ember csupán évmilliók múlva jut el önmaga megvalósításához. Az agy szerkezetének legkisebb finomodása is legalább tizenkét évnyi egészséges, kiegyensúlyozott életmóddal érhető el. Az agy évmilliók alatt válik alkalmassá a kozmikus tudat befogadására. A krija-jógi ezzel szemben spirituális tudománya segítségével függetleníti magát a természeti törvényekhez való alkalmazkodás hosszú időszakától.
A krija meglazítja a légzés kötelékét, amely a lelket a testhez fűzi, s ily módon meghosszabbítja az életet, a végtelenbe tágítja a tudatot. A jóga technikái véget vetnek az elme és az anyagba gabalyodott érzékek huzakodásának, s a hívőt felszabadítva visszaadják neki örök királyságát. Ekkor ébred rá, hogy lénye alapjaiban nem azonos sem testi porhüvelyével, sem légzésével. Ez utóbbi annak jelképe, hogy a halandók ki vannak szolgáltatva a levegőnek, s ezáltal a természet elemi kényszereinek.
A krija-jógi uralja testét és lelkét, s végül az utolsó ellenségét is legyőzi. Nem más ez, mint a halál.

„hízz Halálon, aki embereken –
haljon meg csak Ő, többé senkisem!”
Shakespeare: 146. szonett. Szabó Lőrinc fordítása.

A befelé figyelés, „csendben üldögélés” nem tudományos módja annak, hogy megpróbáljuk erővel szétválasztani az elmét és az érzékeket, amelyeket összeköt egymással az életerő. A gondolkodó elme hiába próbál visszatérni az istenséghez, az életáramok folyvást visszarángatják az érzékek birodalmába. A krija, amely közvetlenül az életerőn keresztül irányítja az elmét, a Végtelen megközelítésének legkönnyebb, leghatásosabb és tudományosan is leginkább megalapozott módja. Ahelyett, hogy a teológia szekerén zötyögnénk Isten felé, a krija-jógát joggal nevezik repülőjáratnak.
A jóga tudománya az összpontosítás és a meditáció módszereinek tapasztalati megközelítésén alapul. A jóga lehetővé teszi művelője számára, hogy tetszése szerint az érzékek öt telefonközpontjához – látáshoz, halláshoz, szagláshoz, ízleléshez és tapintáshoz – irányítsa és kibe kapcsolgassa az életáramot. Érzékeitől elszakadva, a jógi már könnyen és tetszése szerint egyesíti tudatát a magasabb rendű világokkal vagy éppen az anyag birodalmával. Akarata ellenére többé nem húzza vissza az életerő a durva érzékletek és nyugtalan gondolatok földi körébe.
A magas szintre eljutott krija-jógi életét nem múltbéli cselekedetei, hanem kizárólag lelke utasításai irányítják. Nem hatnak rá az önző cselekedetek, a jó és a rossz, sem a mindennapi élet visszahúzó nyűgei, amelyek nehézkesek és csigalassúak a sasröptű szíveknek.
Ha a jógi életét lélekként éli meg, ez szabaddá teszi őt, s az én börtönéből kiszökve mélyeket lélegzik a mindenütt jelenvalóság oxigéndús levegőjéből. Az átlagos életet ezzel szemben a megalázó lassúság rabsága jellemzi. A csupán az evolúció rendjéhez igazodó ember nem siettetheti a természetet. Ha úgy él is, hogy nem vét a testét és elméjét irányító törvények ellen, mégis évmilliókon át tartó inkarnációk révén éri csak el a teljes megszabadulást.
A jógi messzire látó módszere – ha önmagát már nem fizikai és mentális testével azonosítja, hanem a lelkével – azoknak ajánlható, akik lázonganak ezerszer ezer évvel szembesülve. Az átlagember számára ez az időtartam még jobban kinyúlik, hiszen nem él összhangban sem a természettel, sem a lelkével, ehelyett természetellenes rögeszmék foglya, gondolataival és testével megsértve a természet édes józanságát. Az ilyenek számára kétmillió év sem volna elegendő a megszabaduláshoz.
A durva, pallérozatlan ember ritkán vagy soha nem ismeri fel, hogy teste királyság, amelyben a lélek gyakorolja az egyeduralmat. A fejtetőn székelő fenség helytartói révén kormányoz a gerincoszlop hat erőközpontjában vagy tudatosságpontban. Ezt a teokráciát, vagyis istenkirályságot engedelmes alattvalók tömegei támogatják: huszonhétezermilliárd sejt (amelyek önállóan, noha látszólag gépiesen hajtják végre a testi növekedés, átalakulás és felbomlás feladatait) meg ötvenmillió gondolat, érzés és tudatállapot-változás (hatvanéves átlagéletkorral számolva).
Betegség vagy tévképzetek esetén a test és az elme látszólag fellázad a lélek-király ellen; ez azonban nem az alázatos alattvalók hitszegése, hanem annak folyománya, hogy – a múltban vagy a jelenben – visszaéltünk a szabad akarattal. Pedig lelkünkkel együtt jutottunk hozzá ehhez, s visszavonhatatlanul hozzánk tartozik.
Ha ellenben alacsonyabb egónkkal azonosulunk, akkor adottnak vesszük, hogy az gondolkodik, akar, érez, emészt és tartja magát életben. Az ilyen ember, ha eltöprengene is rajta (már egy kevés is elég lenne), akkor sem ismerné el sohasem, hogy hétköznapi életében nem más, mint múltbéli cselekedeteinek (karmájának), illetve a természetnek vagy a környezetnek a bábja. Intellektuális reakcióink, érzéseink, hangulataink és szokásaink egytől egyig a múlt okainak okozatai, lett légyen szó jelen vagy valamelyik előző életünkről. A királyi lélek azonban magasan e földi hatások fölött trónol. Az időleges érvényű igazságokat és szabadságokat elutasítva, a krija-jógi túllép minden csalódáson, s eljut lánctalan, valódi Lényéhez. A vallások szent iratai nem a romlékony testtel, hanem az élő lélekkel azonosítják az embert. A krija-jógában rálel azokra az eszközökre, amelyekkel igazolni tudja a fenti írások igazságát.
„A külsődleges rituálé nem rombolhatja le a tudatlanságot, mivel egyik nem zárja ki a másikat – írta Sankara a Száz vers című, híres munkájában. – Egyedül a megvalósított tudás oszlatja el a tudatlanságot… Tudásra csak úgy tehetünk szert, ha kérdezünk. Ki vagyok? Hogyan született a világmindenség? Ki alkotta? Mi az anyagi oka? Ilyenfajta kérdésekre gondolok.” Az intellektus nem tud választ adni ezekre a kérdésekre, ezért fejlesztették ki a risik a jógát a spirituális kutatás eszközeként.
A krija-jóga az a tűzszertartás, amelyet oly gyakran dicsér a Gítá. A jógi olyan máglyára veti földi vágyait, amelyet az egyedülvaló Isten szentelt meg. E tűzszertartásban a múlt és jelen vágyait elemészti az isteni szeretet. A Végső Láng áldozatul kapja gyarló bolondságainkat, s mi megtisztulunk a salaktól. Képletesen szólva, csontjainkról lefoszlik a vágyak húsa, s ezt a karmikus csontvázat a bölcsesség ártalmatlan napja hófehérre aszalja. Végre megtisztult!
Az az igazi jógi, aki óvakodik attól, hogy gondolatait, akaratát és érzéseit hamisan azonosítsa testi vágyaival, aki elméjét egyesíti a gerinc szentélyeinek tudatfölötti erőivel, s így abban a világban él, amelyet Isten eltervezett számára. Nem hat rá sem a múlt, sem az emberi esztelenségből fakadó újabb és újabb indíték. Legfőbb vágya beteljesülvén, a Világszellem kimeríthetetlen üdvösségének biztos kikötőjébe ér.
A jóga hatékonyságáról szólván Krisna a következő szavakkal dicséri a jógit: „A jógi nagyobb, mint a testet fegyelmező aszkéták, még a bölcsesség útját (dnyána-jóga) követőknél is nagyobb, vagy akik a tettek ösvényét követik (karma jóga). Légy ezért, oh Ardzsuna, jógivá!”
Bhagavad-gítá, VI. 46. i. m. 66. o.