A kutatás ösvénye

Az idézet forrása: A kettősség nélküli tudás lámpása című könyv • Filosz Kiadó

A Mester beszélgetése a Tanítvánnyal a szellemi kutatás természetét illetően:

aszkéta

Tanítvány: Mi voltaképpen a kutatás ösvénye?

Mester: A szent iratokból jól ismert, hogy négy folyamatból áll: sravana, manana, nididhjászana és szamádhi – vagyis az igazság meghallása, elmélkedés, meditáció és üdvteljes béke. Maguk a Védák határozzák meg így:

„Kedvesem, az Ön­valóról hallani kell a mestertől,
majd elmélkedni és meditálni kell rajta.”

Másutt azt mondják, hogy üdvteljes békében kell az Ön­valót felismerni. Ugyanezt az elképzelést ismétli meg Srí Sankarácsárja Vákjavritti című művében, nevezetesen azt, hogy amíg a kereső fel nem ismeri a szent mondás: „Én a Brahman vagyok” jelentését annak valódi értelmében, addig szükséges a sravana stb. gyakorlása.

Csitra dípikában Srí Vidjáranjaszvámí kijelenti: a kutatás a tudás módszere, és az igazság meghallásából, elmélkedésből és meditációból áll; csak a tudatosság üdvteljes békéjének állapota – melyben egyedül a Brahman létezik, semmi más – lehet a tudás igaz természete; az énként – mely örökre elveszett – díszelgő ego csomójának újra meg nem jelenése a hatása; a vége (határa) pedig folyton és szilárdan megmaradni annak tudásában, hogy „én a legfőbb Ön­való vagyok”, olyan erősen, egyértelműen és biztosan, mint ahogy a tudatlan azonosulás az „én a test vagyok” állapotával fennállt; a megszabadulás pedig a gyümölcse. Ebből következik, hogy csakis az igazság meghallása stb. lehet az Ön­való kutatása.

Meghallani a legfőbb igazságot, elmélkedni, meditálni rajta és megmaradni a szamádhiban: ezek együtt jelentik az Ön­való kutatását. Okuk (hétu) a korábban említett négy szádhana, név szerint: megkülönböztetés, vágytalanság, nyugodtság és megszabadulás utáni vágy. Azt, hogy ezek közül melyik szükséges a kutatás melyik részéhez, majd a megfelelő helyen említjük. Most a sravanával foglalkozunk.

Szólj hozzá!