Mi hát a buddhista tanítás – mire jók a fogadalmak?

Az idézet forrása: Tisztán ragyogó forrás című könyv • Filosz Kiadó

Egy érdekes párbeszéd Istenről a buddhizmusról és a fogadalmakról:

Sunrju Suzuki

Szuzuki rósi: A szó szoros értelmében a buddhistáknak nincs tanításuk. Nálunk nincs Isten, nincsenek istenségek. Nincs semmink. Amink van, az a nemlét, ez minden. Tehát hogyan lehetnek a buddhisták vallásosak? Miféle nyugalommal rendelkezünk? Ez a kérdés. A válasz nem Isten vagy egy istenség sajátos elképzelése, sokkal inkább annak a valóságnak a megértése, amellyel állandóan szembesülünk. Hol vagyunk? Mit csinálunk? Ki ő? Amikor így látjuk a dolgokat, nincs szükségünk egy speciális tanításra Istenről, mert számunkra minden Isten. Pillanatról pillanatra szemtől szemben állunk Istennel. És mi magunk is valamennyien Isten vagy Buddha vagyunk. Így nincs szükségünk Istennek valamiféle sajátos elképzelésére. Ez lehet a lényeg.

Tanítvány: Rósi, ez nagyon jól hangzik, de akkor miért teszünk fogadalmakat? Például amikor Ed és Meg összeházasodott, ön azt mondta, hogy menedéket kell venniük a Három Kincsben (Buddha, Dharma, Szangha), és követniük a tíz fő előírást.

Szuzuki rósi: Fogadalmakat teszünk, követjük az előírásokat és szútrákat olvasunk. Mégis, olvass bár szútrákat és kövesd az előírásokat, helyes megértés nélkül azok a fény vagy a sötétség előírásai lesznek, és amikor így meg vagy tévesztve, illetve túlságosan támaszkodsz az előírásokra, a szútrákra, azok nem buddhista előírások vagy szövegek többé.

Tanítvány: Tételezzük fel, követni kívánom azt az előírást, hogy nem mondok rosszat másokról. Ha nem követem, úgy tűnik, mintha nem lenne semmi értelme, ha pedig követem, mintha meg lennék tévesztve. Nem értem. Ha az előírások nem merevek, úgy tűnik, semmi hasznuk, ha pedig merevek, nincsenek összhangban a Szandókaijal.
Mindig meglep az étkezési szútrának az a része, ahol ez áll: „elkerülni minden rosszat, és gyakorolni a jót”. Megkérdeztem önt, és azt mondta, hogy csak oda kell figyelnünk arra, amit teszünk. Ha így van, miért nem ezt mondjuk? Miért nem azt mondjuk: „fogadom, hogy gyakorolni fogom a zazent a mindennapi életemben, és nem tévesztenek meg a szabályok”? Miért kell keresztülmennünk ezen a „jó és rossz” dolgon? Ez valahogy hamis.

Szuzuki rósi: Neeem… Csak vitatkozni akarsz velem, ez minden. [Nevetés.] Szükséged van előírásokra, de azokat valójában nem lehet megszegni. Egyszerűen nem tudod. De úgy érzed, mégis. És ha így érzel, el kell fogadnod az érzésedet, ha pedig elfogadod az érzésedet, azt kell mondanod, „bocsánatot kérek” vagy „sajnálom”, vagy valami ilyesmit. Ez is teljesen természetes. A „ne ölj!” egy élettelen előírás. A „bocsánatot kérek” viszont egy tényleges, működő, amely nem a hátul vagy az elöl lévő láb. Érted? Ha elolvasod az előírást, és azt mondod, „rendben, ezt fogom tenni”, akkor az előírás. És amikor megszegted, azt mondhatod: „ó, bocsánatot kérek”. Ez teljesen természetes.

Tanítvány: Úgy érzem, az előírások egy része valóban természetes – például hogy ne mondjunk rosszat másokról. De az ártalmas drogok vagy mámorító szerek használatáról szóló előírás természetellenesnek tűnik. Ha valamennyi természetes lenne, és csupán természetes módon szeretném csinálni a dolgokat, akkor több értelmüket látnám.

Szuzuki rósi: Ha így érzel, azt is mondhatnád: „Számomra teljesen természetes, hogy erre a világra születtem, és itt élek.” De valóban természetes? Máris olyasmit feltételezel, amit nem kellene. Miért jöttél ide? Már ez is egy nagy hiba lehet. [Nevetés.]

Tanítvány: Amikor idejöttem, nem kérdeztek az előírásokról. Csak azt akarták tudni, van-e napi két és fél dollárom.

Szuzuki rósi: Jó üzlet. De nem ilyen egyszerű. Egyébként azt kellene mondanod: „Ó, sajnálom!” Amikor megszületsz, nem tudod kimondani. Most igen. Azt kellene mondanod: „Sajnálom, hogy a lányod vagy a fiad vagyok. Bocsánatot kérek. Sok nehézséget okoztam neked.” Ez az előírások tényleges követése.

Tanítvány: Rósi, néha a tanításait hallgatva a következő érzéseim támadnak. „Egyszer egyedül sétálgattam, valaki odajött hozzám, és azt mondta:
– Észrevetted, hogy amikor jársz, az egyik lábad elöl van, a másik meg hátul?
– Nem!
Meghökkentem. Csodálkoztam, hogy miért tett fel nekem ilyen kérdést, és sokat gondolkodtam rajta. Nagyon különös volt, és lekötötte a figyelmemet. Majd egyszer, amikor ugyancsak sétáltam, egy másik ember jelent meg, és azt mondta:
– Észrevetted, hogy amikor jársz, az egyik lábad elöl van, a másik meg hátul?”
És most érzem, miről van szó. Még mindig nem értem, de valahogy foglalkoznom kell vele. Az egyik felem azt kérdezi, „miért fontos ez?”, hiszen egyáltalán nem nyugtalanít. A másik felem azt mondja, „igen, de mégis így történik, valahányszor teszek egy lépést”.

Szuzuki rósi: Ha csupán személyes gyakorlásnak tekinted az életedet, ennek nem igazán van jelentősége. De ha tudatában vagy annak, hogy mit teszünk mi, emberi lények, akkor láthatod, hogy pont így okozunk nehézségeket magunknak. Jobb vagy bal láb, rinzai vagy szótó, Amerika vagy a Szovjetunió, béke vagy háború – ha így gondolkodsz, az nagy probléma. A megoldás az, hogy mész tovább, tovább és tovább.

 

A zen kert imitáció

Tanítvány: Jól értem, azt mondja, hogy a probléma az, hogyan legyünk tisztában ezekkel a polaritásokkal és az előírásokkal anélkül, hogy tudatában lennénk a tisztában levésnek? Az öntudatosság valamiféleképpen rögzíti a dolgokat, és ez sem valóságos. Rögzíti a láncolatot.

Szuzuki rósi: Igen, amikor a láncolat rögzítve van, mozdulatlan. De neked mozognod kell. Az idő nem vár rád, tehát mindig tovább kell menned, a valóságnak megfelelően. Ha gondolkodsz ezen, akkor már elkezdtél járni. De ha megmaradsz a gondolkodásnál, akkor nem működik, és nem haladsz előre. Ha azt gondolod, „az élet megy tovább, egyre öregebbek és öregebbek leszünk, a ma nem jön el többé, holnap el kell mennem valahová”, akkor már elkezdtél járni. Nem gondolhatod mindig ugyanazt; nem állhatsz meg mindig gondolkozni. Csak menned kell tovább, tovább, és meg kell tenned minden tőled telhetőt. És amikor minden tőled telhetőt megteszel, akkor valóban haladsz. Az egyik láb néha hátul lehet, néha elöl. Néha úgy érzed, hogy valami jót teszel, néha úgy, hogy valami rosszat. De el kell fogadnod, hogy így mész tovább, tovább. Mivel ezt el kell fogadnod, és mivel minden pillanatban élned kell, ténylegesen élsz minden pillanatban. Akkor tenned, mondanod kell valamit. „Mondj valamit!”, kiáltja a rinzai mester. „Mondj most valamit!” [Ráüt a botjával az asztalra.] Mit mondasz? Ez a lényeg.

 

Szólj hozzá!