Milyen is egy igazi tanító?

Az idézet forrása: Nincs mindig úgy című könyv • Filosz Kiadó

Sunrjú Szuzuki zen mester így magyarázza el:

Nagyon fontos, hogy a tanító ,  avagy az “igazi mester”, hogyan hívja fel a tanítvány figyelmét a hibáira. Ha a tanító úgy véli, hogy amit a tanítvány tett, az hiba, akkor nem igaz tanító. Talán valóban hiba, de ugyanakkor a tanítvány valódi természetének kifejeződése is. Ha ezt megértjük, tiszteljük tanítványaink valódi természetét, és gondosabban viselkedünk, amikor a hibáikra rámutatunk. Az írások öt pontban foglalják össze, hogyan kell gondosan eljárni:

  • Az első az, hogy a tanítónak jól kell megválasztania az alkalmat, és nem szabad sok ember előtt közölnie a tanítvány hibáját. Ha lehet, a tanítónak személyesen, megfelelő helyen és időben kell elmondania.
  • Másodszor, a tanítónak hűnek kell lennie az igazsághoz, ami azt jelenti, hogy nem szabad a tanítvány hibájának neveznie valamit csak azért, mert ő úgy gondolja, hogy az hiba. Ha a tanító megérti, hogy miért cselekedett úgy a tanítvány, akkor lehet hű az igazsághoz.
  • A harmadik, amit a tanítónak nem szabad elfelejtenie, hogy szelíd és nyugodt legyen, és halkan beszéljen, ne kiabáljon. Ez nagyon finom dolog, akárcsak az igazsághoz való hűség, de az írások itt arra helyezik a hangsúlyt, hogy nyugodt, kedves hozzáállást kell tanúsítani, amikor valakinek a hibájáról beszélünk.
  • A negyedik az, hogy a tanító – az igazi mester – csak azért ad tanácsot vagy mutat rá valakinek a hibájára, hogy segítsen neki, nem pedig azért, mert az őt magát bántja vagy zavarja. A tanítónak nagyon gondosnak kell lennie, és észre kell vennie, ha a tanítvány valamilyen kifogással mentegetőzik, vagy nem veszi komolyan a dolgot. Ilyen esetben a tanítónak mellőznie kell a tanítványt, míg komolyabbá nem válik. Való igaz, hogy csakis a tanítvány segítsége érdekében adunk tanácsot, de ez nem azt jelenti, hogy mindig engedékenynek kell lennünk. Néha nagyon keményen kell bánnunk vele, különben nem segíthetünk rajta valódi értelemben.
  • Az utolsó pont az, hogy a tanítvány figyelmét mindig együttérzéssel kell felhívni a hibájára, ami azt jelenti, hogy a tanító nemcsak a tanítója, hanem a barátja is a tanítványnak. A tanító barátként hívja fel a figyelmet valamilyen problémára vagy ad valamilyen tanácsot.

Nem könnyű tehát tanítónak lenni, sem pedig tanítványnak. Nem támaszkodhatunk semmire, még a szabályainkra sem. Meg kell tennünk a tőlünk telhető legnagyobb erőfeszítést, hogy egymást segíthessük.
A szabályainkat pedig nem csak a szabályok kedvéért tartjuk be, ahogy a szertartásokat sem a szertartások tökéletességéért hajtjuk végre. Azt tanulmányozzuk, hogyan juttassuk kifejezésre valódi természetünket.
Nagyon köszönöm.

Szólj hozzá!