A modernitás vakfoltjai az archaikus tudás fényében I.

Kategória: Könyvrészletek, Sámánizmus | 0

Az idézet forrása: Sámánok, gyógyítók és javasemberek című könyv • Filosz Kiadó

Holger Kalweit, a könyv szerzője az archaikus tudás érvényt veszéséről:

Holger Kalweit

A tudás a nyugati elme számára – tudtán kívül – a racionális tudáshoz kötődik. Sőt a tudást a racionalitással rokon értelműnek tekintjük. Az irracionalitás felfogható ésszel; ami felfoghatatlan, megragadhatatlan marad számunkra, az a racionalitás irracionális volta. Jóval azelőtt, hogy a tudós szétszabdalta volna a „primitív” mítoszt, már kisajátította azt a civilizált mítosz – élve felboncolta, és feldíszítette saját címszavaival. Ez engem Bertrand Russell agysebészére emlékeztet, aki a betege agyában csak azt látja, ami a saját agyában lezajlik. Nem lehet, hogy a néprajzi agykéreg azért lát kizárólag csak „primitívet”, mert maga is primitív? Az olyan elmélet vagy világnézet, amely a magasabb dimenziók metaelméletében elmulasztja felkutatni önmaga cáfolatát, fölöslegesnek tartja saját kulturális tudatának vizsgálatát, egyre távolodik a tudomány céljától és szellemétől. Meg kell kérdeznünk: valóban scientiát, tudást teremt a tudomány? Vagy csak önigazolásához szükséges gondolatokat termel?
E század legnagyobb forradalma a tudat forradalma volt. A jövőbeli kutatók bizonyosan mulatnak majd a küszködésünkön a legnyilvánvalóbb tudással, mi mégis csak ott tartunk, hogy bepillantást nyerjünk saját tudatunkba. Éppen csak kezdjük kihúzni magunkat a hajunknál fogva a mocsárból, ahol a mocsár az a történelmi paradigma, amely szembeállít minket a tudat vizsgálatával.
Még kibontakozásra vár tudatellenes beállítottságunk kultúrák összehasonlításán alapuló mély kritikája; az eddig létező etnocentrizmus-ellenesség nem sokat segített. Elítélte a gyarmatosítás nyilvánvaló pusztítását és az evolúció elméletét, de elmulasztotta etikus viselkedésünk gyökereinek alapos vizsgálatát, és jelenleg homályos elképzelésünk sincs kulturális önkifejezésünkről. Saját természetünk teljesen rejtve marad előttünk, s továbbra is ismeretlen a kulturális önelemzés gondolata.

Végleg eltűnt volna a mágikus világ?

Nem mintha vizsgálódóink félresöpörnék vagy teljesen figyelmen kívül hagynák a mágikus világot. Ugyanúgy kezelik, mint a többi dolgot – de a pszeudotények, a nem valóságos, tudomány előtti tudás, az archaikus szemlélet rubrikájában. Még 1978-ban is így vélekedik Hans G. Kippenberg és B. Luchesi Magie, die sozialwissenschaftliche Kontroverse über das verstehen fremden Denkens (Varázslás: vita a társadalomtudományban az idegen gondolkodás megértéséről) című könyvében: „Az etnológus feladatává válik a primitív gondolkodás zűrzavarának feloldása.” Az idegen gondolkodásmódot a tévessel azonosító irányzat máig érintetlenül fennmaradt. Még azok a kutatók sem jutnak el az új gondolkodásmód gondolatáig, akikben megvan a képesség, hogy megértően és empátiával viseltessenek az idegen beállítottság iránt. Lévi-Strauss jegyezte meg a „primitív” gondolkodásról, hogy „természetesen eltérő marad a tudományos gondolkodástól, és bizonyos tekintetben mögötte kullog”. (1980, 29.)

A mítoszokat szívesen hívják segítségül a természeti népek esetlen gondolkodásának jellemzésére. Lévi-Strauss, például, látja a mítoszban a „primitívek” lehetőségét arra, hogy erőt nyerjenek, és uralják környezetüket, ám a következő pillanatban érthető illúzióként elveti mindezt, s végül megmutatja, hogyan mond ellent teljes mértékben a tudományos gondolkodásnak. Amiképp Tahiti felfedezésével örömmel üdvözöltük a lehetőséget saját szexuális szemforgatásunk bírálatára, ám közben igen kevéssé érdekelt minket maga Tahiti, úgy manapság a primitív gondolkodás mítosza is szívesen látott vendég a tudomány házában. Ki ne venné boldogan észre mások eltévelyedését? Oly sokat segít, alapot ad a fennhéjázó öntömjénezéshez. Aligha az erő jele, hogy tudományunk csak fejletlen elődökhöz képest tudja a fejlődés rivaldafényébe állítani magát. A primitív és a civilizált, a mágia és a tudomány kiagyalt kettőssége inkább emlékeztet giccses romantikus filmre jó és gonosz hősökkel, mint a néprajzi kutatás szilárd alapjára.

Az elvetett “primitív” gondolkodás – a ráció diadal

Úgy hisszük, lehetetlen számunkra másfajta gondolkodás utánzása. Valójában magának a gondolkodás szónak az alkalmazását a „primitív” gondolkodásra igen nagylelkű, előremutató, sőt elméletileg kifinomult elismerésnek tartjuk. Tulajdonképpen a „primitív” gondolkodás nem furcsább a sajátunknál – csak más a tartalma és a viszonyrendszere. Ezért nincs olyan, hogy mágikus gondolkodás, csak mágikus világkép van, amely áthatotta az egész ókort és középkort, és napjainkban is jelen van nem egy spirituális beállítottságú filozófiában. A „primitív” gondolkodás tudósok általi bizarr kutatása a hagyományos társadalmakban közelről megnézve nem más, mint a nyugati gondolatrendszer hibáinak és hiányosságainak keresése. Lényegében alig van különbség a törzsi társadalmak és a modern nyugati kultúrák gondolkodásmódja között.

A világ vallásos szemlélésében viszont tényleg mutatkozik különbség, mert számunkra a vallás az erő és a túlélés tényezőjeként elveszett, és gazdasági és materialista életszemlélet váltotta fel. A másfajta gondolkodás mítosza lényegében saját szemléletünk leépülésének kifejezése, annak, hogy képtelenek vagyunk eleven egészként megélni a természetet. Aki erre már nem képes, annak nyilvánvalóan kivételt kell tennie a „primitívekkel”. A „másfajta gondolkodás” hátrányos megkülönböztetése így nem etnocentrizmus kérdése, hanem inkább egy természetétől megfosztott kultúra reakciója a természetessel való érintkezésre. Ütközik egymással a természet gyűlölete és szeretete, az élettől való elidegenedés szembetalálja magát az élet gazdagságával.
A „primitív” gondolkodásról szóló elméletekkel szemben a transzperszonális antropológia a tudatosság olyan szféráit tárja fel, amelyektől mi a felvilágosodás óta egyre csak távolodunk, s amelyek civilizációnk jelenlegi szakaszában, úgy tűnik, teljesen odavesztek. Olyan tudatállapotokról beszélek, amelyek számunkra irracionalitás-, hisztéria-, patológia- és mítoszízűek, ám amelyeket más kultúrákban életet adónak, egzisztenciális jelentőségűnek tartanak.
A transzperszonális antropológia olyan tudománynak tekinti magát, amely az emberi elme klasszikus elméletekben eddig elhanyagolt jellemzőit kutatja új, messzebbre mutató módszerekkel. Azt állítja, hogy az emberi lény olyan tudati képességeket birtokol, amelyekkel a viselkedéselméletek, a pszichoanalízis és a mélypszichológia nem képesek megfelelően számot vetni. A transzperszonális tudomány már nem hirdeti a nyugati ihletésű monopszichológiát, amely azt hiszi, képes minden kultúra mélységét viktoriánus és mechanikus-behaviorista modellekkel megfejteni. A transzperszonális antropológia két értékes heurisztikus fogalma a „más tudatállapot” és a „transzperszonális”. A transzperszonális az ego szférájának, a személyes központú létnek a meghaladását jelenti, és belépést a tudat olyan területeire, amelyek – térben, időben, anyagban – a tapasztalás szélesebb skáláját teszik lehetővé. Társadalmunkban a legtöbb ember miniatűr magánuniverzumra korlátozott egót él meg. A természeti társadalmakban, ezzel szemben, szoros kapcsolatot találunk az ego körén túl metaszemélyes lényekkel és a magasabb én transzpszichikus erőivel. Az úgynevezett primitív népeknél a valóság köre összehasonlítva tágabb és többdimenziójú, mint a nyugatiak számára.
A transzperszonális antropológia vadonatúj viszonyt teremt a személyes fölötti szférával. Nem tekinti csupán szimbolikus világnak, és a vizsgálata során nem folyamodik kulturálisan viszonylagos értelmezési rendszerhez. A transzpszichikus területet épp olyan valóságosnak, túlélésünk és valóságérzékünk szempontjából épp olyan érvényesnek tekinti, mint közönséges, mindennapi viselkedés- és tapasztalatrepertoárunkat. A hagyományos társadalmak állítását, mely szerint a tudatosság magasabb rendű formáit képesek mozgásba hozni, nem tartja metaforának vagy kulturális körülírásnak, hanem megmutatja, hogy a tudat korszerű kutatása sok területen azonos eredményt hoz. A kutatók új nemzedéke igenli a világ mesés megtapasztalását, olyan világét, amely a varázslat, a szunnyadó pszichikai funkcióknak teret adó módosult tudatállapot része. Amit korábban primitívnek vagy fantasztikusnak tartottunk, az, mint most rájövünk, egy öncsonkító módszertan és ismeretelmélet primitívsége és képzelőerejének hiánya.

Szólj hozzá!