Nem lehet újraszületés

Az idézet forrása: A jelenségvilágon túl című könyv • Filosz Kiadó

Mahá­rádzs alaptanítása három dologgal foglalkozik:

Niszargadatta Mahárádzs

Egyszer egy fiatal látogató, aki a hagyományos okkerszínű viseletet hordta az egyik hindu felekezethez tartozása jeleként, s akinek fanatikus tűz izzott a szemében, megbotránkozásának adott hangot amiatt, hogy Mahá­rádzs nem fogadja el az újraszületés elméletét, magának a hindu bölcseletnek az alapját. A látogató erkölcsi támogatást keresve körülnézett, de kissé csalódott lehetett, amikor a többiek elnéző, megértést (de nem jóváhagyást!) tükröző mosolyát látta.

Mahá­rádzs némi együttérzéssel tekintett az ifjú szannjászíra, melyet alighanem vakbuzgósága miatt érzett, és szokatlanul kedves hangon így szólt hozzá: Az a kijelentésem, hogy az újraszületés képtelenség, még semmi. Ennél is jobban megbotránkozol majd, ha máskor is eljössz. Én nem tanítok semmilyen filozófiát, semmilyen vallást, és szavaimat semmiféle hagyományos szövegre nem alapozom. Csak közvetlen megtapasztalásból beszélek, mert a Gurum felnyitotta a szemem – a lelki szemem. Senki érzéseit nem szándékozom megbántani. Ezért újra meg újra emlékeztetem az embereket, hogy bármikor kisétálhatnak, ha nem tetszik nekik, amit mondok. Tőlem a közvetlen igazságot hallják, ahogy megtapasztaltam, nem pedig úgy, ahogy hallani szeretnék. Attól tartok, nem elégítem ki az emberek képzeteit.
Ez a megközelítés teljesen lefegyverezte, de egyben fel is csigázta a fiatalembert, aki ezután alázatosan kifejezte abbéli vágyát, hogy tovább hallgathassa Mahá­rádzs.

Mahá­rádzs folytatta: Elgondolkodtál már valaha az ember lényegi természetén? Felejtsd el, amit olvastál, amit hallottál! Eltöprengtél már önállóan ezen a kérdésen? Ismétlem: önállóan – nyugodtan, alaposan és mélyen, mintha te lennél az egyetlen érző lény a föld kerekén, és nem lenne senki, aki vezetne. Vagy félrevezetne! Melyek a legszükségesebb dolgok ahhoz, amit „önmagadnak” tartasz? Az első nyilvánvalóan a test. Ám ez a test, mely most ereje teljében van, és majd kicsattan az egészségtől, valaha, amikor megfogant az anyaméhben, csak egy csepp vegyi anyag volt.

Gondold végig: Tettél „te” bármit azért, hogy ily módon megfoganj? Akartad? Megtanácskozták ezt „veled”? Továbbá, és ez fontos, mi volt az, ami benne „szunnyadt” ebben a megfogant kis anyagcseppben, s aminek hatására teljesen kifejlődött kisbabává növekedett, vérrel, velővel, csontokkal, először az anyaméhben, majd a világban, míg végül most itt ül előttem, és bölcseleti kérdéseket tárgyal?
A test a növekedés során különböző képeket öltött, melyeket a különböző időpontokban „önmagadnak” tekintettél – de egyetlen kép sem maradt veled állandóan. Mégis van valami, ami változás nélkül megmaradt. Vajon ez nem az az érzés, hogy élsz, hogy jelen vagy? Nem az a tudatosság, amely érzéssel és energiával látja el a „testként” ismert pszichoszomatikus szervezetet? Ennek a tudatosságnak különböző neveket adtak: tiszta létezés, tiszta „vagyok”, önvaló, Átman stb., de más neveket is, mint például májá, Isten, szeretet és így tovább. A világ csak akkor létezik számodra, ha a tudatosság jelen van. Ha nem vagy tudatos – mint a mélyalvásban –, létezhet-e számodra a világ?

Most már érted valamelyest, minek következtében gondolod magad ösztönösen „önmagadnak”, ennek az összetett halmaznak, amely három dologból áll: a testből, az aktív princípiumként működő életerőből (prána), valamint a tudatosságból, amely lehetővé teszi az érzékelést a testi érzékek számára? A külső testnek tűnsz, de a tudatosság vagy.

Térjünk vissza a problémádhoz, az újraszületéshez. Ami „megszületik” (a tárgyi test), „meghal” majd, ha eljön az ideje, azután felbomlik, vagyis visszavonhatatlanul megsemmisül, az életerő pedig elhagyja a testet, és elvegyül a külső levegővel. A tárgyi része annak, ami valaha érző lény volt, elpusztul, és sohasem születik meg újra ugyanakként a testként. A tudatosság viszont nem tárgy, egyáltalán nem „dolog” – ennélfogva a tudatosság, mint nem tárgyi valami, nem „születhet” meg, nem „halhat” meg, és bizonyosan nem „születhet újra”.

Ezek vitathatatlan tények, nem igaz? Tények a jelenségszinten megnyilvánult érző lényről. A Lényeg működésének folyamataként a jelenségek megnyilvánulnak, aminek során formák teremtődnek, és formák pusztulnak el. Ki születik? Ki hal meg? És ki az, aki újraszületik?

Ha így áll a helyzet, megkérdezheted, hogy a karma, az okozatiság és az újraszületés fogalma hogyan merült fel egyáltalán. A válasz az, hogy az emberek nem úgy fogadják el a jelenséget, mint a megnyilvánulatlan megnyilvánulását (és így a nem jelenségszerű Lényeg egy aspektusát), hanem kialakul a téves azonosulás a látszatlétezővel, és létrejön egy látszólag önálló léttel bíró fantom. Erről a fantomról azt állítják, hogy választási és cselekvési szabadsága van. Erről a fantomról hiszik azt, hogy megszületik, él, szenved s meghal. Ez a fantom lesz kitéve az okozatiság karmaként ismert folyamatának, ez a fantom fogadja el az állítólagos „rabságot” és „újraszületést”, és ugyancsak ez a fantom keres képzeletbeli „megszabadulást”.

Más szavakkal, fejezte be Mahá­rádzs, egy fantom-én vetül – állítólagos önálló, független léttel – arra a természetes folyamatra, melynek során a jelenségek megnyilvánulnak, és erre a fantom-énre terhelik a képzeletbeli szándékos cselekedetek következményeit – vagyis a karmát, a rabságot és az újraszületést!

Érted már, miért igyekszem szertefoszlatni az újraszületés mítoszát?

Szólj hozzá!