Növekedés a jelenlétben

Az idézet forrása: Jöjj el Uram! - Az Úr eljött! című könyv • Filosz Kiadó

John Main rögtönzött beszédei a keresztény kontemplációról, és a mantrameditációról

Anyagiasságunkban gyakran kovácsolunk olyan furcsa érveket, hogy azért jó meditálni, mert akkor jobban kijövünk a főnökkel, vagy ha főnökök vagyunk, akkor a titkárnővel. Nehezen látjuk be, hogy van valami az életben, amit érdemes önmagáért, a haszon reménye nélkül is megtenni. Szerintem a meditáció segít úgy élni az életünket, mint növekedési folyamatot. Általa folyamatosan növekvő érettségben élhetjük az életünket. Aligha van szomorúbb annál, mint ha valaki úgy éli az életét, hogy sohasem nő fel, és így öregszik meg. A meditáció azért fontos, mert elvezet a növekedés első lépéséhez, a lehorgonyozáshoz, a saját legbelső, legmélyebb központunkhoz való legyökerezéshez.

Társadalmunkban az intellektuális növekedéshez kapunk segítséget, de a szellemi növekedéshez lényegesen kevesebbet. Saját, legszemélyesebb központunkon kívül éljük le az életünket. A növekedés első lépésének a legyökerezésnek kell lennie, utána – akárcsak a növénynél – az öntözés következik. A meditáció ennek a gyakorlati kivitelezése, visszavezet a gyökereinkhez, és napi gyakorlása révén a növekedést hozza magával.
A nyugodt ülés az első, ami eltérít saját tevékenységünk örökös figyelésétől, és lehetővé teszi, hogy egy nagyobb valóságot öltsünk magunkra, s választott szavunk visszhangozzék az elménkben, szívünkben és a legbelsőbb valónkban, amely ott rejlik a szavak, a lélegzetek szünetében. A gondolatokat, képzelgéseket el kell tüntetni. Ezt azért nehéz megtennünk, mert megszoktuk, hogy magunkat racionális lénynek tekintsük. Ha elhagyjuk a rációt, azt hisszük, nem igazoljuk vissza létezésünket. Ám a meditációban a rációnál mélyebb létezésünket, teljességünket tapasztalhatjuk meg. Voltaképpen csak azt kell felfedeznünk, hogy elegendő az Ő jelenlétében lennünk.
Arisztotelész örök jelenként határozta meg az örökkévalóságot. Azért olyan hatékony a meditáció, mert elvezet a jelen pillanatba, amikor nem bánjuk a múltat, és nem tervezzük a jövőt. Nagyon fontos tudnunk, hogy az Isten van, éspedig most van. Most fog össze mindent, most fogad mindent magába, most ölel magához mindent a szeretetével. A meditáció a növényi mag elültetése, hogy abból valami kibontakozzék. De a mag már most a palánta, a szár, a virág és a gyümölcs is. A meditációban megértjük ezt, megtapasztaljuk az önkibontakoztatás mozzanatát. Ha állhatatosak vagyunk, képességeink kinyílnak efelé a mindent magába fogadó szeretet felé, és egy állandó növekvés, kitágulás részesei leszünk. Figyeljük Pál imáját, melyet az efézusiaknak küldött (Ef 3, 16-19): „Adja meg nektek (Az Atya), hogy a szeretetben meggyökerezvén megérthessétek, mi a szélessége és hosszúsága és mélysége és magassága az Isten jóságának, és megismerjétek a Krisztusnak minden ismeretet felülhaladó szeretetét, hogy ekképpen eljussatok az Istennek egész teljességéig.”
Ehhez az út maga az egyszerűség. Ha elkalandoztok a Szótól, az szerénységre, alázatra tanít, a gyakorlás türelemre. Legyünk hűek és türelmesek! A meditáció út a test és szellem harmóniájához, a mi szellemünk és az Övé közötti teljes harmóniához és a végső misztériumhoz; az Isten szeretetének magtapasztalásához. Hangolódjunk rá Pál imájára!

Akkor figyelünk másokra, ha feladjuk magunkat, és belépünk a csendbe.