Ramana Maharsi hétköznapjai

Az idézet forrása: A szent hegy bölcse · Negyven versszak a Valóságról című könyv • Filosz Kiadó

Srí Ramana Maharsi

Életének utolsó éveiben Bhagavana (Ramana Maharsi) hétköznapjai a következő napirend szerint zajlottak:

Reggel öt órakor a termet, melyben aludt, kinyitották a tanítványok számára, azok elfoglalták helyüket a meditációhoz, miközben a Védák kántálása zajlott. Hat órakor Bhagaván tisztálkodni indult, majd hétkor reggelit szolgáltak fel az ásram étkezőjében. Nyolctól tizenegy óráig a követők ismét előtte ültek a teremben, melyet egy körülbelül félórás szünet szakított meg tíz óra tájban.

Néha mindenki csendben ült, s ez a hallgatás megtelt kegyelmének vibrálásával. Béke és teljesség volt, melyet a szavak megzavartak volna csupán. Máskor heves spirituális küzdelem folyt, melyet ő figyelemmel kísért és irányított, bár úgy tűnt, nem vesz róla tudomást. Időnként kérdések hangzottak el, vagy Bhagavánt magasztalva énekeltek.

A posta kilenc és tíz óra között érkezett, s Bhagaván ekkor leveleket olvasott és átnézte az újságot, mindezt anélkül, hogy megtörte volna a csend áramlását azok szívében, akiket vezetett. Ő maga nem válaszolt a levelekre, hanem átadta azokat az ásram hivatalának, ahonnan a válaszokat jóváhagyás céljából elé terjesztették még aznap délután.

Ebédet tizenegy órakor szolgáltak fel, és az utolsó években Ramana Maharsi beleegyezett abba, hogy némi időt pihenéssel töltsön étkezés után, így a termet bezárták a látogatók előtt. Az ő veszteségük a mókusok nyeresége volt, hiszen a padlót magokkal szórták tele. Tanítványok foglalták el a helyiséget újra háromtól majdnem öt óráig, amikor is Bhagaván mintegy félórás sétát tett a hegyen.

slider - Abszolút tudatosságAz utolsó két évben már felettébb bizonytalanul mozgott, térde feldagadt a reumától, és csak nagyon lassan tudott keresztülsétálni az ásramon. Fél hat előtt újrakezdődött a Védák kántálása. Fél hétkor a nők hagyták el az ásramot, fél óra elteltével pedig a férfiak.

Szólj hozzá!