A személyes Isten koncepciója a Bhagavad Gítában

Az idézet forrása: Kelet és Nyugat házassága című könyv • Filosz Kiadó

Bede Griffiths, a "keresztény jógi" gondolatai a Gírától:

Krisna beszél

A személyes Isten e koncepciója tovább fejlődik a Bhagavad Gítában, mely nagyjából a Svétásvatara Upanisad idejében keletkezhetett. A Bhagavad Gítá a nagy eposz, a Mahábhárata része, melyben nem Siva, hanem Visnu jelenik meg a legfőbb Isten alakjaként, különösen „megtestesülése”, Krisna formájában. Krisna Sivával együtt gyönyörű példája az istenszimbólum fejlődésének. Szemben Sivával, aki lényegében egy kozmikus alak, Krisnának történelmi alapja is van. A Mahábhárata egy nagy háború története, melynek a Homérosz által elbeszélt trójai háborúhoz hasonlóan lehettek történelmi gyökerei. Ám Krisna történelmi személyéhez hamarosan számtalan legendát toldottak hozzá, és fokozatosan megjelent a legfelsőbb Isten alakja, aki Sivához hasonlóan a szeretet istene, és a Bhagavad Gítában úgy jelenik meg, mint az egyetlen legfőbb Úr, mindenek teremtője. Sehol másutt nem jelenik meg a teremtő Isten abszolút transzcendenciája olyan világosan, mint amikor Krisna így szól:

„Az én megnyilvánulatlan alakom borítja be ezt az egész világmindenséget. Minden élőlény bennem lakozik, és nem én vagyok őbennük.”

S nehogy úgy tűnjék, hogy Krisna valamilyen módon függ a világtól, így folytatja:

„Az élőlények pedig mégsem bennem lakoznak, lásd hát fenséges hatalmamat! Minden teremtmény támasza vagyok, s nem bennük lakozó, mert én magam vagyok létük oka.”

Tévedés lenne azt mondani, mint egyes hindu bölcseleti iskolák teszik, hogy e személyes teremtő Isten alacsonyabb rendű lenne a Legfelsőbbnél. A Gítá újra és újra kimondja, hogy Krisna mint Isten azonos a Brahmannal és az Átmannal. Így hangzik el az, hogy

„aki megismerte a Brahmant (brahmavid), az a Brahmanban lakozik (vagy »megállapodott benne« – brahmani szthitah), értelme (buddhi) szilárd, tudatlansága megszűnt”.

Majd pedig:

„Akinek szelleme (Átmanja, Önvalója) nem kötődik a külső érzékszervi tapasztalatokhoz, s aki a szellemben (az Önvalóban) talál örömet, ez az ember, aki a szellemét (Önvalóját) a jóga révén a Brahmannal egyesítette, nem múló boldogságot élvez.”

Egy kicsivel később Krisna azonosítja magát a Brahmannal és az Átmannal. „Aki felismer engem mint az áldozat és a vezeklés elfogadóját, minden világ legfőbb Urát, minden teremtmény jó barátját, eléri a békességet.” Egészen bizonyos, hogy a Brahman, az Átman és a Legfőbb Úr (Mahésvara) egy és ugyanaz. Ez csak három név, mely különböző nézőpontokból ugyanarra az egyetlen valóságra vonatkozik. A  Gítá minden kétséget kizáróan leszögezi, hogy amit az Upanisadokban mint Átmant, Brahmant ismerünk, az a Purusa, a személyes Isten.
Ez nyilvánvalóvá válik, amikor a Gítá így fogalmaz: „Kétfajta lélek (purusa) létezik e világon, az elmúló és az el nem múló” – vagyis az anyagi világ és az elme világa. „Ám létezik egy legfőbb lélek (purusa) is, melyet a Legfelsőbb Ön- való (Paramátman) néven említenek, a romolhatatlan Úr, ki belép a hármas világba, és fenntartja azt.”94 Itt újra megjelenik a hármas világ szerkezete: van az anyag romlandó világa, majd következik az elme vagy tudat romolhatatlan világa, felettük pedig ott a Szellem világa, mely áthatja a három világot, és megnyilvánítja benne magát, így a Brahman, Átman és Purusa szavak mindhárom világ esetében használhatók. Ám a szellem túl van az elmén és az anyagon, túl a pusztulón és a nem pusztulón, és ezért nevezik úgy, hogy Parabrahman, Paramátman, Purusóttama – a legfelsőbb Brahman, a legfelsőbb Szellem, a legfelsőbb Személy.

részlet a Kelet és Nyugat házassága c. könyvből