Szúfizmus, az iszlám misztikája

Kategória: Egyetemes tudás, Könyvrészletek | 0

Az idézet forrása: A világ vallásai című könyv • Filosz Kiadó

Részlet D. E. Harding könvyéből:

Táncoló dervis

A szúfizmus témája szintén az Istennek való önátadás. Nem kelletlen fegyverletétel, nem pusztán az, hogy engedjük, hogy legázoljon bennünket a végzetnek nevezett könyörtelen gépezet, hanem a szerelmes örömteli önátadása Kedvesének, a lenyűgözöttség, a belemerülés olyan elragadtatott boldogsága, amelyben az ember nyomtalanul eltűnik. A 12. századtól kezdve a nagy szúfik számára (mint ugyanennek a kornak számos keresztény misztikusa számára) ez a hasonlóság –ez a megdöbbentő párhuzam az emberi szeretet és az Istenben való elmerülés között –több egyszerű hasonlatnál. Át- meg átszövi az egész szúfi spirituális életet, és –különösen Rúmival, a legnagyobb perzsa misztikussal

Dzsaláladdín Rúmi a Perzsa Birodalom Balh nevű eldugott kis falujában született (mely ma Afganisztánhoz tartozik), és élete legnagyobb részét a törökországi Konjában töltötte. (A ford.) –a világ legpompásabb misztikus költészetét hozta létre. A szúfizmus nyelvezete érzéki, dús fantáziájú, annyira burkolt és kétértelmű, amennyire a költészetnek lennie kell, és szinte túlcsordul a hevesen lángoló érzelmektől. Kirívó a különbség a buddhista spiritualitás nyersen őszinte és tárgyilagos kifejezésmódja és a szúfizmus hangvétele között. Ez utóbbinak megvan az összetéveszthetetlen vibrálása és féktelensége, mámora (ez a szúfik egyik kedvenc szava) és jellegzetes öröme.
Hogy a szúfizmus mennyit köszönhet a többi nagy vallás misztikusainak, azt nehéz megállapítani. Alapjában véve ugyanazt mondja, mint azok, ám a maga módján, a saját zamatát hozzáadva. Csak néhány példa:

„Elveszítém önmagam, hogy önmagam nem látom én…”

„Bizony, magasztos, drága kincs az élet…”

„…egy tiszta tárgy, amely az óceánba süllyed, elveszíti saját egzisztenciáját, és részesül az óceánban annak mozgásából. Mivel megszűnik elkülönült tárgyként létezni, megtartja szépségét. Ő létezik és nem létezik. Hogy lehet ez? A szellem számára ez elképzelhetetlen.”
„Aki azért hagyja el ezt a világot, hogy ezt az utat kövesse, halálát leli; és aki halálát leli, az megleli a halhatatlanságot.”

„A bölcs éjjeli lepke, aki a távolból figyelte őt, látta, hogy a láng és a lepke egynek látszik, és így szólt: »Megtudta, amit tudni akart; de csak ő érti ezt a titkot. Többet nem lehet mondani.«”
„Ó, te, ki létezel és mégsem vagy, kinek boldogsága a boldogtalansággal keveredett… Légy bátor, égesd el értelmedet, és add át magad az ostobaságnak! Ha használni akarod ezt az alkímiát, gondolkozz egy kicsit, kövesd a példámat, és mondj le magadról! Vonulj vissza csapongó gondolataidból a lelkedbe, hogy ezáltal elérd a spirituális szegénységet.”
„Ameddig azonosultok e világ dolgaival, nem fogtok rálépni az ösvényre.”
„Tudjátok, mitek van? Vonuljatok vissza bensőtökbe, és gondolkodjatok el ezen! Amíg nem ismeritek fel semmiségeteket, és amíg nem mondtok le büszkeségetekről, hiúságotokról és önszeretetekről, soha nem éritek el a halhatatlanság magasságait.”

Attár (12. századi perzsa misztikus költő)

„Az életedbe fog kerülni ez az út. Ha jól csinálod.”
„Testem egy szál köpeny, szúfi szívem körül,
Kolostor a világ, mester a szeretőm.”
„Minden világban egy-egy pupillát látok.
Minden pupillában egy világot látok.”

Rúmí: Mint a felhő, mint a szél.
Százharminchat rubá’í.
Nagy Imola fordításai.

„Születtem azon nap, mikor Név se volt,
Se kit Név jelezzen, az ős Lét se volt.”
„De végül tekintém tulajdon szivem,
S imé ott enyém lett, ki másé se volt.”
„Ti óvjátok, muzulmánok, a bensőtök, de én immár
Vele eggyé-ötvöződtem, mint szív vélem sosem tudna.
Szerelméből szült ő engem, végül szívem nekiadtam.”
Perzsa költők antológiája. Weöres Sándor fordításai.
„Nem tudom megkülönböztetni magam a Fénytől.”

Rúmi (13. századi perzsa misztikus költő)

Szúfizmus, az iszlám betetőződése

Ez az upanisadok és a zen buddhizmus üzenete, ez Jan van Ruysbroeck (kissé óvatosabb köntösbe bújtatott) üzenete, és ez minden nagy misztikus tapasztalata. A szúfizmus mégis az iszlámhoz tartozik, annak természetes sarja, és megőrzi annak eredeti jellegét. Egészen a Koránig megy vissza a Próféta tekintélyéért: „Mi [Isten] közelebb vagyunk hozzá [az emberhez], mint a nyaki ütőere.” A szúfizmus alapja a spirituális elragadtatottsághoz, olykor transzhoz vezető dzikr, azaz az Istenre való emlékezés muszlim gyakorlata, mely tipikusan muszlim, és egyedülálló a vallások között.
A versek szavalása, a zenélés (Ravel híres Bolerója a szúfiktól ered), az ének és a tánc nem annyira elengedhetetlen kellékei, mint inkább örömteli kifejeződései a szúfik Istentől eltöltött életének. Ez leginkább a szent táncokra igaz, amelyekben a résztvevők kört formáznak, és egyre növekvő sebességgel körbe forognak, meghajolva és szökkenve, amikor Allah nevét ismétlik; vagy amikor minden táncos úgy pörög, mint a búgócsiga.
Ez igen különös vallásos gyakorlatnak tűnhet a szemünkben. De, mint oly sok minden, ami jellegzetes az iszlámban, működik. A szúfizmus, amely annyira nem hasonlít a zenre stílusában és hangulatában, a maga módján ugyanolyan hatékony gyakorlás. Mindkettő számos valóban megvilágosodott látót bocsátott útjára, s köztük néhányat a mi korunkban. Ilyen volt például az algériai Sejk Al-Alawi, aki 1934-ben hunyt el. Ő így fogalmazott:

„Olyanok vagytok, mint a délibáb a sivatagban, melyről a szomjas ember azt hiszi, hogy víz. Amikor azonban elér hozzá, felismeri, hogy semmi. S ahol azt gondolta, délibáb van, ott Istent találja. Hasonlóképpen, ha megvizsgálnátok magatokat, felismernétek, hogy az semmi, s ahelyett Istent találnátok. Vagyis Istent találnátok önmagatok helyett, és nem maradna egyéb belőletek, mint név, forma nélkül.”

Ez az igazi iszlám, a végső engedelmesség, és ez dióhéjban minden felébredett üzenete.

Szólj hozzá!