Zarándoklat a középponthoz

Az idézet forrása: Jöjj el Uram! - Az Úr eljött! című könyv • Filosz Kiadó

John Main rögtönzött beszédei a keresztény kontemplációról, és a mantrameditációról

Középpont-mandala

Hallgassunk Pál efézusiakhoz írt levelére (Ef 2, 13-14): „Ti, akik egykor távol voltatok (Istentől és a reménytől), a Krisztus áldozata által közel kerültetek. Mert ő a mi békességünk.” Jézus küldetése révén mi is megközelítettük Istent, a békét. Márpedig a növekedéshez, erőforrásaink mozgósításához békére van szükségünk. A meditáció nem passzív csend, hanem az irányított energia harmóniája, amelyben megtapasztalhatjuk közelségünket a teremtés forrásához – saját magunk és a Mindenség teremtésének forrásához. Ekkor a teremtés hatalma, energiája áramlik be a szívünkbe.

A béke ellentéte a szétszórtság. Ilyenkor elveszítjük szem elől az életünket harmonizáló hatalmat, és elmerülünk, sodródunk az irrealitásban. A meditáció visszavezet az illúziókból a végső valóságba, azaz Istenhez. A mantra ismétlésekor a szétszórtságból az eredethez igyekszünk vissza. Ha visszaérkezésünk célját szem elől tévesztjük, zavartak leszünk és megijedünk, s további illúziókban keresünk támaszt és vigaszt – holott a valótlansággal, zavarodottsággal, ijedtséggel szembe is fordulhatnánk. Energiánkat a végső célra irányíthatjuk, elzarándokolhatunk a békéhez, a rend nyugalmához, a szeretet energiájához, Istenhez. A meditáció nem csendes álmodozás, hanem felébredés, ráébredés isten-közeliségünkre. Isten a kezdet és a cél. A meditációban erőforrásainkat erre a végső célra irányítjuk. Ekkor a félelemtől, illúziótól, valótlanságtól eltávolodva haladunk vissza a valósághoz: Istenhez. Rögzüljön a mantra lényünk gyökerében! Ehhez persze idő kell. Kérditek, mennyi? Annyi, amennyi ahhoz szükséges, hogy felismerjük: nem is kell idő az időtlen pillanatba lépéshez, hiszen máris benne vagyunk. Emlékezzünk Pál tanítására: a Krisztussal egységbe lépve, vele együtt közel kerültünk a békéhez, mert Ő a mi békességünk. Személyesen kell megtapasztalnunk, hogy megváltásunk már megtörtént, és pünkösdkor a Szent Szellem ereje is felszabadult mindannyiunk szívében, legfeljebb figyelmünk kifelé irányuló szétszórtsága miatt nem érzékeljük ezt. Ezért ajánlom, hogy minden reggel és este szenteljünk egy félórát energiánk összerendezett befelé irányítására, hogy meglazítsuk láncainkat, amelyek a valótlansághoz, félelemhez, illúziókhoz kötnek bennünket. Higgyük el, hogy van ezeknél a kötelékeknél nagyobb erő. Hogy valójában nemcsak Jézus, hanem mi is az együttérző és hazaváró Isten gyermekei vagyunk. Nyíljunk ki teljesen Isten titokzatos lénye, azaz a saját legbelső középpontunk felé, ahol megtalálhatjuk Őt. Folytassuk zarándokutunkat ehhez a középponthoz, ahol Ő van, és ahol mi Őbenne vagyunk.

Isten minden kérdésünkre és szívünk minden sóvárgására a szeretet egyszerű válaszát adja.