A megkülönböztetés koronaéke

Az idézet forrása: Srí Ramana Maharsi összes művei című könyv • Filosz Kiadó

shankara

Sankarácsárja- fordítások

Vivéka-csúdámani
A megkülönböztetés koronaéke

Ezt a művet, akárcsak a Drik-drisja-vivékát, Bhagaván fordította tamil prózára, amikor még a Virúpáksa-barlangban lakott. Ebben a fordításában Bhagaván az eredeti szöveget nagyon szabadon kezelte, néhány helyen még a bekezdések sorrendje is eltér az eredetitől.

 

(részlet)

Hogy valaki alkalmas legyen az Önvaló kutatására, a szent iratok által felsorolt egyéb szükséges tulajdonságok mellett erőteljes intellektussal kell rendelkeznie, és meg kell tudnia ragadni a lényegeset és elutasítani a lényegtelent. Melyek ezek a tulajdonságok? Az embernek képesnek kell lennie arra, hogy megkülönböztesse a valóst a nem valóstól; ragaszkodás nélküli elmével kell rendelkeznie; hevesen kell vágynia a megszabadulásra; és fáradhatatlannak kell lennie a gyakorlásban. Csak az olyan ember alkalmas a Brahman kutatására, aki az alábbi tulajdonságokkal rendelkezik:

 

1. a valós és a valótlan megkülönböztetése;
2. elfordulás a tettek gyümölcseinek ebben vagy bármely későbbi életben való élvezetétől;
3. a nyugalom, az önfegyelem, [az elme] visszavonás[a],
a tűrés, a hit és az Önvalón történő koncentráció hat
erénye;
4. a megszabadulásra való intenzív vágyakozás.

 

A jelöltnek rendelkeznie kell ezekkel a tulajdonságokkal, hogy elérje az Önvalóban időzést; ezek nélkül az Igazság nem valósítható meg. Nézzük meg közelebbről, mit is jelentenek ezek:

1. A valós és valótlan megkülönböztetése [vivéka] az a szilárd meggyőződés, hogy egyedül a Brahman az Igazság, és hogy a világ nem valóságos.

2. Az írásokban is azt olvassuk, és tapasztaljuk is, hogy Brahmától lefelé a „lelkes lények” által tapasztalt minden öröm mulandó és időleges, valamint bánat és tökéletlenség a velejárójuk; az ezekre irányuló vágy feladása a vairágja vagy nemragaszkodás.

3. a) A nyugalom [sama] magában foglalja az elmének a
célján való rögzítését azáltal, hogy gyakran meditálunk a dolgok tökéletlenségén, és hogy a dolgokat nem találjuk kielégítőnek.

b) Az önfegyelem [dama] jelentése: uraljuk a külső és belső érzékeket, és a megfelelő központjaikban rögzítjük őket.

c) A visszavonás [uparati] minden külső aktivitás feladását jelenti az elmének a tárgyán való olyan szilárd rögzítése révén, hogy előző hajlamai ellenére se időzzön a tárgyakon.

d) A tűrés [titiksá] bármiféle bánat elviselését jelenti, ami csak előfordulhat, anélkül hogy megpróbálnánk elkerülni azt.

e) A hit [sraddhá], amely az Önmegvalósítás oka, a védánta iratok igazságába és a Guru szavaiba vetett szilárd meggyőződésből fakad.

f) Koncentráció [szamádhána]: minden erőfeszítést megtenni azért, hogy az elmét csapongó természete ellenére a tiszta Brahmanon rögzítsük.

Ezeket mondják a szamádhi gyakorlásához szükséges hat tulajdonságnak.

4. A megszabadulás iránti intenzív vágyakozás [mumuksutva] abból a vágyból fakad, hogy megszabadítsuk magunkat igaz természetünk megvalósításával, elérve a test és ego kötöttségétől való megszabadulást, melynek oka a tudatlanság. Ez a vágyakozás különböző fokú lehet. Lehet lanyha vagy közepes, de lehet magasan fejlett az előbb említett hat tulajdonság révén, és ebben az esetben gyümölcsöt hozhat. Ám ha a lemondás és a vágyakozás gyenge, az eredmény lehet puszta látszat, akár a délibáb a sivatagban.
A megszabadulás összes eszköze közül a bhakti (Istennek való önátadás) a legjobb; a bhakti azt jelenti: keressük Önvalónk igazságát — így mondják a bölcsek.