A szent fa

Kategória: Könyvrészletek, Sámánizmus | 0

Az idézet forrása: Sámánhangok című könyv • Filosz Kiadó

A szent fa

A sámán a csontokból újjászületve lép túl a lét halandó és véges dimenzióin. A Nap égi szférájába, a megvilágosodás területére emelkedés járműve lehet a dob. A jakutok azt mondják: „A dob a lovunk.” A dob lüktetése gyakran viszi a sámánt az alvilágból a Világfa gyökerein és annak a középső világot – a földi szférát – átszelő törzsén át a Szent Fa dicsőséges csúcsára, ahol a korona átöleli a fényes mennyeket.

Ez a Szent Fa az újjászületéshez vezető ösvény, és szimbóluma a helynek, ahol a kollektív emberi összetalálkozik, egybefolyik, s így a Fa összefogja a társadalmat, mert energiáját annak erővel teli középpontjába irányítja. Valóságossá teszi továbbá a kultúra transzcendens szemléletét, mivel az ég felé irányítja a szellemet. Mivel a sámán az, aki dinamikus kapcsolatban áll „a világ tengelyével”, szintén ő az, aki egyensúlyt teremt a társadalomban és középpontot ad neki, megteremti azt a harmóniát, melyből az élet fakad. Ha elvész ez az értékes egyensúly, elvész a kultúra legmélyebb struktúráinak szimbolikus kifejezése is, mintha a csontváz porrá válna, és már nem léteznének az ősi, elsődleges formák.

A nagy észak-amerikai indián látnok, az oglala sziú Fekete Jávorszarvas látomásában élénkvörös botot kapott. A bot élt, és amint nézte, „a bot felső vége kihajtott, ágak nőttek rajta, majd az ágakon levelek. A levelek susogtak, s közöttük madarak kezdtek énekelni. És ekkor alatta, az árnyékban egy pillanatra látni véltem emberek falvainak körét és minden élőlényt, aminek gyökere, lába vagy szárnya van, és mind boldog volt.” Később Fekete Jávorszarvas így kesergett: „Nincs már meg a középpont, és meghalt a szent fa.”