A törzsről leszakadt faág

posted in: Könyvrészletek | 0

Végre! Tibeti ruhák nélkül. Úgy éreztem magam, mint egy törzséről lenyesett ág, amelynek friss sebéből még szivárog a nedv. Hagyományvonalam törzse pompásan meglesz nélkülem. Abban azonban nem voltam biztos, hogy én is megleszek nélküle. Ennek ellenére átható öröm járt át, sőt borzongás, hogy végre megcsinálom. Egy lépést tettem odakint, és a feszélyezettségtől szinte mozdulni sem tudtam. Sáfrányszínű szoborrá váltam. A pamut olyan vékony volt, hogy a két kendő elfért a markomban. Gyakorlatilag semmi sem volt, meztelennek éreztem magam. Nyilvános helyen még soha nem érte ennyi levegő a bőrömet. A testem és az elmém szégyenlősségbe burkolózott. A közeli vendéglők és ételárusító bódék dolgozói, valamint a kukoricaárus, akik láttak jönni-menni az elmúlt néhány napban, bámulni kezdtek. Ez ismét túl sok volt nekem, túl rövid időn belül. Új öltözetben, szerzetesi ruha nélkül, pénz nélkül, szállás nélkül.
Meg kell mozdulnom – mondtam magamnak, és a béklyók szorosabbra húzódtak. Senki sem mondott semmit. Senki sem mosolygott. Csak bámultak. Nyugodt, közönyös képet próbáltam vágni, mint Gajában a peronon. Miután a légzésem megnyugodott, és a szívem sem kalapált már, megfordultam, és elsétáltam.
A hullám nem volt annyira megsemmisítő, mint amikor a Gajából induló vonaton az ajtóhoz nyomódtam, de elég erős volt ahhoz, hogy megtörje a tudatosságomat. Felismertem, minden különösebb ítélkezés nélkül. Milyen csodálatos változás ez a korábbi évekhez képest, főleg amikor még fiatal szerzetes voltam! Régebben rendszeresen lehordtam magam minden esetben, ha különbség mutatkozott a gyakorlásnak valamilyen idealizált változata és aközött, amit ténylegesen képes voltam megtenni.
Ha meg tudsz maradni a tudatossággal, az nagyszerű. Ha nem, az is rendben van. Ne szőj történeteket a jó és a rossz köré, arról, hogyan kellene lenniük a dolgoknak. Ne feledd: az árnyékot nem választhatjuk el a fénytől.