A tudás és a tapasztalat közötti szakadék

Kategória: Könyvrészletek | 0

Az idézet forrása: Gyakorlati útmutató a meditációhoz című könyv • Filosz Kiadó

Meditáció

Ebben a részben visszatérünk a meditációs módszerek négy alapvető kategóriája közül a harmadikhoz, a kontemplációhoz. Az ebbe a kategóriába tartozó technikák végzésekor nem teszünk erőfeszítést azért, hogy megfékezzük vagy megfigyeljük a gondolatokat. Ehelyett bizonyos gondolatokat vagy elmélkedéseket alkalmazunk, hogy fontos spirituális vagy érzelmi kérdésekkel foglalkozzunk. Az egyik ilyen kérdés a tudás és a tapasztalat közötti különbség vagy szakadék. Fontos probléma ez mindazok számára, akik a védánta tanításait követik. Az említett szakadékot a kontempláció egyik, nididhjászana nevű formájával próbáljuk meg áthidalni, melyet ebben a részben fogunk elmagyarázni.

A védánta számos tanítványa a következő megfigyelést fogalmazza meg: „Tudom, hogy nem a testem vagy az elmém vagyok. Tudom, hogy valódi természetem szat-csit-ánanda. De nem szat-csit-ánandaként tapasztalom magam. Még mindig individuális egyénnek érzem magam, aki testtel és elmével rendelkezik.” Itt a tudás és a tapasztalat közötti szakadék nyilvánvaló, hiszen bevallják: tudják, hogy valódi természetük szat-csit-ánanda, de nem így tapasztalják magukat.

Meditáció

A védánta tanításai szerint ennek a szakadéknak az az oka, hogy a tapasztalás gyakran félrevezet bennünket. Tévesen azt feltételezzük, hogy a tudás és a tapasztalat mindig tökéletes összhangban van, holott számos mindennapos tapasztalat időről időre félrevezet bennünket. Ezek a tapasztalatok látszólag ellentmondanak annak, amiről már tudjuk, hogy igaz. Például az ég kéknek tűnik, pedig színtelen. A tárgyak szilárdnak tűnnek, jóllehet atomokból állnak, amelyek 99,999%-a üres tér. Amikor állunk, mozdulatlannak tűnünk, pedig a Föld több mint 100 000 km/h-s sebességgel forog a Nap körül. Még egyszerű optikai csalódások is képesek becsapni bennünket.

Különösen szemléletes példát nyújt a tudás és a tapasztalat közötti szakadékra, ha alkonyatkor nyugat felé nézel, és megfigyeled, ahogy a Nap lassan lenyugszik a látóhatáron. Ez a jól ismert tapasztalat meglepően félrevezető. A Nap valójában mozdulatlanul áll az égbolton, és a Föld az, ami mozog, forog a tengelye körül. Tudod, hogy a Nap nem halad keresztül az égbolton. Tudod, hogy a naplemente a Föld forgása miatt történik meg. Ennek ellenére azt tapasztalod, hogy a Nap minden este lenyugszik.