Absztrakt művészet

Az idézet forrása: Teremtő meditáció és többdimenziós tudatosság című könyv • Filosz Kiadó

Teremtő meditáció

 A művésznek a szó szoros értelmében absztrahálnia kell: le kell hántania a konkrét jelenségek és megszokott képzettársítások héját, melyek elterelik a figyelmet, és a tudatot a felszín felé csábítják, egészen addig, amíg e formák saját tapasztalatának tiszta megnyilvánulásaivá nem válnak. A kockázatot, hogy művészetét a külső természeti formáknak alárendelve megfosztja azt a legalapvetőbb értékétől, a művész azáltal kerülheti el, ha újra meg újra elszakad e formáktól, és kivonja belső lényegüket.

Ez nem azt jelenti, mintha a művész önkényes hozzáállásával erőszakot tenne a dolgok vagy a természet alakzatain. Éppen ellenkezőleg, e formák megszűnnek pusztán statikus dolgoknak a képviselői lenni, melyek jelentésüket önmagukon (és rajtunk) kívülről kapják. Ekkor már azt a mozgást testesítik meg, amely egyaránt kifejezi saját természetüket és a mi megfelelő érzelmeinket, hiszen mindkettő mozgás: legkevésbé észlelhető állapotában, az anyagi síkon ezt kiterjedésnek nevezzük, lelki síkon pedig érzésnek vagy ha felerősödik, akkor érzelemnek. Az érzelmi jelleg a szín (sugárzás) és a hang (rezgés) mozgékonyabb, agresszívebb természetével függ össze. Az érzés észlelési oldala inkább a két- és háromdimenziós formákhoz kapcsolódik. Ezek közelebb állnak az intellektushoz, mivel észlelésük egyértelmű térbeli meghatározást igényel.

A festészetben, amelyben egyformán fontos a forma és a szín, az emberi tapasztalat mindkét – szellemi és érzelmi – oldala megjelenik, ezért különösen alkalmas az absztrakt művészet céljaira.

A művésznek le kell hántania a konkrét jelenségek és megszokott képzettársítások héját egészen addig, amíg e formák saját tapasztalatának tiszta megnyilvánulásaivá nem válnak.

Fontos, hogy világosan lássuk, mit értünk e kifejezés alatt, hiszen vannak, akik azt hiszik, hogy az absztrakt művészet elvont fogalmak allegorikus ábrázolására szolgál. A valódi absztrakt művészet eljárása és hangsúlyai alapvetően különbözőnek ettől, még azokban az esetekben is, ahol e fogalmak valami olyasminek a megfogalmazására törekszenek, ami közel esik a művészet által kifejezni próbált tapasztalathoz. Az elvont fogalmakhoz logikai műveletekkel jutunk el bizonyos elemző és levezető módszerek alkalmazását követően, melyek hatására a művelet előrehaladásának mértékében egyre inkább elszivárog belőlük az élet, s elveszítik valóságtartalmukat. Az absztrakt művészet ezzel szemben induktív és alkotó módon működik, s a lényegi jellemzőket hangsúlyozza és bontakoztatja ki. A másodlagos tényezőket elnyomja vagy akár teljesen kiküszöböli, úgyhogy a felszín mögött rejtőző élet felerősítve s valósághűbben jelenik meg a tudatosságunk előtt.

Az „absztrakt” jelző tehát inkább a hatásra vonatkozik, nem pedig a művészi alkotás folyamatára. Nem annyira a művész, mint inkább a szemlélő hozzáállásáról szól. Elsőként a konkrét, úgynevezett természetes formák hiánya tűnik fel számára, amelyekhez addig hozzá volt szokva. Minél inkább ezekhez próbál párhuzamokat találni, annál kevésbé képes megérteni az absztrakt művészet szellemét, hiszen az nem a külső, látható világ tárgyainak kerülőútját használja, hanem a formák és a színek olyan kompozícióit alkotja meg, amelyek a maguk teljességében visszaadnak egy bizonyos tudatállapotot vagy tapasztalatot.

Teremtő meditáció

Úgy vélem, a legjobb példa erre a zene, mert az összes művészeti forma közül erre jellemző a legkevésbé az utánzó vagy leíró jelleg. Senkinek se jutna eszébe megkérdezni, hogy mit jelent egy adott hang. Még egy dallamot sem lehet szavakkal megmagyarázni vagy leírni; csak annyit mondhatunk, hogy ilyen és ilyen érzéseket keltett bennünk.
Ugyanez a helyzet az absztrakt festészettel: nem kérdezhetjük meg, hogy mit jelent egy bizonyos szín vagy forma. Ezt csak akkor tehetnénk meg, ha a szín és a forma különbözne attól, ami. Ennek ellenére tévedés lenne azt gondolnunk, hogy nincs jelentésük. Éppen ellenkezőleg, mélységes természetük és sokoldalúságuk miatt nem tudjuk őket kizárólagosan meghatározni. Csak a kompozíció egésze ruházza fel őket különös jelentőséggel, bár ez is megmagyarázhatatlan. Az absztrakt festmények éppoly valóságosak, mint egy tájkép vagy egy emberi alak. Semmit sem utánoznak, nem függnek semmiféle rájuk erőltetett fogalomtól. Magukért beszélnek, mint egy dal, amely még szavak nélkül is dallamában és ritmusában hordozza a jelentését. Ha pedig szavakkal egészítjük ki, azok csupán a hangulatát vagy az érzésbeli tartalmát hangsúlyozzák.

Ahogyan az emberi arc az egyén fejlődésének egy bizonyos szakaszát fejezi ki, úgy az absztrakt kép is a művész fejlődésének valamely szellemi vagy érzelmi állomását ábrázolja. Ha bizonyos idő elteltével visszatekint a munkájára, talán megérti a jelentését és a tudatállapotot, amelyben keletkezett, az alkotás idején azonban a mű túlságosan is lényének része ahhoz, hogy objektíven lássa. S még ha képes lenne is erre, akkor sem tudná jobban szavakba foglalni, mint amennyire az ember el tudja magyarázni a saját arcát, bár a tükörben láthatja azt.

Teremtő meditáció

Ha egy festményt kielégítően el lehetne magyarázni vagy le lehetne írni más eszközökkel, akkor nem lenne szükség arra, hogy színeket és formákat használjon. A szavak legfeljebb utalhatnak bizonyos tapasztalatokra vagy eszmékre, amelyek az alkotás kiindulópontjaként szolgáltak, és ezzel segíthetik a szemlélőt abban, hogy megtalálja a megfelelő megközelítést.
Ahogyan egy buddhista pátriárka mondotta: „A szavak csak olyanok, mint a holdra mutató ujj.” De ha a holdat akarjuk látni, ne az ujjat bámuljuk.