Egy ősi módszer a valóság ellenőrzésére

Az idézet forrása: A szív csendje című könyv • Filosz Kiadó

Elmondok egy példát. Egy nap a Buddha és az egyik fő tanítványa, Nárada egy úton sétált. A Buddha a májáról beszélt. Elmagyarázta, hogy a fák, a folyók, a hegyek, a szépség, az összes bogár, szúnyog és állat mind májá. Nárada azt kérdezte:

De Mester, hogyan lehet ez? Hihetetlennek tűnik. Meg tudom fogni a fát, meg tudom érinteni a karodat. Megcsíp egy szúnyog, és érzem, fel is dagad a csípés helye. Hogyan lehetne ez az egész káprázat? Nem értem.
– Szomjas vagyok – válaszolta a Buddha. – Hozz nekem egy pohár vizet!
Egy falu közelében jártak, ezért Nárada bekopogott az első ház ajtaján. Egy idős asszony nyitott ajtót, és megkérdezte:
– Mit akarsz?
– A Mesterem egy pohár vizet szeretne.
Az asszony megnézte magának, és látta, hogy jóképű, erős, egészséges, mire behívta a házba. Nárada be is ment, ahol egy gyönyörű ifjú hölgy ült egy széken. Az asszony megkérdezte tőle:
– Ő a lányom, hát nem gyönyörű?
Náradát bámulatba ejtette a lány szépsége.
Sohasem láttam hozzá fogható szépséget – válaszolta.
– Nem akarod feleségül venni? – kérdezte az asszony.
– Miért ne? – felelte Nárada, és feleségül is vette.

Hatalmas lakodalmat csaptak, az egész falu eljött. Nárada másnap munkába állt. Szakmájára nézve fazekas volt, és csodálatos agyagkorsókat készített. Ebből éltek.Az első együtt töltött év után fiuk született, és Nárada gyönyörű házat építtetett. Fizetnie kellett a jelzálogot és az adókat, ezért keményebben kellett dolgoznia, és alkalmazottakat kellett felfogadnia, hogy segítsenek neki. Fizetést kellett adnia nekik, és ki kellett termelnie az adókat, a biztosításokat és minden egyebet. A második év után újabb gyerekük született. Nárada teljesen elmerült a családi életben. Voltak jó és rossz napjai.

Teltek az évek, három év, négy év, öt év. Egy nap hatalmas hurrikán érte el a falut, és az ár elöntötte az utcákat. Nárada tanácstalan volt: „Most mit tegyünk?” Minden bútora tönkrement. Minden, amiről azt hitte, hogy az övé, csurom víz lett, majd használhatatlanná vált. Fogta a családját, és felvitte őket a tetőre. Ott egy szárítókötélbe kapaszkodtak. A hurrikán egyre erősebb lett. Az áradás elvitte az anyósát. Nárada azt mondta: „Azt hiszem, nem volt már rá szükségünk többé, mert amúgy is öreg volt.” A hurrikán azonban tovább dühöngött, de a felesége és a két gyermeke még kitartott. Az egyik gyereket aztán elvitte a víz, ami szörnyen felzaklatta Náradát, de továbbra is szorosan tartotta a feleségét. Ezután a másik gyereket is elvitte a víz. Ez egészen feldúlta Náradát, de azt mondta magában: „Legalább a feleségem velem van. Születhetnek még gyerekeink.” Ekkor a feleségét is elsodorta a víz, mire Nárada felkiáltott: „Mi történt a családommal!? Mind odavesztek! Minden, amiért dolgoztam, elpusztult! Minden, amiért küzdöttem, eltűnt! Véget vetek az egésznek, megölöm magam!” Ezzel elengedte a kötelet.

A következő pillanatban a Buddha mellett találta magát, egy pohár vízzel a kezében. A Buddhához fordult, aki azt mondta:
– Legfőbb ideje, hogy ideértél azzal a pohár vízzel! (Nagy nevetés.)
Nárada ránézett, és így szólt:
Most már értem, mi a májá!