Sale! Aranykapu az életbe
Aranykapu az életbe

A tudományos kutatások az elmúlt években korábban ismeretlen mélységekig feltárták, hogy a méhen belüli lét és a születés körülményei meghatározó és hosszú távú hatással bírnak az életünkre, beleértve felnőtt éveinket is. Az ekkor megélt élmények nagymértékben befolyásolják későbbi egészségi és pszichés állapotunkat, sőt élettörténetünk alakulását is. Ma már tisztában vagyunk azzal, hogy a magzatok – azon túl, hogy érzékelnek, és észlelik, hogy mi zajlik körülöttük, illetve aktívan kommunikálnak a környezetükkel – a méhen belül szerzett tapasztalatokra emlékeznek is, és éppen emiatt nagyon sérülékenyek.

Franz Renggli svájci pszichoterapeuta, a kötet szerzője a magzati lét hónapjaiban és a születés alatt bekövetkezett traumák feldolgozásának szakértője. Olvasmányosan megírt könyvében a legújabb megközelítésekre és saját terápiás tapasztalataira építve tárja elénk a babák gazdag belső világát, a leggyakrabban előforduló problémákat. Megmutatja az utat, hogy a birtokunkban levő tudással miként gyógyulhatunk meg a korai sérüléseinkből, miközben izgalmas terápiás helyzetek bemutatásával bepillantást enged saját munkamódszerébe is.

2200 Ft1980 Ft10% Kosárba teszem
Sale! Az élet tisztelete
Az élet tisztelete

Albert Schweitzer életútjában egyedülállóan forrt össze a gyakorlati cselekvés az elméleti munkássággal. A könyvben -az élet tiszteletének etikáját kifejtő filozófiai írások mellett – a szerző képes életrajza és az afrikai őserdőben alapított kórházának hétköznapjairól szóló beszámolók is megtalálhatók.

2200 Ft1870 Ft15% Kosárba teszem
Sale! Tajcsi - Titkok nélkül
Tajcsi – Titkok nélkül
"A keleti rendszerek holisztikus szemlélete - az elme, a test és a lélek egységének hangsúlyozása - egyre nagyobb figyelmet kap napjainkban. A tajcsi utat mutat a belső békéhez, és jótékony hatással van az egészségre. Rendszeres gyakorlása csökkenti a stresszt, fejleszti az egyensúlyérzéket és az izmok rugalmasságát. Ez a könyv minden titkot elárul az otthoni eredményes tajcsigyakorlásról."
2995 Ft2545 Ft15% Kosárba teszem
Ebben hiszünk
Ebben hiszünk
ANSELM GRÜN (1945–) német bencés szerzetes, lelki gondozó, számos népszerű spirituális könyv szerzője. A teológia és a filozófia mellett sokszor merít C. G. Jung analitikus pszichológiájából is. DAVID STEINDL-RAST (1926–) osztrák származású bencés szerzetes, élete nagy részét Amerikában töltötte, és japán zen buddhista mestereknél is tanult. Szakterülete a vallásközi párbeszéd, valamint a tudomány és a vallás kapcsolata. Ebben a személyes hangvételű kötetben Johannes Kaup, az osztrák ORF televízió munkatársának kérdéseire válaszolva fejtik ki nézeteiket a keresztény hit és vallás manapság aktuális kérdéseiről.
2450 Ft Kosárba teszem
Gandhi
Gandhi
A cselekvés útja mint spirituális ösvény könyvsorozat jelen kötete a huszadik századi történelem legendás alakját, Mahátma Gandhit (1869-1948) mutatja be. Miként vált a gátlásos, sikertelen fiatal ügyvéd nagyformátumú, történelmet alakító személyiséggé, népének jelképévé és egyben karizmatikus vezetőjévé? Hogyan jutott el a szatjágraha, az erőszakmentes ellenállás eszméjének megalkotásához, és hogyan ültette azt át számos alkalommal a gyakorlatba a politika küzdőterein? Honnan merítette az energiát ahhoz, hogy fáradhatatlanul kiálljon a „gyengébb fél” ügye mellett, és legtöbbször győzelemre is vigye azt? Milyen összefüggésben volt mindez mindennapi életvitelének szigorúan betartott szabályaival? Kötetünk nem a politikai és történeti események részletes ismertetésére törekszik. Olyan összeállítást ad Gandhi írásaiból, amely életét nyomon követve bemutatja szellemi és lelki fejlődését és kísérleteit, vagy ahogy ő fogalmaz önéletrajzának címében, az igazsággal való próbálkozásait. Ő hitt az önfeltárásban. A titkolódzást a szabadság felé vezető út akadályának tekintette nemcsak népe, hanem saját maga számára is. Láthatóvá tette legbelső, személyes gondolatait, olyanokat, amelyeket az emberek általában magánügynek tekintenek. A temérdek írásában és beszédében megfogalmazott eszméket rendíthetetlen pontossággal vetette alá a gyakorlat próbájának. Bár a független India sorsa sajnos egészen másképpen alakult, mint ahogyan azt Gandhi elképzelte és szerette volna, személye mégis jelképpé vált, és eszméi aktualitással bírnak a mai kor embere számára is.
2799 Ft Tovább
Sale! Most - Richard Rohr könyve
Most

Richard Rohr ebben a művében bemutatja, hogy a jelen pillanat átélését középpontba helyező szemléletmód – amelyet manapság inkább a keleti vallások hangsúlyoznak – a keresztény hagyományban már a kezdetektől fellelhető. Nem csak a nagy misztikusok írásaiban talál számos erre vonatkozó … Continued

2499 Ft2124 Ft15% Kosárba teszem
Sale! Cseppek a borból
Cseppek a borból

Ez a kötet a XIII. századi misztikus perzsa költő, Dzsalál-ud-dín Rúmi verseiből készült válogatás. Bár a versek nagyjából nyolcszáz éve kerültek lejegyzésre, Rúmi népszerűsége napjainkban éppúgy töretlen. Rúmi arról a misztikus szerelemről beszél, amelyet emberi lényekként képesek vagyunk megélni, ha … Continued

3500 Ft3150 Ft10% Kosárba teszem
Sale! Minden egybetartozik
Minden egybetartozik

Richard Rohr ebben a könyvében arra helyezi a hangsúlyt, hogy hogyan juthatunk el a mindennapi élet problémáiba belevesző, felszínessé vált életünk látszatvalóságából a hit valódi szakralitásának megtapasztalásáig. Nagy gyakorlati tapasztalatára támaszkodva elemzi azokat a félreértéseket, rossz beidegződéseket, amelyeken ennek az … Continued

2200 Ft1870 Ft15% Kosárba teszem
Sale! Az isteni hattyú
Az isteni hattyú

Sri Rámakrisnát (Szvámi Vivékánanada mesterét) a XIX. századi India egyik legnagyobb szentjeként ismerik. Életútjáról, Káli istenanya felé forduló imádatáról, megvilágosodásélményeiről, sokszor különösnek tűnő mindennapi életéről, tanításairól és tanítványairól részletes beszámolók maradtak ránk, amelyekből kötetünk színes és érdekes, ugyanakkor hiteles válogatást … Continued

2200 Ft1870 Ft15% Kosárba teszem
Sale! Halhatatlan gyémánt
Halhatatlan gyémánt

„Ígérem önöknek, hogy Igaz Énjükre való ráébredés olyan lesz, mintha óriási teherhet vennének le a vállukról. Többé nem kell majd építgetniük, védelmezniük és dicsőítenünk semmilyen idealizált énképet. Az Igaz Énben élt élet egész egyszerűen sokkal boldogabb létezés, bár a nap … Continued

2700 Ft2295 Ft15% Kosárba teszem
Sale! Az üresség tánca
Az üresség tánca

Adyashanti tanításainak ez a méltán népszerű gyűjteménye az 1996 és 2002 között elhangzott beszélgetéseiből és tanításaiból válogat, amelyek különböző szatszangok, hétvégi intenzív kurzusok és csendes elvonulások alkalmával hangzottak el. A beszédeket úgy válogattuk össze, hogy tükrözzék a kezdeti témákat és … Continued

3199 Ft2719 Ft15% Kosárba teszem
Sale! Szvámi Ráma: A bölcsesség könyve
A bölcsesség könyve – Ísá-upanisad

A  védanta filozófia az upanisadokon keresztül évezredek óta tisztán ragyogó fényt sugároz magából. Nyugaton még csak most kezdünk ráébredni arra, hogy ez az ősi fényforrás nem csak a megvilágosodás útjelzője a keresők számára, hanem a saját szentiratainkra is új fényt … Continued

1890 Ft1607 Ft15% Tovább
Sale! Az isteni tánc
Az isteni tánc

Az isteni tánc, az ezernyi többi felcsendülő hanggal együtt, felrúgja a Birodalom szabályait, és a Kapcsolatot ünnepli. Mihelyt látta valaki az e lapokon szeretettel feltárt mély misztériumokat, az nem tud nem látni többé. Mihelyt valakinek megnyílt a hallása, nincs visszatérés; … Continued

3500 Ft2975 Ft15% Kosárba teszem
Sale! Megbékélés. A belső gyermek meggyógíítása
Megbékélés

“Mindannyiunkban él egy fiatal, szenvedő gyermek. Gyermekként mind átéltünk nehéz időszakokat, sokan pedig traumát is elszenvedtünk. Ezeket a fájdalmas időket gyakran igyekszünk elfeledni, hogy megvédjük magunkat a jövőbeli szenvedésektől. Valahányszor kapcsolatba kerülünk a szenvedés élményével, úgy érezzük, nem bírjuk el, … Continued

2450 Ft2205 Ft10% Kosárba teszem
Sale! A spirituális élet lényege
A spirituális élet lényege

A spirituális élet csodálatos élet. Ha az úton vagy, valószínűleg követsz el hibákat, előfordul, hogy megbotlasz, egyszerűen azért, mert ember vagy. Az út során az elme sokszor összezavarodik, mert a belső és a külső élet teljesen különböző.Azokban az években, melyekben … Continued

2200 Ft1980 Ft10% Kosárba teszem
Sale! Radikális elfogadás
Radikális elfogadás

Felnövésünk során legtöbben belegabalyodunk az értéktelenség hipnózisába: tetteinket és belső élményeinket átszövi annak szubjektív megélése, hogy tele vagyunk hibákkal és rosszul végezzük a dolgunkat. Ennek köszönhető, hogy hajlamosak vagyunk belesüllyedni a szégyen érzésébe, az önmagunkkal való kapcsolatunkat pedig önostorozás és … Continued

4300 Ft3655 Ft15% Kosárba teszem
Sale! A test kiáltása
A test kiáltása

  Az emberiség történetének egyetemes, ősi parancsa, hogy tiszteljük és szeressük a szüleinket. Ám ha valaki annak ellenére akarja követni ezt a parancsot, hogy a szülei egykor elhanyagolták, bántalmazták vagy kihasználták őt, csak akkor tud eleget tenni ennek, ha elfojtja … Continued

2700 Ft2160 Ft20% Kosárba teszem
Sale! Vissza a gyökerekhez
Vissza a gyökerekhez

„A természet úgy kell a gyerekeknek, mint egy falat kenyér. Ez a velük született fejlődési terük. Itt találják meg a fejlődésükhöz nélkülözhetetlen forrásokat: a szabadságot, a közvetlenséget, az ellenálló képességet és a kötődést. Ezekből az élményeikből és tapasztalataikból épül az … Continued

3900 Ft3432 Ft12% Kosárba teszem
Sale! Jung nálunk I.
Jung nálunk I.

  „Jung – ez nem kétséges – európai örökségünk része. Hatása a pszichológián, a pszichoterápián túl a művelődéstörténetben, a társadalomfilozófiában, az irodalomelméletben, sőt kiváló szépírók alkotásaiban is lemérhető.” Buda Béla A kedves Olvasó talán már tapasztalta a jungi pszichológiával foglalkozó … Continued

3500 Ft2975 Ft15% Kosárba teszem
Sale! Munka
Munka, szex, pénz

Csögyam Trungpa, a múlt század egyik legnagyobb buddhista mestere – aki Nyugatra költözése után szakított a szerzetesi életformával, mert akadálynak érezte a tanításban – számos alkalommal tartott előadásokat mindennapjaink legnagyobb kihívást jelentő kérdéseiről: a munkáról, a szexről és a pénzről. Fontosnak … Continued

3500 Ft2975 Ft15% Tovább
Sale! Sambhala
Sambhala

Csögyam Trungpa, a tibeti buddhizmus egyik legnagyobb mestere ebben a könyvében a harcos ösvényének ősi bölcsességébe vezeti be az olvasót. „Elsősorban azoknak szántam kézikönyv gyanánt, akiknek az életéből kiveszett a szentség, a méltóság és a harcosi magatartás. A harcosi viselkedés … Continued

2450 Ft2082 Ft15% Kosárba teszem
Sale! Nagy Keleti Nap
Nagy Keleti Nap

Ez a kötet Csögyam Trungpa életének utolsó tíz évében tartott beszédeire építve avatja be az olvasót a Sambhala-hagyomány rejtelmeibe. Trungpa megingathatatlanul hitt az emberi jóságban. Sodró lendülettel átadott tanításának középpontjában az áll, hogy egytől egyik kivételesek és erősek vagyunk, képesek … Continued

3500 Ft2975 Ft15% Kosárba teszem
Sale! Az élet nagy kérdései
Az élet nagy kérdései

Hamarosan megjelenik (2016 szeptember-október) „Hogy miért vagyunk itt? Azért, hogy közösséget alkossunk. És hogy ez miért annyira fontos? A közösség a növekedés és az átalakulás közege, olyan hely, ahol egyre teljesebben és egyre szabadabban önmagunk lehetünk a másokkal ápolt kapcsolatainkban. … Continued

2700 Ft2295 Ft15% Kosárba teszem
Sale! Fogadj örök hűséget magadnak
Fogadj örök hűséget magadnak

„Köss békét magaddal. Fogadd el magadat. Üdvözöld az árnyékodat. Öleld át a gyengeségeidet. Gyógyítsd be a sebeidet. Szabadítsd fel a szellemedet. Engedd el, ami árt neked. Dönts amellett, ami erősít. Ez az önmagadra mondott IGEN forradalmi tett. Légy hű magadhoz. … Continued

3199 Ft2719 Ft15% Tovább
Sale! Áldás és állhatatosság (Ken Wilber)
Áldás és állhatatosság

Ken Wilber, korunk egyik legismertebb filozófusa csak néhány – az asszonyt emésztő rákbetegség elleni küzdelem jegyében eltelt – évet tölthetett együtt nagy szerelmével, Treyával. Közös művükben a gyógyítás különféle módszereit részletesen elemezve, kíméletlenül őszintén, gazdag filozófiai háttérbe ágyazva mesélik el … Continued

4300 Ft3655 Ft15% Kosárba teszem
Sale! Lélegezni a víz alatt (Richard Rohr)
Lélegezni a víz alatt

Ebben a könyvében Richard Rohr az Anonim Alkoholisták 12 lépéses útját elemzi keresztény nézőpontból. Hogyan nyújtható mentőöv a súlyos alkohol- vagy más függőségbe süllyedt emberek számára? Hogyan fedezhetik fel Isten feléjük áramló szeretetét és együttérzését? Hogyan használható fel ez arra, … Continued

2450 Ft2082 Ft15% Kosárba teszem
Sale! A szeretet cselekvést jelent
A szeretet cselekvést jelent

A párkapcsolatban előforduló nehézségek nem feltétlenül azt bizonyítják, hogy a kapcsolat rossz, vagy kihalt belőle a szeretet. A partnerek közötti különbségekből adódik, hogy mindig is lesznek megoldandó problémák. Ez a kötet tele van megoldási javaslatokkal, és voltaképpen nem más, mint … Continued

2450 Ft2082 Ft15% Tovább
Sale! A Buddha és a terrorista
A Buddha és a terrorista

Hamarosan megjelenik (2016 szeptember vége) A Buddha felkeresi a rettegett gyilkost, Angulimálát, akire a találkozás olyan mély hatást gyakorol, hogy felhagy addigi életével és szerzetesnek áll. Később áldozatainak hozzátartozói felismerik, a király pedig gyűlést hív össze az ügyében. Satish Kumar, az … Continued

1599 Ft1359 Ft15% Kosárba teszem
Sale! Pedig szeretjük egymást...
Pedig szeretjük egymást

Mit tegyek, ha tizenöt éve együtt élek valakivel, és hirtelen gyengéd érzések támadnak fel bennem valaki más iránt, miközben még mindig szeretem a régi páromat? Ha az ember beleszeret valaki másba, az annak a jele, hogy valami nincs rendjén a … Continued

2693 Ft2289 Ft15% Kosárba teszem
Sale! Álmok
Álmok

A kötetben összegyűjtött írásokban Marie-Louise von Franz, Carl Gustav Jung egyik legismertebb tanítványa nemcsak pszichológiai, hanem történelmi, vallási és filozófiai szempontból is érdekes és értékes betekintést nyújt az álomelemzés tudományába. A bevezető tanulmány általános magyarázatokkal világítja meg az álmok mibenlétét … Continued

2850 Ft2422 Ft15% Kosárba teszem