Kosár megtekintése “Sámánhangok” a kosárba helyezve
Akció!
Amikor minden darabokra hullik
Amikor minden darabokra hullik
Pema Chödrön amerikai buddhista szerzetes nő, Csögjam Trungpa, a híres mester egyik első tanítványa. Amikor minden darabokra hullik című könyve együttérző hangon szólítja meg azokat, akiknek széthullóban van az életük. A kötet Pema Chödrön 1987 és 1994 között tartott beszédeit gyűjti csokorba, olyan bölcsességeket és gondolatokat átnyújtva, melyek enyhíthetnek a nehéz idők fájdalmán, és segítik az olvasót a feldolgozásban és a továbblépésben. Az írónő elmondja, miként használjuk a szenvedést bölcsességünk, együttérzésünk és bátorságunk növelésére, vagy hogyan teremthetünk nyílt, bensőséges kapcsolatot embertársainkkal. Beszél arról is, hogy milyen eszközökkel fordíthatjuk visszájára rossz szokásainkat, miként állhatunk helyt nehéz, zavaros helyzetekben, vagy hogyan válhatunk együttérzővé. Az életben többnyire olyankor kerül karnyújtásnyi közelségbe a boldogság, amikor éppen a fájdalom és a szenvedés elől menekülünk. Pema Chödrön szerint akkor cselekszünk a legjobban, ha ilyenkor feladjuk szokásos reakcióinkat, elengedjük elvárásainkat, és az ősi tanításokhoz folyamodunk. Ha a tőlünk telhető legnagyobb nyitottsággal és kíváncsisággal közelebb lépünk fájdalmunk forrásához, megszemléljük azt, megnyugszunk az élet lényegét jelentő otthontalanságban. A káosz kellős közepén felfedezhetjük az igazságot és a szeretetet. Mindkettő örök és elpusztíthatatlan.
not rated 3489 Ft2966 Ft15% Kosárba rakom
Úton önmagunkhoz
Úton önmagunkhoz
Amit nem tudunk magunkról, az árthat nekünk éppúgy, mint a környezetünknek, és akadályozhat abban, hogy a legjobbat hozzuk ki magunkból. Az enneagram ősi személyiségtipológiai rendszer, amely hátborzongató pontossággal írja le, milyenek vagyunk és hogyan működünk, melyek az erősségeink és a gyengéink, milyen a típusunk érett és kiteljesedett, illetve kevésbé érett formája, és mit tehetünk azért, hogy legjobb önmagunkká, bölcsebbé és együtt érzőbbé váljunk. A könyv sok történettel, humorral és gyakorlatias megközelítéssel mutatja be az enneagram kilenc típusát és a keresztény spiritualitással való összefüggését.
not rated 3500 Ft Kosárba rakom
Akció!
Hogyan tegyük szövetségessé az elménket
Hogyan tegyük szövetségesünké az elménket?

Szakjong Mipham, a neves tibeti tanító, Csögyam Trungpa fia, alapos és átfogó tudásával rendszerbe foglalja a hagyományos tibeti buddhista tanításokat, majd olyan módon adja tovább őket, hogy az közvetlenül a nyugatiak szívéhez szól. Mivel tökéletesen otthonosan mozog mind a nyugati, … Folytatás

not rated 2700 Ft2160 Ft20% Kosárba rakom
Akció!
kelet_vil_1
Kelet világossága (I-III. kötet)

A Kelet világosság három kötet oldaláról mutatja be a jógát: első kötete az értelem és a logika, a második az élet, a harmadik pedig a szellemi lényeg megismerésének szempontjából mutatja be a jógát. A szerző szavaival: “A joga nem elmélet, … Folytatás

not rated 7490 Ft6741 Ft10% Kosárba rakom
Krishnamurti naplója
Krishnamurti naplója

Jiddu Krishnamurti kivételes története még kora gyermekkorában kezdődött. A kisfiút a Teozófiai Társaság néhány tagja "fedezte föl". Az 1920-as években még ezrek gyűltek össze, hogy előadásait meghallgassák, 1929-ben azonban Krishnamurti egy beszédében feloszlatta a köré gyűlteket, és végleg hátat fordított … Folytatás

not rated 1850 Ft Kosárba rakom
Akció!
Ayurveda I.
Ayurveda I.

DR. VASANT LAD a világ egyik legnagyobb elismerésnek örvendő ayurvedikus orvosa. Jelenleg az Albuquerque-ben működő The Ayurvedic Institute igazgatója, számos cikk és könyv szerzője. Ismertebb munkái közé tartozik az Ayurveda, The Science of Self-Healing, mely magyarul is megjelent Ayurveda, az … Folytatás

not rated 4490 Ft3816 Ft15% Kosárba rakom
A Felsőbb Tan foglalata; A buddhista filozófia és pszichológia alapfogalmai
A Felsőbb Tan foglalata; A buddhista filozófia és pszichológia alapfogalmai
Pontosabban nem tudni mikor, de valamikor a 8. és a 12. század között élt Srí Lankán Anuruddha, akinek legjelentősebb munkája a Felsőbb Tan (Abhidhamma) rövid összefoglalása. A szútrákéhoz hasonló tömörségű írás szinte matematikai egzaktsággal mutatja be mindazt a tudást, ami a théraváda hagyományban az emberről és a világról addig felhalmozódott. Rendszerezett formában tárulnak fel a tudat állapotainak és tényezőinek alapelemei, a pszichikai folyamatok legkisebb rezdülései és a megismerés lehetséges tévedései, hogy saját természetünk megértésével, bölcsesség és meditáció segítségével elindulhassunk és végig is mehessünk a végső kialváshoz vezető úton. Az olvasó a saját tapasztalataira, belső megfigyeléseire építve teheti meg az első lépéseket, majd a Tan megismerésén át a bölcsesség belső kibontakoztatásához kaphat ösztönzést, így e könyv nem egy életidegen szaktudományos mű, hanem enciklopédikus tudással megalapozott útmutató a megvilágosodás felé.
not rated 2050 Ft Kosárba rakom
9789638689504_1
Reménység a sötétben

Miért jutott válságba a keresztény kultúra? Miért él át korunk embere annyi szorongást, félelmet, nyugtalanságot a „jóléti” társadalom viszonyai közepette is? Hogyan mutat kiutat Szent Ferenc meglepően modernnek bizonyuló tanítása? A népszerű „Férfi útja” könyvek szerzője ebben a művében is keményen kritizál, ugyanakkor … Folytatás

not rated 2450 Ft Tovább
Akció!
A meditáció és a meghalás művészete
A meditáció és a meghalás művészete

Ez a tudományos igényességgel megírt, mély és belátásteli mű elénk tárja mindazt a tudást, mely év­ezredek óta segíti az emberiséget az élet és halál közötti szakadék átívelésében. Bemutatja azt a meditációs hagyományt, amellyel a keleti és nyugati bölcsek képesek voltak … Folytatás

not rated 2840 Ft2272 Ft20% Kosárba rakom
Akció!
Bevezetés a mágiába I-II-III.
Bevezetés a mágiába I-II-III.

A háromkötetes tanulmánygyűjtemény 1928 és 1930 között az önmagát kezdetben “Ur”-, majd “Krur”-csoportként megnevező beavatási közösség tagjainak különálló, mégis egy határozott háttérlogikát követő írásaiból tevődik össze. A csoport tagjai szerzői neveken írtak, vezetője Julius Evola volt, aki – mint az … Folytatás

not rated 12285 Ft10811 Ft12% Tovább
Akció!
Megszólal a csend
Megszólal a csend

Eckhart Tolle sokak szerint a ma élő legnagyobb spirituális tanító. Pokoli érzelmi kínlódásai miatt 29 éves korában – a világhírű Cambridge-i Egyetem kutató tudósaként – már azon gondolkozott, hogy véget vet életének, mert nem bírta tovább a szenvedést, amikor hirtelen … Folytatás

not rated 2500 Ft2250 Ft10% Kosárba rakom
Erő kontra erő
Erő kontra erő

Vajon milyen lenne egy olyan világban élni, ahol nem érdemes hazudni? Nem érdemes, mert bárki ellenőrizheti, hogy az adott állítás igaz-e vagy sem. Könyvével a világhírű, megvilágosodott, amerikai orvos pontosan erre ad lehetőséget! Mostantól kezdve tehát – a történelemben először … Folytatás

not rated 2989 Ft Kosárba rakom
Akció!
A tigris felébresztése
A tigris felébresztése

  „A trauma az élet velejárója, ám nem kell életfogytig tartó büntetésnek lennie. Nemcsak, hogy feldolgozható, hanem megfelelő útmutatás és segítség mellett átalakító erejű is lehet. A trauma magában hordozza annak lehetőségét, hogy az egyik legjelentősebb erővé váljon a pszichológiai, … Folytatás

not rated 3500 Ft2975 Ft15% Kosárba rakom
Akció!
A bölcs szív
A bölcs szív

Jack Kornfield fiatalemberként tíz évet töltött távol-keleti kolostorokban, első kézből tapasztalván meg a buddhista tanítások életre szóló átalakító erejét. Az Egyesült Államokba hazatérve PhD fokozatot szerzett klinikai pszichológiából és maga is kolostort alapított a kaliforniai Spirit Rockban. Ebben a könyvében … Folytatás

not rated 4300 Ft3655 Ft15% Kosárba rakom
Menedék, Jese Cogyál, Guru Rinpocse
Menedék, Jese Cogyál, Guru Rinpocse
A menedékvétel komoly elhatározás eredménye. Fogadalmak letételével jár, és ezeket életünk során már nem adhatjuk vissza. Khandro Rinpocse ebben a könyvben elmagyarázza, mire kell odafigyelnünk, ha menedéket veszünk. Praktikus és egyenes tanítást ad arról, pontosan mit is jelent az ösvény követése, és miként fedezhetjük fel magunkban a buddhatermészetet. E bennünk rejlő megvilágosult tudat felszabadításában segít Guru Rinpocse és Jese Cogyál, hogy képesek legyünk meghaladni a hétköznapi nézőpontunkat, amely szenvedésünk forrása.
not rated 1000 Ft Tovább