Kosár megtekintése “Levelek” a kosárba helyezve
A_tudattalan_isten
A tudattalan Isten

Egyszer az amerikai Time magazin egyik riporternője kért tőlem interjút. Azt kérdezte, vajon a jelenlegi trend elvezet-e a vallástól. Azt válaszoltam, hogy a trend a vallástól nem vezet el, de annál inkább azoktól a felekezetektől, amelyek látszólag mást sem tesznek, … Folytatás

not rated 2450 Ft Kosárba rakom
Akció!
Szellemi tekintély és időbeli hatalom
Szellemi tekintély és időbeli hatalom

René Guénon (1886–1951) az egyetemességében vett szellemi és metafizikai hagyomány helyreállításának, valamint a „világnézetfeletti” tradicionális létszemlélet megalapozásának legkiemelkedőbb és legmeghatározóbb jelentőségű alakja. Életművével valódi és egyetemes távlatokat nyitott a modern világ egyre súlyosabb válságában még eszmélni képes jelenkori ember számára. … Folytatás

not rated 1800 Ft1620 Ft10% Kosárba rakom
Akció!
Élet a Himalája mestereivel
Élet a Himalája mestereivel

„Kevés embernek adatik meg, hogy a szellemi megvilágosodás titokzatos útjára léphessen. Amikor Szvámí Ráma tudati és szellemi felfedezőútjának e  beszámolóját  olvassuk – melyet olykor egyedül, máskor tanítók, guruk és szellemi vezetők társaságában járt be a hideg, egekbe törő, erdővel borított … Folytatás

not rated 4990 Ft4241 Ft15% Kosárba rakom
Ji KIng I-III.
Ji King – A változások könyve I-III.

Az erő és a gyöngeség szálaiból szőtte-szövögette ábráit Fu-hszi; mert fényből és sötétből, gyöngeségből és erőből van szőve életünk is. De kik hozták bele a fekete-fehér rajzi világba, a tört és ép vonalak rendszerébe a Sárgát és a Kéket, kik … Folytatás

not rated 15989 Ft Tovább
Akció!
A mennyei prófécia
A mennyei prófécia

Spirituális utazásra hív ez a könyv, amely első megjelenésekor 165 héten át szerepelt a The New York Times sikerlistáján. A regény főszereplője és elbeszélője egy fiatal amerikai férfi, aki nemcsak Peru vadregényes és magával ragadó tájait, hanem saját belső világát … Folytatás

not rated 3998 Ft3599 Ft10% Kosárba rakom
Akció!
Az archetípusok és alkalmazásuk a családállításban
Az archetípusok és alkalmazásuk a családállításban

A jelenségek (általam érzékelt) világa mindig jelkép és tünet is egyben. Bepillantást enged annak, aki mer mélyre nézni magában. Vagyis: a külvilág egy általam még nem beszélt idegen nyelv, amelynek szóhasználatát ennek a könyvnek – mint egyfajta szótárnak – a … Folytatás

not rated 2690 Ft2421 Ft10% Kosárba rakom
Akció!
Szeretett vagy
Szeretett vagy

„A spirituális olvasás nem csupán a spirituális emberekről vagy dolgokról való olvasást jelenti, hanem a spirituális módon való olvasást is. Az ilyen irányultságú olvasás során arra vágyunk, hogy Istent közelebb engedjük magunkhoz. […] A spirituális olvasás célja azonban nem az, … Folytatás

not rated 3500 Ft2975 Ft15% Kosárba rakom
Költészet, vallás, filozófia és tudomány határán
Költészet, vallás, filozófia és tudomány határán

A válogatás közel negyven év műfordítói munkásságát öleli fel. A költői teremtőerő képei mellett szépen megfér Whitehead gondolatainak költőisége és Wheeler tudományos víziója is. A köteteben szereplő fordítások többsége különböző hazai és külföldi kiadványokban már napvilágot látott, de akad közöttük … Folytatás

not rated 3900 Ft Kosárba rakom
A jóga vezérfonala
A jóga vezérfonala

“A hullámzás elcsendesült, az elme, mint egy áttetsző drágakő. Egybeesik a megragadó, a megragadott és a megragadás. Ez az egybeesés keni fel a jógit.” Patanjali alkotása az ind bölcseleti gondolkodás remekműve, az analitikus misztika legősibb, ugyanakkor máig ható alapvetése. A … Folytatás

not rated 2350 Ft Kosárba rakom
Tervezés alatt
Jézus, a megújító

Megjelenés: 2020. ősz/tél   Adyashanti könyve egy olyan személyes kalandozás Jézus történetének értelmezése körül, amely az olvasót ugyancsak személyes megértésekre sarkallja. Aki bátran elrugaszkodik mások értelmezéseitől, és teret enged önmagában ahhoz, hogy saját létének misztériumát kapcsolatba hozza Jézuséval, annak számára … Folytatás

not rated Tovább
Akció!
Ráébredés
not rated 2800 Ft2240 Ft20% Kosárba rakom
Akció!
celjainkon_tul
Céljainkon túl

Amire rágörcsölsz, biztos kudarc. Minél inkább igyekszel, annál több akadály kerül utadba, s célod annál távolabb kerül tőled, minél inkább elérni akarod. A jelenséget ironikus folyamatnak, vagy ironikus hatásnak hívják a nyugati pszichológiában, de jól ismert az ősi kultúrák szakrális … Folytatás

not rated 3500 Ft2975 Ft15% Kosárba rakom
Akció!
Tao - a leheletfinom, egyetemes törvény
Tao – a leheletfinom, egyetemes törvény

„Szerencse és katasztrófa nem a kapun keresztül érkezik. Bekövetkezésüket az ember saját maga idézi elő.” Ez az állítás jól kifejezi a finomenergia visszahatásának egyetemes törvényét, ahogy azt a Teljes Út ősi mesterei, azon régiek, akik elérték a célt, megtapasztalták. Az … Folytatás

not rated 2500 Ft2250 Ft10% Tovább
Akció!
Holisztikus egészség - Szvámi Ráma
Holisztikus egészség – egy jógi szemével

A holisztikus egészség egy olyan szemléletmód, amely a testi működéseket szoros kapcsolaltba látja a szellemi állapotokkal. Ameddig a tudatosság a test igájába hajlik, az ember kiszolgáltatott marad a változó állapotoknak, és nem érhet el magasabb szinteket. Amíg valaki csak a … Folytatás

not rated 3990 Ft3511 Ft12% Kosárba rakom
Akció!
HASTA XII.
HASTA XII.

Tartalom: A hang és a szó László András: A megismerés krízise Benedictus: Az akarat lényege Németh László Levente: Ez vagy te [Buji Ferenc könyvéről] Doman Imre: Héraklés önfelszabadító szenvedései I. Dom Antoine-Joseph Pernety: Héraklés munkái, bevezetés Basilius Valentinus: Hetedik kulcs … Folytatás

not rated 3000 Ft2640 Ft12% Kosárba rakom