Segítő szellemek – avagy, ha felfal egy medve

Kategória: Könyvrészletek, Sámánizmus | 0

Az idézet forrása: Sámánhangok című könyv • Filosz Kiadó

Segítő szellemek - avagy, ha felfal egy medve

Autdaruta

Grönlandi eszkimó

 

Knud Rasmussen sarkkutató először egy hittérítő által évekkel korábban papírra vetett írásban, egy pap naplójában találkozott Autdaruta grönlandi eszkimó sámán és híres-neves mesemondó nevével. A Christian névre keresztelt Autdaruta különösen hatott a hitoktatóra: „Néha, amikor Christiant kell oktatnom, érthetetlen nyugtalanság fog el. Az az érzésem, hogy a megtestesült Sátánnal állok szemközt. … Ma, amint épp hozzákezdtem volna a pogányok tanításának, ismét elfogott ez a rettegés attól, hogy szemtől-szembe találkozom Christiannel, és kénytelen voltam várakoztatni őket, amíg lementem a tengerpartra, és magányosan, a Mindenható Istenhez imádkozva felvérteztem magam.”

E néhány sor az illető megismerésére sarkallta Rasmussent. Autdaruta nemcsak mágus és sámán volt, hanem fiatalkorában könyörtelen gyilkos is. Később, saját tetteitől elborzadva, állandóan rettenetes lelkiismeretfurdalás gyötörte.

Úgy tűnik, hogy Rasmussen, miután egy ideig együtt lakott Christiannel, elnyerte annak bizalmát, de mint ő maga megjegyezi, Christian talány maradt számára: „Szemei mindig kételyt ébresztenek bennem. Emlékeim szerint … ilyen ijedt, kétségbeesett tekintetet csak megsebzett rénszarvasok szemében láttam. … Néha rángás fut végig az arcán, s ilyenkor rendkívül hasonlít egy fáradt, megzabolázott vadállatra.”

Christian hírhedt gyilkosságairól ugyan vonakodott beszélni, attól viszont nem, hogy megossza Rasmussennel sámánképzése során átélt döbbenetes élményeit. Elmesélte találkozását segítő szellemeivel, tanulóidejét egy tekintélyes sámán mellett – aki úgy szerezte erejét, hogy többször hagyta magát felfalatni egy medvével –, valamint találkozásait a tűzemberekkel.

 

Amikor apám meghalt, gyakran bolyongtam hosszasan a dombok között, mert úgy éreztem, egyedül maradtam. A varjúháj sarjadásának évszaka volt ez, és én gyűjtöttem belőle, hogy bálnazsírban eltegyem télire.Egy nap fent, a sziklák közt hallottam, hogy valaki énekelni kezd. Körülnéztem, de senkit sem láttam.
„Miért kellett nekem hallanom ezt az éneket?” – gondoltam magamban és hazamentem.
Másnap reggel, pirkadat táján ismét felmentem a dombok közé, és megint ugyanazt hallottam: valaki énekelni kezdett. „Miért történik ez velem?” – kérdeztem magamban. Ekkor két embert láttam meg felém közeledni. Szárazföldiek voltak.
„Sajnálunk téged, mert árva voltál, ezért eljöttünk segíteni rajtad” – mondták, és így ők lettek első segítő szellemeim. Ekkor lettem mágus, de erről senkinek nem beszéltem. A rákövetkező évben, abban az évszakban, amikor a kismadarak jönnek, délre költöztünk, és egy öreg, köztiszteletben álló mágussal együtt vertünk tanyát. Ő már nem tudott egyenesen állni, és járás közben karjával a combjára kellett támaszkodnia. Már nem volt képes maga cipelni a kajakját, így aztán rendszeresen segítettem neki.
Egyik nap odajött hozzám, és így szólt: „Utazz velem, keletre, és én megtanítok neked valamit – még szükséged lehet segítségre, szegény, apátlan fiam.”
Így aztán együtt utaztunk, és útközben azt mondta, nagy mágust farag belőlem. Egy fjordban, egy barlang közelében szálltunk partra, az öregember levette a ruháit és bemászott a barlangba. Szólt nekem, hogy nagyon figyeljek arra, ami történni fog. Egy kicsit odébb, elrejtőzve feküdtem és vártam. Kisvártatva nagy medvét láttam felénk úszni. Kimászott a partra és megközelítette a mágust. Rávetette magát, egyenként szétropogtatta a végtagjait, majd az egész embert megette.
Aztán kihányta és elúszott.
Amikor fölmentem a barlanghoz, az öregember nyöszörögve feküdt a földön. Nagyon kimerült, mégis képes volt maga hazaevezni. A visszaúton elmesélte: valahányszor engedi, hogy a medve elevenen felfalja, nagyobb hatalmat nyer a segítő szellemei fölött.
Nem sokkal később ismét magával vitt egyik útjára, és ezúttal úgy volt, hogy engem fal majd fel a medve – ez szükséges volt ahhoz, hogy bármit is elérhessek. Kieveztünk és a barlanghoz értünk. Az öregember szólt, hogy vegyem le a ruhámat, és nem tagadom, némiképp nyugtalanított az elevenen felfalatás gondolata.
Nem soká feküdtem ott, máris hallottam a medve közeledését. Megtámadott, végtagról végtagra, ízületről ízületre szétropogtatott, de furcsa módon ez egyáltalán nem fájt – csak az okozott borzasztó fájdalmat, amikor a szívembe harapott.
Attól a naptól kezdve éreztem, hogy uralkodom a segítő szellemeimen. Azután sok új segítő szellemet szereztem, és többé semmilyen veszély nem fenyegethetett, mivel mindig védelem alatt álltam.
Egyszer kajakommal fókavadászaton jártam messze kinn a tengeren, és egy nagy szakállas fókát vontattam hazafelé, a szárazföldre. Nem gyanítottam veszélyt, így lassan eveztem előre. A tenger igen nyugodt volt. Egyszerre csak sok-sok kajak közt találtam magam, és egy umiak evezett felém.
„Az embert is és a fókát is betesszük az umiakba!” – kiáltották. Rögtön a kajakom mellé sorakoztak és kezdték eloldozni a vontatókötelet, amelyhez a fókámat kötöztem.
Az evezőimet a hajómba raktam, és csak vártam, mi következik, hiszen képtelenség lett volna ilyen túlerővel szemben megvédeni magam.
Ekkor hirtelen nagy zűrzavar támadt az idegen kajakok között – ezek a tűzemberekéi voltak, akik, úgy mondják, a tenger és a szárazföld közt fekvő országban élnek.
A tűzemberek menekülőre fogták a dolgot, és amint próbáltam átlátni, mi történik, láttam, hogy egy rendkívüli kinézetű kajak üldözi őket: az orrát, mint egy nagy szájat, állandóan nyitotta és összezárta, és ha az útjában levők nem húzódtak gyorsan félre, egyszerűen kettéharapta őket. Szerintem az umiak és az összes kajak a tenger fenekére süllyedt, mert egyszerre mind eltűntek. Ez a tűzemberek sajátossága: hirtelen tudnak felbukkanni, és ugyanilyen hirtelen képesek eltűnni.
Azután az ember, hajója orrában a sárkánnyal, visszajött hozzám, és elmondta, hogy ő maga is a tűzemberek közé tartozik, és azért segített nekem mégis, mert tudta, hogy nagy mágus vagyok. Ettől kezdve a segítő szellemem lett.
Később sok-sok tűzember vált segítő szellememmé, és gyakran komoly segítséget jelentettek, különösen amikor viharral vagy zord időjárással küszködtem. Amikor úgy döntöttem, hogy nyugatra utazom és megkeresztelkedem, megjelentek előttem, és igyekeztek lebeszélni róla, ám én mégis a magam szándékát követtem. Azóta nem mutatkoznak előttem, mert a megkeresztelkedéssel elárultam őket.