Soha ne add fel!

Az idézet forrása: A szív csendje című könyv • Filosz Kiadó

Soha ne add fel!

Élt egyszer két béka, az egyik kövér, a másik sovány. Véletlenül beleestek egy dézsa tejbe, és nem tudtak kimászni belőle. Körbe-körbe úszkáltak, de a dézsa oldala csúszós volt. A kövér béka így szólt a soványhoz:

Semmi értelme tovább evickélni, testvérem. Bele fogunk fulladni, úgyhogy én inkább feladom.
Kitartás testvérem, csak evickélj tovább! – biztatta a sovány béka. – Valaki majd kiment minket.
Órákig evickéltek, amikor ismét megszólalt a kövér béka:
– Testvérem, kezdek nagyon elfáradni. Egyszerűen feladom és megfulladok. Esélyünk sincs rá, hogy valaki kiment innen minket. Vasárnap van, senki sem dolgozik. Halálra vagyunk ítélve, nem kerülhetünk ki innen.
Csak igyekezz! – bátorította a sovány béka. – Úszkálj tovább! Valami történni fog, csak úszkálj tovább!
Megint eltelt néhány óra, amikor megszólalt a kövér béka:
Nem bírom tovább. Ennek semmi értelme, így is, úgy is megfulladunk. Hiábavaló az egész.
Abbahagyta az evickélést, feladta, és belefulladt a tejbe. A sovány béka azonban tovább pedálozott. Tíz perc elteltével valami szilárdat érzett a lába alatt. Vajjá köpülte a tejet, és kiugrott a dézsából.

Soha ne add fel!
Soha ne add fel!

Ugyanez a helyzet velünk. Olyan sok tapasztalaton keresztülmegyünk az életben! Azt gondoljuk, nincs kiút. Embernek hisszük magunkat, akit fogva tart a májá. Keresztül kell mennünk bizonyos tapasztalatokon, szenvednünk kell, boldognak kell lennünk, és mindenfélét kell tennünk. De amikor megosztom azt az igazságot veletek, hogy nincs májá, nincs világegyetem, semmi sem olyan, mint amilyennek tűnik, csak az elmétek teremti ezeket a helyzeteket, és az elmétek sem létezik, nem hisztek nekem.

Azt akarjátok, hogy a karmáról, a reinkarnációról beszéljek, hogy a világegyetem különféle aspektusait taglaljam. Ékesszóló előadásokat akartok hallani arról, hogyan mentenek majd meg minket. De nincs senki, akit meg kellene menteni, mivel soha senki sem létezett. Mégis embernek érzitek magatokat, ugye? Tényleg keresztülmentek bizonyos tapasztalatokon, ugye?

Bárcsak megtanulnátok nyugton ülni, csendben maradni, nem reagálni többé az univerzumra, a világra, a helyzetekre, az életre. Az a baj, hogy mindennek nevet adunk. Azt mondjuk: „Ez rák, ez szegénység, ez földrengés, ez egymillió dollár, ez egy új ház, ez egy új autó, ez háború, ez kutya, ez macska.” Mindenre van nevünk. Mi lenne, ha elfelejtenénk a neveket, és többé nem valaminek látnánk a dolgokat? Mi lenne, ha csak megfigyelnénk, észlelnénk őket anélkül, hogy nevet adnánk nekik, hogy következésekre jutnánk? Szerinted mi történne? Meghaladnál mindent.