Útmutatás — Upadésa

Az idézet forrása: Srí Ramana Maharsi összes művei című könyv • Filosz Kiadó

Upadésa

Útmutatás — Upadésa

1. Milyen tulajdonságok jellemzik az igazi tanítót (szadguru)?
Az igazi tanító megállapodott Önmagában, nem tesz különbséget a dolgok között, s mindenkor, mindenhol és minden körülmények között rendíthetetlenül bátor marad.

2. Milyen tulajdonságok jellemzik az igazán komoly tanítványt (szadsisja)?
Az igazán komoly tanítványt a szomorúság felszámolására és a  oldogság elérésére irányuló intenzív vágyakozás, valamint a világi örömökkel szembeni mélységes ellenszenv jellemzi.

3. Milyen sajátosságai vannak az útmutatásnak (upadésa)?
Az upadésa szó szerint azt jelenti: „közel a helyhez”, avagy „közel az ülőhelyhez” [upa: „közel” — désa: „hely”, avagy „ülőhely”]. A guru, aki annak megtestesülése, amit a szat („lét”), csit („tudat”) és ánanda („üdvösség”) szavak kifejeznek, megakadályozza, hogy a tanítvány, aki az érzéki tapasztalás tárgyainak formáit valóságosnak tekintve elfordult a valódi állapottól, s ennek következtében az örömöknek és bánatoknak kiszolgáltatva hol erre, hol arra űzetik, továbbra is megmaradjon ebben az állapotban, s megszilárdítja őt saját valóságos, különbözőséget nem ismerő természetében.
Az upadésa ugyanakkor egy távoli tárgy közelről való megmutatását is jelenti. Ennek révén győződhet meg a tanítvány arról, hogy a Brahman, melyről azt hiszi, hogy távoli és tőle különböző, valójában közeli, s nem különbözik tőle.

4. Ha igaz az, hogy a guru az ember saját Önvalója (Átman), mi az alapja annak a tanításnak, amely szerint bármennyire is képzett legyen egy tanítvány, vagy bármiféle okkult képességekkel is rendelkezzék, az Ön-megvalósítást (átma-sziddhi) nem érheti el a guru kegyelme nélkül?
Habár az abszolút igazság szempontjából a guru rangja azonos a tanítvány rangjával, a tudatlanság révén egyéni lélekké (dzsíva) vált Önvaló számára a guru kegyelme nélkül mégis komoly nehézséget jelent tulajdonképpeni állapotának, avagy természetének megvalósítása.
A mentális képzetek fölött a tanítvány már a valódi guru puszta jelenléte révén is uralmat szerezhet. Ha valaki öntelten azzal dicsekedne, hogy ő már látta a tudás óceánjának távolabbi partjait is, vagy dölyfösen kijelentené, hogy olyan cselekedeteket is véghez tud vinni, amelyek majdnem lehetetlenek, s ha ezek után a guru azt mondaná neki: „Igen, megtanultad mindazt, amit meg kellett tanulnod — de vajon megtanultad-e megismerni önnönmagadat? Te, aki képes vagy arra, hogy olyan tetteket hajts végre, amelyek majdnem lehetetlenek, vajon láttad-e már önmagad?” — az fejét lehajtva szégyenében elhallgatna. Tehát nyilvánvaló, hogy semmilyen más módon, egyedül csak a guru kegyelmének segítségével lehet elérni az önismeretet.

5. Milyen jelei vannak a guru kegyelmének?
[A guru kegyelme] túl van a szavakon és a gondolatokon.

6. Ha ez így van, hogyan lehet azt állítani, hogy a tanítvány a guru kegyelme révén valósítja meg voltaképpeni természetét?
Olyan ez, mint amikor az elefánt, álmában oroszlánt látva, felriad. Ahogy az elefánt az oroszlán puszta megpillantásától felébred, úgy eszmél fel a tanítvány is a valódi tudás éberségére a tudatlanság álmából a guru kegyelmének jótékony hatása alatt.